CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2000. oktĂłber 21., szombat 00:00

A Soproni Erzsébet Kórház és Kórházkápolna szentévi programja II.

Kiállítás a szürkékről: ki tartozik kinek?

A Soproni Erzsébet Kórház és Kórházkápolna szentévi programja II.
Kiállítás a szürkékről: ki tartozik kinek?

Az új műtéti tömb földszinti aulájában, az Erzsébet Kórházban, kiállítás nyílt az ápoló rend kiűzetésének fél évszázados évfordulójára. A címe: "A jelen tartozik a múltnak". Beszédek hangzottak el, és a Gárdonyi Iskola énekkara énekelte, másokkal együtt, Halmos László Magnificat-feldolgozását. Többek között ezt is (nem ebben a feldolgozásban) énekelték a nővérek, amikor a kórház kápolnájában, búcsúzva, az ÁVH-sok noszogatásai közepette "felzsuppolták" őket az ismeretlenbe induló teherautókra.
Én a hatvanas években ismerkedtem meg ezzel a részben többszólamú feldolgozással. Akkor még volt annyi kispap, akikből létesült egy olyan énekkar, mely ezt az egynemű kart, betöltve a Győri Székesegyházat, elénekelte. Kicsit bátortalan, de nagyon szép, tiszta előadásban hangzott fel az ének itt, az ünneplők között.
Bocsássák meg, hogy ezen a címen egy kicsit elgondolkodom - és talán több is eszembe jut, mint amennyi illene.
A cím nyilván arra vonatkozik, hogy az 1921-1950-ig a kórházban dolgozó nővéreknek, akik a kiállítás sokrétű mondanivalója mellett - képekkel dokumentáltan teljes továbbképző intézettel és szakértelemmel rendelkeztek -, szétszóratásuk után 50 évvel, egy rendszerváltozás után 11 évvel, legalább annak felelevenítése "jár", hogy mit köszönhet nekik Sopron. Milyenek voltak ezek a nővérek? Szorgosak, munkabírók, talán csendesek, tevékenyek, vissza nem feleselők és még hosszan sorolhatnánk jó tulajdonságaikat.
Vannak azonban "szakmák", ahol a civilek más minőséget várnak el egy valamilyen módon mégiscsak átlagos populációtól. Ilyen több is volt, de a pap, az apáca és az orvos közéjük tartozott. Legtöbbjüket az idő újra és újra megfosztotta "angyalszárnyaitól", a kényszer képzelete pedig újra és újra megnöveszti, hogy az repítse át a "pácienst" áthághatatlan gondokon. Ha nem a legközelebbi rokonságomból, első szájból hallottam volna a mondást, nem merném közreadni. De hiteles a forrás, így közreadom: "Tudod fiam, azok között is voltak ilyenek, is meg olyanok is. Többségük kedves, segítőkész, a bajban velünk volt - de közöttük is voltak "őrmesterek", kiabálósak, és az ember nem értette, hogyan került be az apácák közé."


A jelen tartozik elismerni azt is a múltnak, hogy kevesebb munkaerőgond volt, és ezeknek az apácáknak a főnöknek, a "Nagyfőnöknek" minden nap be kellett számolniuk: hibáikról, kudarcaikról, bűneikről, szeretetlenségükről, egyszóval mindenről, amit ma egy emberi természet "természetes velejárójának" tartunk, el sem várunk egy civiltől. Minek? Úgysem teljesíti. A kisember részt kér a privatizációból, mert tudja, hogy bárki más a főnök, csak meglopja őt. És ezt nyíltan hirdeti, mert természetesnek tartja.
Milyen kár, hogy az aula másik oldala üres! Pedig oda meg lehetett volna csinálni a kiállítás ellentettjét: "A múlt tartozik a jelennek". Mivel tartozik? Sokkal, de sokkal többel. Tartozik azzal, hogy nem hagyományozta tovább a beteg szeretetét. Tartozik azzal, hogy olyanokra terhelte a kötelességeket, akikről tudhatta eleve, hogy nem vállalják, nem bírják soká. Tudhatta, hogy nincsenek felkészülve az aszkétaéletre, a lemondásra. A pénzszerzés kényszerében élnek, nem engedhetnek meg ilyen "luxust" maguknak és a családjuknak. Nem készítette fel őket. Nem adott támaszt, nem adott lehetőséget, hogy bárki magába lásson.
A mai ünnepségen az igazgató főorvos egyedül jelent meg: egyetlen főorvos sem vállalta a megjelenés "kockázatát", pedig hol lenne az ő mai osztálya a múlt nélkül? Egy fintor az igénytelenséggel, mert azzal együtt, hogy "nyakig ül", még meg sem nézi, hogy néztek ki azok, akik a mélyvízen is tudtak járni.
Hol van ma a béke, a megbocsátás? Hol a beteggel való találkozás, a nővérszoknyák tiszta suhogása, a belsőleg tisztán kezdett nap, a világtól való gondmentesség? Hová tetted mindezt, múlt, közelmúlt, alig fél évszázad, mely mindezt kiölted, mely mindezek magyarázatával ugyanúgy tartozol nekünk betegeknek, mint annyi minden mással az egészségeseknek is (ha van ilyen egyáltalán)?
- DI -