|
Habkönnyű, könnyen fogyasztható.. W.S.MAUGHAM: IMÁDOK FÉRJHEZMENNI
W.S.MAUGHAM:
Fordította: Nemes László
Rendező: Szatmári György
 Mindazok számára, akik esti szellemi erőkifejtésre képtelenek, testi energiamobilizációjuk csúcsa pedig a Soproni Petőfi Színház elérése, lehet, hogy az év egyik favoritja lesz W.S. Maugham: Imádok férjhezmenni című zenés bohózata. A játék kellékei adottak: hatalmas színpadtér - vajon egy elképzelt angol szoba valóban csak egy szimmetrikus, nagy hodály lehet, amit betölteni legalább olyan nehéz, mint a függönyön túli nézőteret? Stílus, fotók, színezett karcok, tapéta, kissé még az ajtócsapástól is meghajló "fújt üveg" fal. Egy egyszerű, de sok munkával átalakítható díszletben játszódik az időben a világháborút követő darab.  "Angol ruhadarabok", melyeknek második rétege már jól takarja a szereplők többségénél a közel sem "világháborús nélkülözések" idomait, és amelyek bizony meg-meggyűrődnek egy-egy mozgalmasabb jelenet során. Adott esetben az első réteg talán kevésbé lett volna szükségszerű...  Kettős világításrendszer: egy a prózai, egy a zenés részeknek - világ az elképzelt világban -, néha elég öntörvényű, csak megbontja az amúgy is meglehetősen pergő és zsúfolásokkal tömörített darab egységét. Jó a zenekar! Szépen és nem túl erősen játszanak: ha még arra is jutott volna a figyelemből, hogy a gyengébb hangú szereplők szövege is érthető maradjon, tökéletes kíséret lenne. A felvonások előtti bevezető (I.II.) lehet, hogy csak nekem tűnt kissé hosszúnak.  A rendezői koncepció a szerző művének bemutatására irányult, és ez
tiszteletet érdemel. Engedi, hogy a szituációk és jellemek komikumai
egy-egy mozdulatban, rövid mozdulatsorban a szokványos mértékéig
megjelenjenek. Talán a folyamatosság kevésbé érezhető a játékban, és
azon pillanatok "megnyújtásával" adós, melyek a könnyebb
értelmezhetőséget segítenék. A színészek zenés "abgangjai" jól
beállítottak, valószínű, hogy minden előadáson "bejön" "menetrend
szerint" a taps.
 A főszereplő, Nyírő Bea tisztán énekel és jól jeleníti meg a nőt, akiről a darab időpontjában már egyik férj sem tudja, hogy miért is vette feleségül. A baj az, hogy mi sem tudjuk meg. (Igaz, a valóságban is sokszor nehezen.) A nominális főszereplő adós marad egy olyan nő játékával, minden andalító jelenet ellenére, aki erre is képes.  Nemcsák Károly kissé esetlen és darabos mozgása mellett láthatóan szívesen és lelkesen játszik. Őt a közönség jelenléte láthatóan nagyobb erőkifejtésre serkenti. Miután várhatóan telt-házas előadásokra számíthat a színház, ez jó omen. A második-harmadik felvonásban, ahol partnereivel közösen játszik, mozog, táncol, sokkal jobb benyomást tesz, és erejét, fizikumát dicséri a táncos jelenetben a főszereplő könnyed emelgetése.  Az Imádok férjhezmenni igazi főszereplője Incze József. A túlméretezett színpad mindaddig üres, amíg ő meg nem jelenik és puszta jelenlétével (mennyi gesztus, mozgás, élő hallgatás szükséges mindehhez!) betölti élettel a teret. Az egyszemélyesség határán mozog a soproni előadás: amikor jelen van a színpadon, a többieket is felvillanyozza, amikor kimegy, kicsit "leül" a darab. Egyedül valósítja meg látszólag mozdulatlan helyzetekben is a jelenlétet a darabban, lendíti tovább a jeleneteket.  Konrád Antal Paton-formálása nagyon kedves, az énekes-táncos jelenetekben bemutatja a "szakma" klasszikus fogásainak többségét (ez adott esetben szó szerint is értendő). Ha színészi extrovertáltsága kevésbé ütne át alakján, még jobb szerepformálással találkozhatnánk. 
 Az epizódszereplők általában is dicsérhetők, de ennél sokkal többet érdemelnek: a komornyik szerepében Tándor Lajos, az anyóséban Bókai Mária, Dennise-ében Fekete Marianna szépen teljesít.  Szabó Anikó asszisztens "szerepköre" mellett már többedszer örvendeztet meg mindannyiunkat igazán jó karakter-megjelenítő, karikírozó szerepformáló fellépéseivel.  Zalai Tamás ügyvéd-alakítása ugyancsak vidám, mosolyra fakasztó. Az artikulált kiabálás határán mozgó hangerő miatt azonban esetenként úgy érezheti a néző, a túljátszás az ő gyenge szellemi képességeit van hivatva korrigálni. (Mondjuk pl. egy angolnak magyarul kiabálni, hogy "megértse".) Miután a nagyérdemű már több bemutatón hasonló megoldásokat láthatott, talán egy fokkal intimebb, kevésbé külsődleges megoldásokon is lehetne gondolkodni.  Van egy epizódszereplő a darabban, aki ebben az előadásban is csodát művel: ő Hacser Józsa. Ha valaki csak erre kíváncsi, elég, ha megnézi a harmadik felvonást. Egy kicsit túl-előjátszott "konferálás" után megjelenik apró, törékeny alakja az ajtóban, (nem hinném, hogy az asszociáció bármelyikőjüket is sértené: Tímár József a két nagy kofferral, Hacser Józsa pedig az egy picivel, és ezen utóbbinak nem látszik a súlya, pedig ugyanolyan nehéz!) Ezzel megváltozik a színpadkép: immár mindent rajta keresztül nézünk, az ővele való kontextusban érzékelünk. Szerepének minden mondata-mozzanata külön kidolgozott, a lépéseitől kezdve a leülésig. A szituációs-önironikus humor és belső vidámság magával ragadja a nézőt és szeméből a könny csorog, miközben ez a kis (itt is, a szó szoros értelmében szürkeruhás!) alak tesz-vesz a deszkákon: kis bőröndjétől kezdve az egy szem ceruzáig minden vele játszik. Játékká válik körülötte az egész világ. Elővillantja letűrt harisnyájából térdét, levegőben lógó lábait figyeli a publikum - pedig nem is lóbálja őket!  Azon fajta színészi kapcsolatteremtés részesei lehetünk ezekben a percekben, amiért a színház született: az együttjátszó nézőért és a zseniális színészért. A százötven négyzetmétert maradéktalanul betölti Hacser Józsa törékeny alakja - arra gondolok, nem is túl nagy a színpad, és nem lehet könnyű ilyen nagysággal együtt-játszani. Hálás vagyok a sorsnak, mert láthatom.  Ez - tudom -, ez IS Maugham darabja Sopronban 2000-ben. Nevetni, kikapcsolódni jó, és ez sokaknak sikerülni fog. Rossz érzéssel tenném le a "ceruzát", ha arról beszélnék, mi minden lehetett volna még más, jobb, kifejezőbb. Tisztességes színházi teljesítmény ez a vígjáték városunkban. Ami maradandó, az a néhány villanás, ami a már ismert darab különlegessége, a pillanat művészete, a nem megismételhető, ami keresendő, de egyszer-egyszer meg is található itt és most. Fotó (Pluzsik Tamás kamerájával) és szöveg
|
