CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

1998. április 22., szerda 00:00


Orbán Viktor szabadságot és jólétet ígért

Orbán Viktor Sopronban


"A mostani választás csak látszólag politikai, igazából két különböző gondolkodásmód, két út között választunk" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje, a most leköszönt parlament integrációs bizottságának elnöke Sopronban, a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola aulájában tartott nagygyűlésén. Dr. Szájer József, a párt alelnöke, a soproni körzet képviselő-jelöltje bevezetőjében a nagyszámú, különböző életkorú érdeklődőnek elmondta, a Fidesz-MPP körül összefogtak olyan emberek, akikkel ki tudtak dolgozni egy nagyon erős programot.

Orbán beszédében elmondta: a kormány szerint nincs alternatíva, ezt egy nagyon rossz kijelentésnek tartja. A kormány nem kormányozni, hanem uralkodni akar. Munkát kell adni az embereknek, mert Magyarországon közel egymillió munkanélküli van, a társadalombiztosítási, s egyéb levonásokat csökkenteni kell. Érdekelté szeretnék tenni a vállalkozókat és a fogyasztókat a számlaadásra, higgyék el, hogy ez mindannyiuk számára jó. A multinacionális cégek belépésével sem nőtt jelentősen a munkavállalók száma. A Fidesz szerint a tandíjat feltétlenül el kell törölni, mivel hazánkban csak azok tudnak felsőfokú tanulmányokat végezni, akik módosabb családból származnak.

Orbán Viktor beszélt a határon túl élő magyarokról, szeretnék elérni, hogy a kormány ne úgy gondolkodjon a kinti magyarokról, mint egy terhes hátizsákról, amit le kell venni, mert az ő sorsuk is fontos. Az Európai Uniós csatlakozás nem elsősorban politikai, hanem gazdasági lépés. Kérdésekre válaszolva elmondta: a választások után nem tudnak elképzelni semmilyen együttműködést a jelenlegi kormánypártok egyikével sem. Arra a hallgatói kijelentésre, hogy a hágai pert Magyarország elvesztette, azt mondta: a pert felerészben megnyertük. Tárgyalni kell a szlovákokkal, a keretmegállapodást minél előbb fel kell bontani.
Dr. Szájer József a halálbüntetés visszaállításáról így válaszolt az egyik kérdezőnek: az európai törvényeknek megfelelően kell a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőit büntetni. Az életfogytiglani büntetést valóban életfogytiglanira szükséges változtatni. Orbán kapott egy személyes jellegű kérdést is, miszerint ki fogja megnyerni a franciaországi futball világbajnokságot. A Fidesz elnöke a braziloknak szurkol.
marci
Fotó: Németh Péter