|
Gaál András kiállításáról
"Mindnyájan a bennünket körülvevő természetet igyekszünk megismerni, mindenki a maga módján. De ha nem csupán tudományos módszerekkel közelítünk hozzá tájjá válhat bennünk, hiszen magában hordozza az éppen bennünk élő ember lelki késztetését is. A táj az, ahogyan mi látjuk, érezzük a körülöttünk és a bennünk levő valóságot."
Ezekkel a szavakkal – előtte pedig fuvolajátékkal és verssel –
nyitották meg április 26-án, délelőtt 11.00 órakor Gaál András
Csíkszeredában élő festőművész kiállítását. A soproni Erdélyi Házban –
Fövényverem u. 15. – megrendezésre kerülő tárlat egy, Sopronban már
korábban is kiállító művész képeit tárja a nagyközönség elé. A
többnyire erdélyi tájakat ábrázoló képek hangulatosan követik egymást
a fehér falakon.
 
"A legtöbb képének fő jellemzője a dinamikusság és a tiszta, erős
színek."
A dinamizmus szinte minden képén a komplementerek – sárga-kék,
vörös-zöld – egymás mellé rendezésével jön létre. A művész bátran
alkalmazza a nem megszokott színkontrasztokat is: sárga-lila-bordó-kék
színek kavalkádja hozza létre a kompozíciókat. "A feszülő formák,
jellegzetes kék színek végigvonulnak legtöbb képén. Ez a tiszta, kék
szín csak a magas hegyekben figyelhető meg, mint érdekes természeti
adottság és a tiszta levegő fénytörésével magyarázható."
 
Összesen két figurális képet láttam a kiállításon, melyek
konkrétságukkal új élményt nyújtanak az – ábrázolás terén talán kissé
egysíkú – tájképsorozatok között. Az egyik festményen egy fiatal lány
arcképe jelenik meg; a hanyagul "feldobott" színek rengetegéből
bontakozik ki a modell. Az arc ábrázolásához használt néhány, jól
elhelyezett színfolt sokkal hangsúlyosabbá és kifejezőbbé válik mint a
ruhát síkba taszító színek kuszasága.
 Fiatal lány
Ez a kettősség azonban eltűnik a Festő című képről, ahol az
ügyesen elhelyezett színek, a szinte csak jelzésszerűen megjelenített
háttér hagyja érvényesülni a munkájába temetkező alkotó vonásait.
 Festő
A pasztellkréta használata – a kiállításon látott művekből
ítélve – több lehetőséget nyújtott az alkotó számára. Itt sincs szó a
természeti környezet, a valóság szolgai lemásolásáról, de az ábrázolás
konkrét dolgokkal egészül ki: kerítés- és házrészlettel, felszántott
dombokkal, mezőkkel. A kompozíció összefogottá válik. "A képek által
sugallt gondolatok ugyanolyan tiszták, mélyek és súlyosak, mégis a
magasba törnek, mint a kéklő Hargita és a mélyzöld fenyvesek."
 
A kiállítás megtekintése közben elfáradt látogatók regenerálódását
segítette – a megnyitó végén – az egyik teremben felállított,
ételekkel és italokkal elárasztott asztal. A pillanatok alatt
kialakult vursli-hangulat sok érdeklődőt vonzott, de ez már nem a
kiállításról szólt. Az elnéptelenedett másik két teremben mégegyszer
végignéztem és memorizáltam a képeket. |