|
Széna-tér nyílt Sopronban Szénási Ferenc karikatúra kiállítása a Plaza Galériában
Bozsvári István, Fertőszéplak polgármestere nyitotta meg, majd szórta szénával tele - tényleg ! - Sopron legújabb terét: a Széna-teret. A formára - ám semmi egyébre nem - szabályos téren ez alkalommal a névadó is fellelhető volt. Ő éppen arra járt, merthogy ott akadt dolga: az ő karikatúra kiállítása nyílt meg ott.  S míg a médiában elmélkedő hozzáértők - és mindazok, akik annak vélik magukat - pro és kontra érvei között kapkodnánk a fejünket, ama kérdés tekintetében, hogy van-e különbség képzőművészeti és publicisztikai karikatúra között, más szóval a szatirikus rajz, groteszk ábrázolás tekinthető-e karikatúrának, és fordítva, a sajtókarikatúra besorolható-e valamiképp esztétikai kategóriák rendszerébe, szóval, addig, inkább ballagjunk ki a Széna-térre és szerezzünk sokkal konkrétabb tapasztalatokat.  Szénási Ferenc karikatúráit szemlélve rögtön megállapítható, hogy az esztétikai értékhordozás kérdését nem a karikatúra különböző műfajai szerint kell firtatni. Van tehetséges, fejlett humorérzékkel rendelkező, technikailag folyamatosan a tökéletesség felé törekvő alkotó és van - ebben a műfajban ugyanúgy, mint az összes többiben - dilettáns, tehetségtelen, kontár viccábrázoló.  "Széna" portréi napjaink közismert hazai és külföldi személyiségeit, színészeket, politikusokat vonultatnak fel. A karakterjegyek kiemelése a hasonlóság és a felismerhetőség mellett a közélet szereplőit életre keltik. Jellemábrázolás. Legalább is úgy első látásra, és persze, amennyiben hagyományos portrék lennének. A portrékból a személyiség is kitekint. Milyen személyiség? - kérdezem, hiszen ezek itt mind "imidzs"-dzsel rendelkeznek. Vagyis mindenki ismeri őket, nyilván olyannak, amilyennek ismernünk kell. Néhol a nyomatékosság kedvéért egy-két szimbólum is megjelenik, csak úgy, a miheztartás végett.  Külön műfajt alkotnak a sajtókarikatúrákat képviselő alkotások az egyetemesen érthető képnyelv, és buborékokban elhelyezett szavak, vagy tömör aláírások közé kifeszített emberi kisebb-nagyobb, megbocsátható - hülyeségeink. A téren tovább téblábolva elméletibb, egyben expresszívebb képnyelv- használattal társuló megfogalmazásokba is belebotlunk. Szakelméletek tükrében tovább lehetne még
elmélkedni
a karikatúra értelmezéséről, ám ezen a
kiállításon a
karikatúra egy lényegi vonására jöttem rá:
nevezetesen,
hogy ez a műfaj a képtári sznobizmus
leghatásosabb
ellenszere. Mert a látogató, amint belép a
tárlatra,
fontoskodó, mindenhez értő (és műértő)
tekintet helyett
elmosolyodik, vagy -vigyorodik, humorérzéktől
függően.
És körülbelül ezzel az arckifejezéssel sétálja
végig a
tárlatot. |