|
Apáról fiúra Szepes Gyula (1902-1992) és Péter kiállítása a Plaza-ban
Szepes Gyula (1902-1992) és Szepes Péter kiállítása a Plaza Galériában Szepes Gyula Érd-Ófaluban született. A Budapesti Képzőművészeti
Főiskolán festészetére Vaszary János nagyvonalúsága,
Glatz Oszkár alapossága hatott. Budapesti, olaszországi és több éves
párizsi tartózkodása ellenére is a szülőhely mindvégig
alkotómunkájában szövetségese maradt.
 Érd festői topografizálása - a vizuális kincsek megtalálása és
megörökítése - plein-air festővé tette Szepes Gyulát. Tájképei, a
Duna-part szigetei, erdői, zátonyai, fakorona sikátorai nem a
valóságos látványt, hanem a megszépített valóságot rögzítik. Úgy
sűrítik a táj valóságát, hogy közben a pergő színözönből árad az
alkotó örök optimizmusa. Az érdi hétköznapok az erőteljes
színek összhatásában Szepes Gyula alkotásaiban maradandó ünneppé
válnak. Külön figyelmet érdemelnek erdő-ábrázolásai,
amelyeknek zöld tónusaiban, összeboruló lombkoronáiban ugyanúgy
fellelhető Szepes Gyula örök optimizmusa, mint a
színektől lüktető erdős dombhátakat ábrázoló tájképeiben.
 Enteriőrjeire és portréira szintén az erőteljes színvilág, az öntörvényű kolorizmus jellemző. Szepes Gyula 1962-ben tért vissza Párizsból, ahova négy évvel azelőtt érkezett. Párizsban készült műveinek zöme ott maradt. Rajzai tudósítanak párizsi festői tevékenységéről. Párizs megnyitotta szívét - mely művészlélekkel nem ezt tette volna - és egy életre meghatározta Szepes Gyula festészetét. Későbbi városrészleteiben, az egymáshoz tömörített házak alkotta utcasorokban, sikátorokban - Sopron, Érd-Ófalu, Szentendre - Párizst kereste, - és hangulatukból ítélve - találta meg.  Párizs, a franciaországi tartózkodás a fiú Szepes Péter, alkotói pályájára is alapvető hatással volt. A közös kiállítás egyértelműen jelzi, hogy Szepes Péter művészetekhez való szegődése nem a véletlen műve, hanem kapott örökség. Mesterének is édesapját tartja. Akvarelljein Sopron és környéke jelenik meg: az ágfalvi templom, soproni udvarok, lépesfalvi tájrészlet, a Bécsi-domb, a kőfejtő.  Szepes Péter az örök optimizmust is apai örökségként kapta. Elsősorban a technikából adódóan színei visszafogottabbak, ám a technikán túl a monotípiák (Sorsunk I.,Sorsunk II.) tanúsága szerint is a visszafogottabb színvilág az élet mélyebb igazságainak vetületei.  Amint a kiállítás megnyitásakor Szepes Péter elmondta, ezt a kiállítást elsősorban édesapja, Szepes Gyula emlékének szánta, annak emlékének, aki művészi ars poeticá-ját így fogalmazta meg: "Mindennap dolgozom, hogy a festéssel másoknak adhassam át az örömet. Találkoztam a boldogsággal." Szepes Gyula festőművész (1902-1992) és fia, Szepes Péter festőművész, grafikus tárlata október 14-ig látható a Plaza Galériában. szöveg és fotó Tóth Éva |