CyberPress.Sopron

    A két dolog így együtt ellentmondásosnak tûnhet. Az egyiket pátosszal szokás emlegetni, a másikkal pedig pont ezt a fajta emelkedettséget rángatták le az említett mûfaj képviselõi a köztudat által emelt piedesztálról. Akárcsak napjainkban, amikor a napi sajtóban lépten-nyomon találkozunk az aktuális politikai helyzet rajzokba foglalt kipellengérezésével, más szóval a vélemény- és sajtószabadsággal.
   A téma apropója, hogy "Változó lapjárás" címmel kettõs aktualitású kiállítás nyílt a Lábasházban szeptember 6.-án, amely november 30-ig várja az érdeklõdõket. Együtt ünnepeljük a bécsiekkel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulóját – hiszen az osztrák város eseményei szoros összefüggésben voltak a magyarországi eseményekkel: a Habsburg Birodalom népei számára nyilvánvaló volt, hogy a polgári szabadságjogok mindannyiuknak egyaránt járnak, és felismerték, hogy mindennek megszerzéséhez és megtartásához együttes összefogásukra van szükség. Másrészrõl 1848-ban a sajtószabadság kihirdetésével sikerült eltörölni az alkotói fantáziát, szabad témaválasztást korlátozó cenzúrát, félregördítve ezzel a karikatúrakészítés addigi akadályait. A cenzúra felszámolása következtében a megjelenõ sajtótermékek száma több, mint négyszeresére emelkedett, és az ezeket terjesztõ rikkancsok a bécsi utcák jellegzetes szereplõivé váltak.
 
   A kiállításon bemutatásra kerülõ 1848-as karikatúrákat készítõ mûvészek nagy része már a változás elõtt is foglalkozott ezzel a mûfajjal, bár témáik akkor még korlátozottak voltak: a szigorú cenzorok csak az emberi gyengeségek kicsúfolását, a színházi életnek és a divatnak a különcségein élcelõdõ rajzokat engedték tovább a mappákból a nyomtatott sajtó lapjaira. Ahány alkotó dolgozott, annyiféle rajzstílus jellemzi ezeket a speciális, litográfiával sokszorosított grafikai lapokat, és nézõikre is más-más hatást gyakoroltak. Közülük legerõteljesebben azok a rajzok érvényesültek, amelyek valamilyen módon átvették az 1830-40-es évek francia karikatúrájának, azon belül Daumier és Gavarni munkastílusának egyes vonásait. Ez az irányzat még az újságok névválasztásában is nyomonkövethetõ, a legjelentõsebb szatírikus lap, a "Wiener Charivari" is errõl tanúskodik. (Az elõbb említett két jeles francia mûvész a "Charivari" nevû lapnak dolgozott.)
 
Témáit tekintve egy rendkívül sokszínû kiállításról van szó. A rajzok tükrében jól nyomonkövethetõ a bécsi polgársághangulatváltozása az események elõrehaladtával. Így a forradalom elsõ karikatúrái – mint például Anton Zampisnak a tárlaton megtekinthetõ rajza – az 1848. március 13-án megbuktatott Metternich ellen irányultak, és a lógó orral menekülõ államkancellár alakja hálás "célpontnak" bizonyult. Nem sokkal késõbb csatlakoztak hozzá a már csak megszokásból "húzogató" ex-cenzorok, majd a régi elit, az arisztokrácia figurái. Aztán az elsõ forradalmi fellángolások után a karikaturisták már hasonlóan jókat élcelõdtek a nemzetõrség és az akadémiai légió rovására is, és kérlelhetetlenül papírra vetették az olyan, a legkevésbé sem "emelkedett" pillanatokat is, mint például ezeknek a rettenthetetlen hõsöknek a lehetséges egyenruhákkal kapcsolatos vitáit..., és persze az emberi gyarlóság és köpönyegforgatás sem kerülhette el figyelmüket. Végül pedig iróniával vegyes szomorúság vezette ceruzájukat a forradalom utolsó hónapjaiban, emlékül hagyva számunkra ennek az idõszaknak a világát.
 
Tagadhatatlan, rég elmúlt ez az idõszak, és már csak a történelemmel kapcsolatban mélyebben érdeklõdõk képesek minden rajzon felfedezni annak eredeti tartalmát. E lapok azonban mûvelõdéstörténeti érdekességük mellett rajzi szépségükkel is érdeklõdésre tarthatnak számot. Ezen kívül nem elhanyagolható az sem, hogy egyik-másik lap rendkívüli ritkaságnak számít, hiszen nem egy esetben elõfordult, hogy az ellenforradalmi csapatok gyõzelmekor az addig "lelkes forradalmár" bécsiek sietve pusztították a tulajdonukban lévõ példányokat... Hogy mindezt honnan tudom? Segítségül hívtam a kiállítást rendezõ Gonda Zsuzsának (Szépmûvészeti Múzeum) és B. Szabó Jánosnak (Magyar Nemzeti Múzeum) tanulmányait, melyeket a kiálítási katalógusban adtak közre számos reprodukcióval együtt. És nem csak az általuk összeválogatott grafikák, hanem az õ írásaik is méltán számíthatnak az érdeklõdésre.