|
Zárt térben más? Murray Schisgal:NEW YORK, NEW YORK
Murray Schisgal:
Fordította: Ungvári Tamás
Jelmez: Bencze Ilona Rendező: Haumann Páter
 A darabot a Soproni Ünnepi Hetek programjában már bemutatták, mérsékelt sikerrel, írtunk róla a Cyberpress oldalain is. Én magam voltam annyira felszínes, hogy nem vettem észre, hogy a sorozat megismétlődik a bérletben (egy másik előadással együtt), és azon aggódtam,vajon ki követi a kiváló előadókat. Saját maguk, csak egy zárt kis-, kamaraszínházi térben. Talán elég ez a két kérdéscsoportot indukáló gondolatmenet ahhoz, hogy tudjuk, nem kérdések nékül, nem Thália papjaihoz, hanem két emberhez látogattunk el ma este, egy rendszer képviseletében.  A két darab nem jó, mert túl távoliak és egyben túl közeliek a találkozások. Rossz darabok ezek, és aki választotta - mind fordítás, mind eljátszás szempontjából - rosszul választott. Szimpla vígjátékok, melyeket rossz elképzelni gyengébb színészekkel. Tulajdoképpen élvezhetetlen lenne bármilyen más párbeszédben. A darabokat - ki kell mondani - csak a színészek rettenetes munkája menti meg a bukástól. A többszörös befektetés hozza csak meg a szimpla hatást. Elképzelhetetlen munka, ami a mozdulatok, fintorok, szituációteremtési eszközök alkalmazásában rejlik. Így jönnek elő - ki tudja miért - a tapsok, melyeket a belefektetett munka vált ki.  Bencze Ilonát méltán soroljuk korunk nagy magyar színésznői közé. Mint kívülálló, gondolom, a csodálatos mimikával megáldott Haumann Péter partnerének lenni még nagyobb "befektetést" tesz szükségessé. Sőt ezt - játék a játékban - vállalja. Haumann Péter fizikailag is óriási terhet visel vállán: a háromszorosát járja be a szükséges útnak, négyszeresét végzi az artikulált mozgásnak, hogy tapsoló közönség elé állhassanak mindketten a darab végén.  Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a darab a maga képtelen módján éppenhogy realista, akkor még ki sem számítható a közönség reakciója. Régimódi ez a darab és túl naiv, hogy bárkiben is komoly érzést válthasson ki a legszimplább komikumon kívül. A befejező szöveg pedig egyenesen nevetséges. Rosszabb, mint a szoc. reál. (szerencsére a két szereplő nem volt rest visszajönni közönségközelbe, hogy ezt is elviselhetővé tegye)!  Minden reményem egy újabb találkozás a két főszereplővel, de egy tisztességesen megírt darabban, ahol az ő munkájuk is látványosabban "térül meg".
Fotó (Pluzsik Tamás kamerájával) és szöveg
|
