Rovat: KultúrVáros
1999. február 03., szerda 00:00
Pontos volt, mint a halál. Székhelyi József: Doxák
Apám Doxáját minden este felhúzom.
Kezdjük az elején. Apu 1960-ban Ausztriában járt, és számos
egyéb csoda mellett két órát is hozott. Egyet nekem csempészett (egy
szép és lapos aranyórát, amelyet majd a diplomámra szánt..., hogy
milyenre, nem is tudom, hiszen reményem sem volt, hogy valaha is
doktor leszek, a főiskola is fényévekre volt tőlem, miképp az aranyóra
viselése is - de azért nagyon köszöntem), amelyet valahol a bal heréje
magasságából fejtett le a fanszőrzetéből. Jobb heréje tövében egy
másik is volt, a Doxa. Ezt magának szánta, hogy majd a
diplomaosztásomkor felveszi.
Aztán mindkét óra bekerült apu kincsesláda jellegű íróasztalának jobb alsó fiókjába. Majdnem tíz évig ott álldogált, és apu, betartva az ígéretét, az aranyórát tényleg felcsatolta rám a diplomaosztásomkor, és felvette a Doxát is. Elpimaszodva mondtam: cseréljünk. Valódi okát (az aranyiszonyt) nem mertem bevallani, inkább szerelmi vallomás szintű tirádába kezdtem a Doxáról. Apu valami olyasmit mondott: "ha majd meghalok, a tiéd lehet." Bankett volt, és röhögtünk. Hol van az még?... Visszacsusszant a fiókba, apu még az esküvőmön egyszer felvette, és soha többé. Röviddel később enyém lett a Doxa... Zavartan viselkedtem, lelkiismeret furdalásom volt, de
szerettem. Aztán a Madáchban, idősebb színészkollégám behozott egy új
és digitális csodát. Sóváran nézegettem, míg ő szentségelt, hogy
nyomogatja, bizgeti, de nem látja rajta jól, hány óra van, és
egyáltalán nem bírja elviselni. Elpimaszodtam újfent. Cseréljünk! -
Egy szemvillanás alatt megtörtént. Életem legpocsékabb alkuját
kötöttem.Másodpercnyi kéjérzet után valami elképesztő és hosszantartó
zsigeri fájdalom. Lelkiismeret furdalás és szégyenérzet.
Székhelyi József Raymund Fritz Simons: EDMUND KEAN c. emlékezetes darabjának címszerepében, melyet a Soproni Petőfi Színház 1993. november 27-én mutatott be Mészáros Károly rendezésében Fotó: Pluzsik Tamás Elszerződtem a Madáchtól, két-három évig is bírtam, majd visszaszerződtem. Jó nevű idős kollégámon már másik óra volt. Úgy szőrmentén érdeklődtem a Doxa iránt. "Ja, odaadtam a menyemnek, itt fodrászlány, kérdezd meg tőle." Nem mertem. Nemsokára parókás szerepet kaptam. Előadás előtt a fodrásztárban vártam a soromra és szőrzetemre. Az a bizonyos fodrászlány pakolta rám, kedvesen és gyöngéden, miközben szórakozottan nézegette azt az órát, amelyet egy jancsiszögre lógatva a tükrön tartott, mint mondta, azért, mert hajszálpontos, és neki huszonötre X. művésznő öltözőjében kell lennie. A szőrös darab sokszor ment, és én valahányszor ott tébláboltam, megkörnyékeztem a lányt, adja el nekem az órát. Nevetett rajtam, ez egy régi vacak, különben is az apósától származik, még sértődés lenne a dologból. Múlt az idő, a Doxa híven szolgált a fodrászatban míg egyszer csak erőt vettem magamon, és bevallottam az óra hiteles származási történetét. A lány csak mosolygott, és azt mondta: "majd ha meghalok... a tiéd lehet". Kicsit zavartan röhögtünk a masztixszagban, megborzolta a fejem - és egy hét múlva ő lett az egyik áldozata annak a villamos katasztrófának, amelyben hat-hét ember halt meg a Vajda Péter utcában. (Állítólag néhányszor magához tért, de rettenetes tusa után kómába került, és meghalt.) Hetekkel a temetés után idős kollégám az öltözőmbe küldte megözvegyült fiával a Doxát. A fiú csaknem szó nélkül tette le elém, egyetlen viszontgesztusra sem hagyott időt. Időt, amelyet a Doxa most is pontosan mutatott. Nem sietett, nem késett. Pontos volt, mint a halál. Másnap egy tündéri órásmester, a Rádióval szemben,
kitisztította, üvegét felpolírozta, és megállapította, hogy nagyon
finom, precíz és érzékeny szerkezet. Rátett egy finom fekete
bőrszíjat, és a karomra csatolta, mint egy apa. "Viselje egészséggel."
A filmnek szép sikere volt ott is. Ölelgettük Robit. Kaján ölelgető kezén megcsillant egy Doxa. Mesélte, hogy édesapját, mielőtt elvitték volna örökre, még átölelhette, és apja rábízta mint egy talizmánt - a Doxát. Egyeztettünk, mindkét Doxán éjfél volt. A filmes Doxa, a háborús Doxa és a kalandos, megtért Doxa, az apák és fiak Doxái, elketyegték Jeruzsálemben is a história huszadik századi meséjét. Megtért bűnösként álltam a kilencvenkilenc igaz mellett Jeruzsálemben. Most, közeledvén a karácsony, megfogadom, Marcinak adom a diplomájára. Van addig még idő. Ketyeghet addig nekem is, lehetek én is ünneplőben, hordhatom is. Éjjeledik, felhúzom, mint minden este, lefekvéskor. Marcinak persze nagyon tetszik a Seikóm. Danit vonzza a Doxa. Majd cserélhetnek - tárgyidőszakban. És most felhúzom a Doxát. |