|
Egyesült Magyarország Sopron, nyitott város
Szégyenben maradtam. Nem először, és gondolom, nem is utoljára.
Augusztus vége felé egy esti unokatúráztatás alkalmával, ami alatt az
értendő, hogy beülünk a kényelmes kocsiba egy vacsora előtt vagy
éppen
után, s a dolce farmiente állapotában gurulunk körbe Sopronban, és
magyarázzuk azt, amit úgyis csak 40 év múlva fognak igazán megérteni:
milyen szép helyen is lakunk!
 Miután ezalatt a család nagyobb része ott hagyott magyarázataimmal együtt, arra gondoltam, milyen jó, hogy nem idegenvezetői pályát választottam. Ekkor kérdezte meg a családfő, hogy hol van itt, Sopronban nyílt, közös használatra szánt kút vagy csap, és hol van vendéglő, ahol olcsón ehetnének a hat gyerekkel. (Ezt keresték mind, akik otthagytak.) Galántáról jöttek, és nincsenek úgy eleresztve. Melyik a legrövidebb út stb., stb. Hiába hívtam őket hozzánk inni és vacsorázni, ők nem jönnek, mert hat gyerek az hat gyerek. Kiderült, sajnos csak később, hogy amikor én úgy gondolkodtam, hogy az olcsó alapanyagú ételek olcsók, a valóságban különlegességként kerülnek forgalomba, akkor is tévedtem. Később jutott eszembe a temető csapja, ami az egyedüli nyílt vízforrás Sopronban (van persze Deák-kút és még források tömkelege az erdőben, de nem vasárnap este, napnyugta után.) Talán a szálláshelyben nem tévedtem egyedül, de hogy másodikként mit ajánlottam volna? Ezúton üzenem a város vezetőinek, hogy sürgősen nyomtassanak szórólapot, ahol gondolnak magyar honfitársaimra, akiken én nem tudtam segíteni. Legyenek nyílt kutak, ahol a vándor hűsül és szomját oltja, ingyen. Legyenek tojásrántottára, ham and eggs-re, darás tésztára kovászos uborkával, zsíros kenyérre berendezkedett helyek és egyszerű, tiszta szállások tízezer forint alatt, hogy legyen hol álomra hajtani a fejét a fáradt magyar vándornak, aki még nálunk is szegényebb. Mert mi vendégfejésre, nem vendégvárásra berendezett város vagyunk. Mi már tanultunk magunkból: úgy rendezkedtünk be, hogy máshova csak annyi napra megyünk, amennyi az évi spórolt pénzünk, vagy ahol egy nap alatt megfordulunk. Nem kérünk vizet, mert viszünk márkás szódát durranófélben a kocsiban és szendvicset, mert minden más megfizethetetlen. De képzeljük el azt a helyzetet, amikor valaki velünk jár ugyanígy. Nem igaz, hogy ilyen nincs! Én találkoztam velük, és alulmaradtam. Nem is a tehetetlenség bánt, csak az, hogy nem segítettem igazán... Azt inkább ne részletezzük, mit köptek álmomban rám a Szent Mihály Templom vízköpői! - DI - |