|
Molnár & Más Molnár Sopronban
Molnár Sopronban Mától, október 9. estéjétől, a premiertől, bővül a Soproni Petőfi Színház repertoárja, mégpedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban című háromfelvonásos anekdotájával.  Egy elronthatatlan klasszikust láthat a soproni közönség, élvezheti a molnári bölcs humort, a "játék a játékban" háromszoros kísérletét, mely ebben a vígjátékban is újra és újra csodálkozásra késztet merészségével, könnyedségével és színpad-ismeretével. Nem véletlenül vívott ki már életében nagy tiszteletet magának az "öreg" a pesti kávéházakat látogató századeleji hírességek között. Brilliáns volt, kisujjában volt a "szakma" és ritka nemzetközi sikert tudhatott magáénak.  Sopronban is élvezhetők a poénok - bár van egy-kettő, ami nagyobb csattanót, kis visszatartást igényelne. Nagy szerencséje az előadásnak, hogy Berényi Gábor nem távolodott el túlságosan a nagy elődök megoldásaitól. Ami egyértelműen nem megoldott ebben a rendezésben, az a bevezető jelenet unalmassága, vontatottsága és a szomszédos szobában zajló Annie-Almády párbeszéd idején a színpad üressége. Talán ettől akadozik a két első felvonás, hogy természeténél fogva viharos, visszatarthatatlanul pergő harmadikkal záruljon az előadás.  Az ilyen típusú előadások intelligens voltát minden bizonnyal sok mindenben lehet mérni: most azt emelném ki, hogy minden, ennyire karakteres szerepeket tartalmazó színműben szinte íratlan szabály, hogy a szerepet alakító színészek valamennyire "kiegészítik", "saját képükre" alakítják a szerepet. Ennek megvalósítása sokféleképpen történhet - de mindig a rendező engedélyével: ahogyan nem túl kívánatos egy bernáthegyit Beethovenről elnevezni, úgy nem feltétlenül illik egy ripacs jelenetének közepébe az V. szimfónia.  A szemrontó és túl harsányra sikeredett díszlet félhomályban még csak elmegy, de a világítás hatására durvává válik. Az egész színpad nem szerencsésen uralkodó harsányságát a nagy, vörösségével mindent uraló bőr ülőgarnitúra okozza, mely minden mást háttérbe szorít. Még szerencse, hogy színészek is vannak a színpadon, akik Molnárt játsszák!  Szombathy Gyula Turai alakítása jó. Szinte semmi nem marad ki a szerep kínálta lehetőségekből. Külön szeretném kiemelni az előadás során tapasztalt tapintatosságát, amikor a többiek sikerét hagyta lecsengeni és csak utána folytatta a szerepet. Ezzel is bizonyította, hogy nemcsak a szöveg és szerep, de a darab egészének birtokában van. Igazi vezéregyéniség, itt is egyszemélyben viszi hátán a darabot.  Benkő Péter Gál alakítása jóval egyszínűbbre sikeredett. A főpróbán még szöveg-gondjai is voltak, melyek remélhetően a többszöri előadások során majd eltűnnek, de az ő alakításában kevéssé hús-vér figura a társszerző. Talán erőteljesebb hanghordozással, csak kicsit karikírozóbb szerepjátszással jobban megtalálná helyét ebben a harsány társaságban.  Ivancsics Ilona Annie-ja nem kedvence Molnárnak: ha jól sikerül az alakítás - sem válik a nézők kedvencévé. A színésznő vállalva ezt a sorsot egy igazi primadonnát mert alakítani, némely vonását - helyesen - túlhangsúlyozva, annak minden labilitásával, primitívségével együtt. Jól megoldott szerep, Ivancsics Ilona sokoldalúságát, tehetségét bizonyítja.  Ádám szerepe, minden látványos összeomlás és "feltámadás" ellenére nehéz szerep. A legnehezebb benne az, hogy hihetővé tegye mindezt azok a nézők előtt, akiket a kulisszatitkokba a szerző nyíltan beavatott. Boros Zoltán alakítása az egy, teljes hihetőség kivételével mindenben megfelel a követelményeknek. Nehéz dolog a külsőségekben egy primadonna igényeinek, ugyanakkor belső értékekben egy zeneszerző figurájának egyaránt megfelelni. Semmi esetre sem marad el bármely Ádám alakítástól a színmű történetében!  A darab végén a legzajosabb közönségsikert kétségtelenül Kőszegi Ákos Almády alakítása váltotta ki. Kőszegi Ákos magára vállalta teljes mélységében ennek az unszimpatikus figurának a teljességét - Isten mentsen meg mindenkit, hogy a valóságban csak a nyomai is benne legyenek! Viharos alakítás, sok extrovertált, külsődleges, de a szerepre joggal ráfogható megoldással. Le merhetem-e írni, hogy a tetszésnyilvánítás a közönséget is minősíti? Erről, lehet, a másik oldal hivatott nyilatkozni.  A szerepek kiegyensúlyozatlanságát jól jellemzi a két szélsőséges epizódszereplő annyira eltérő megformálása: S. Tóth József titkár-szerepe, aki túlfűtött mozgás- és gesztuskényszerében már kicsit kényelmetlen, de a darabon belül még elfogadható, ugyanakkor a lakáj szerepében Dobák Lajos - érthető módon - egy nagyon visszafogott, geggel alig-alig próbálkozó, kicsit túl komoly szereplővel gazdagítja a palettát. Ilyen névvel - Drovnicsek - hogyan gondolhatott volna Molnár csak ilyenre?  Néhány szó még a jelmezekről és a világításról. A ruhák esetében egy ilyen klasszikus darabban csak a szereplő alakjára applikálás jelenthetett nehézséget - ezt jól megoldotta a terevező. A világításnak inkább csak a hőhatását "élvezhette" színész és néző: a szereplők, mint egy gőzfürdőben, zsebkendővel szaladgáltak a színpadon. Talán símább és fényvisszaverőbb felületekkel - lsd. díszlet - kevesebb fény - és hő - is elég lett volna. Kellemes három órás szórakozást nyújt Molnár Ferenc darabja a Soproni Petőfi Színházban. Kikapcsolódásra mindenkinek ajánljuk - azoknak is, akik a színházat eddig csak kívülről látták. Igazi "beavató" darab és előadás részeseivé lehetnek a "Játék a kastélyban" megtekintésével.
Szöveg és fotó (Pluzsik Tamás kamerájával) - DI - |