CyberPress.Sopron

Egy "vasárnapi festő" kiállítása a Várkerület galériában

...a név elsőre megfogott. "Asszúpataki". A jól csengő előnév azonnal felkeltette az érdeklődésemet egy újabb soproni kiállítás szemrevételezésére. Vasárnap, délelőtt 11.00 óra. A Soproni Képzőművészeti Társaság székhelye többé-kevésbé megtelt. Utat törve néhány – a falatozással elfoglalt, mindkét kezében tányért szorongató rutinos és főállású – bámészkodó között, a kezdés előtt néhány perccel megérkezem.
Első feladat: felkutatni a fotóst, aki majd arra hivatott, hogy a legjobb képek közül néhányat megőrizzen az utókornak. Meg is találom őt, de sietve a már megnyitóra a terembe összegyűltek után ered, mondván: "Kell egy-két protokoll kép..."

Az előtér kiürül, így megnézhetem az itt kiállított akvarelleket. Tájképek, csendéletek: ezen belül fű, ég, virág a vázában, kiegészítésként egy-két – a reneszánsz óta – már megszokott kellék: alma, vagy hevenyészetten a kancsó mellé dobott virág. Eddig nem sok újat bírok felfedezni sem kompozícióban, sem témaválasztásban. Többre nem is marad időm, mert elkezdődik a megnyitó. Igazán reprezentatívra sikerül: néhány percnyi hegedűjáték és vers után Sarkady Sándor méltatja az alkotót.

Beszédében külön kitér arra a bizonyos "Asszúpataki" előnévre is. Most már tudom, hogy nem szimpla művészi "mindenkitől különbözni akarás", hanem egy ősi családi név átvétele áll a háttérben. Az is kiderül – és ezt már az első akvarelleknél gyanítottam –, hogy nem hivatásszerűen festészettel foglalkozó – magát egyenesen vasárnapi festőnek tartó – soproniról van szó. Hasznos László már régóta jelen van a soproni kulturális közéletben, igaz nem mint alkotó, hanem mint szervező: a nevéhez fűződik sok festőtermi kiállítás szervezése, a Soproni Füzetek megindítása, diákszínjátszókör vezetése. Tagja a Soproni Képzőművészeti Körnek, így magától értetődő, hogy kiállítási helyet kapott a galériában.
Sarkady idéz Hasznos László egyik korábbi mondatából, mely valahogy úgy hangzik, hogy jobb művészi cím nélkül művészit alkotni, mint fordítva.
(Ezzel a megállapítással annak ellenére egyetértek, hogy erre a kiállításra szó szerint nem érvényes – magánvélemény). A megnyitó végén maga az alkotó is szót kér, megköszönve a segítséget barátainak, és a szervezőknek.
Ezután megindul a tatárjárással is felérő roham: a teremben lévők az étkekkel megrakott asztalokhoz nyomulnak, a kívül rekedtek pedig a terembe, hogy megnézzék a képek legjavát.
A kiállítótérben látható képek első ránézésre nem hoznak újat – sem témában, sem festői látásmódban. A tájképek szinte kivétel nélkül ugyanazokból a színekből épülnek fel; nem ritka a keveretlen, tiszta, ún. tubusszínek – sárga, zöld – erőteljes hatása, melyek nem igazán válnak a képek előnyére. A festő akvarellpapíron dolgozik, melyre jellemző, hogy a szokásosnál több vizet képes magába szívni; némely képeknél azonban inkább a "szárazon festés" érvényesül (Az ányási kanyar). A színek fakók, egyes helyeken – a sötétebb részeken – besültek. Néhány kivétel azonban akad: ilyen a Bazsarózsák című kép, ahol a virágok szirmai, levelei érzékenyen, mégis határozottan vannak megfestve. A rózsaszálak kusza, egymást keresztező szára, leveleinek attraktív megformálása lendületet visz a kompozícióba.
A nagyobb méretű festmények között megbúvó miniatúrákat azonban érdemes jobban szemügyre venni. A Harkát ábrázoló akvarell teljes egészében jól megformált, arányaiban, kompozíciójában jól eltalált mű. A színek visszafogottak, mégis elevenek. Ez a helyzet a Harangvirágok, és a Pipacsok című képekkel is. Valahogy úgy tűnik, hogy amíg a festőnek nem kell – vagy nem akarja – pontosan, részletekbe menően megfesteni a látvány alanyát, addig lendületes ecsetvonásokkal, virtuózan kezeli a festéket. Ahogy a körvonalak veszik át a szerepet, és – virágos csendéletek esetében – minden szirom a helyére kerül, a lényeg elveszik a képekből: fontosabb lesz, hogy milyen motívum van a vázán, mint a kép egysége.
Asszúpataki Hasznos László első önálló kiállítása még egy hétig látható a Várkerület 19. alatt.
Go-Ga
Fotó: Németh Péter