CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SzínházVilág

2000. jĂşnius 17., szombat 00:00


Amit elértünk, munkatársaimmal együtt tettük

Varga Margit Aranygyűrű-díjas

Amit elértünk, munkatársaimmal együtt tettük
Varga Margit Aranygyűrű-díjas

Az 1999/2000. színházi évad egyik Aranygyűrű-díjasa Varga Margit a Pro Kultúra Sopron Kht. gazdasági igazgatója


- Hogyan fogadta az Aranygyűrű- díjat?
- A díjnak természetesen nagyon örültem, annál is inkább, mert a munkatársaim szavazatai találtak erre érdemesnek. A színházban a mi tevékenységünk nem a pódiumon zajlik, ezért is esett jól, hogy a háttérben kifejtett munkánk elismerésben részesült. Én az 1992-es indulás óta vagyok a színháznál. Akkor még ketten voltunk ebben a munkakörben, amelyet a megsokasodott feladatok miatt ma már hatan látunk el. A színházfelújítás, beruházás, közhasznú társasággá alakulás mellett munkatársaimmal együtt építettük fel azt, amit elértünk, ezért úgy gondolom, hogy ez a díj most az ő munkájukat is minősíti. A színház a kezdeti induláshoz képest mondhatni a semmiből nőtte ki magát azzá, ami, hiszen mondhatjuk, hogy a város kulturális életét ma már szinte mi igazgatjuk.
- Milyennek látja a soproni Petőfi Színház darabjait?
- Még amikor a színház befogadó-színházként működött, mindig volt színházbérletem. Most is minden előadást megnézek, van, amelyik tetszik és van amelyik kevésbé. A színház működésének első pár évében sokkal több komolyabb darabot láthatott a soproni közönség. Én, személy szerint több fajsúlyosabb darabot szeretnék.
- Ki tudja-e magában kapcsolni a gazdasági vezetőt, amikor egy színházi produkciót néz?
- A cérnától a gombig mindent mi veszünk meg és mindennek a számlája átmegy a kezemen. Bizony, volt, amikor elképedve szemléltem, a produkció során, hogy mi az, ami ennyibe került. Nem tudom magamban a gazdasági igazgatót kikapcsolni. A rendezők elképzelései - hogy minél elegánsabb, minél mutatósabb legyen a darab - nyilván nem egyeznek az én - költségek oldalát képviselő - elveimmel. Nekem a gazdaságosság érdekében hatni kell rájuk, ezért nem mindenkinél örvendek népszerűségnek. Ilyenformán ez a fajta vezetői státusz hálátlan dolog.
- Volt olyan darab, amelybe mindezek ellenére mégis bele tudott feledkezni?
- Igen, az Üvegfigurák és a Háztűznéző.
- Nem színészként, de nem is nézőként, hanem "köztes állapotú" színházi dolgozóként milyennek látja színészeket?
- Nagyon sokukkal nagyon jó a kapcsolatom, sőt van olyan közöttük, akivel baráti viszonyban vagyok. A színészek a mindennapi kapcsolatokban olyanok, mint bármelyik más ember. Ami engem meglepett, hogy azok a színészek, akik nap mint nap színpadra lépnek sokszor mennyire lámpalázasak. Amikor aztán kilépnek a színfalak mögül, akkor egyből átváltoznak.
- Mivel tölti az idejét a gazdasági igazgató, amikor nem dolgozik és nem színházba jár?
- Van egy könyvelőirodám, könyvelő, adótanácsadó vagyok. Szabadidőmben nagyon szeretek sportolni: kosárlabdázni és úszni járok. Rengeteg és szerteágazó ugyan a feladatom, de azért szabadságon is voltam már. Egy bizonyos idő után a jó vezetőnek - a folyamatos továbbképzés mellett - tudni kell jól irányítani és számonkérni.

szöveg és fotó Tóth Éva