Kell-e nekünk August Srindberg?
Minden adott egy Strindberg(1849-1912) előadáshoz. 150 éves
évforduló. Darab, amely bemutató ennyi év után. Kor, mely különösen
méltányolja a naturalizmus bizonyos rétegfüggő formáit. A hagyományos
kapcsolatok értékválsága, miközben minden szenvedő fél ideák és
magyarázatok után sóhajt.
A svéd önéletrajza
tálcán kínált naturalizmus, melyet az idő nem fedett be, sőt a
színház, mint megújulási lehetőséget fogadott. Társadalmi kaleidoszkóp
már maga a származás is: kevés nemesi vér az atyában, aki nem túl
sikeres ügynök, proletár származású, kitartott anya, akit a fiú a
serdülőkor kezdetén veszít el, mostoháját pedig gyűlöli. Az anyai
támogatottság hiánya -pótérzések keresése vezeti feleségtől feleségig
- háromszor nősül, de az anyai függőség gyógyíthatatlan, nem úgy, mint
időszakos üldözési mániája, melyet kalandos életének állomásai
segítenek megoldani valamiképp. Egyetemi próbálkozás, majd színházi
kezdő lépések, országok és foglalkozások. Kész regény, amely azonban
nem születik meg a kezdettől rövid írásokra, darabokra, novellákra
vállalkozó Strindberg keze nyomán. Az élet sajátos keveréke egy kis
pszihológiából, naturalizmusból, később okkultizmusból, mely nevével
is fémjelzetten, tőle számíthatóan legálissá válik a színpadon,
polgárjogot nyer a színházvilág deszkáin. Sok írása önéletrajzi
ihletésű, naturalitásában is erős valóságtartalmú.
Olyan író, akinek darabjai már nagy szabadságfokkal rendelkeznek
az értelmezhetőség széles mezsgyéjén és minden megoldás lehet igaz, de
ugyanakkor hamis is. Éppen ez a szabadság teszi nehézzé és felelőssé
azokat a színpadra állítási próbálkozásokat, melyek az ép és a kóros
találkozásánál táncoló elme pillanatnyi állásfoglalásai: talán
megannyi védőbeszéd a környezet által annyi mindenben determinált
sorsú és gondolkodású drámaíró mellett.
A hányatott és naplókkal dokumentált okkultizmusban töltött
évtized után termékeny évek koronázzák Strindberg életművét (Húsvét,
Haláltánc) Egyszerű sírját fakereszt ékesíti. Rajta a felirat: O Crux
Ave Spes Unica! (Üdvöz légy, ó, kereszt! Egyetlen reménység!) Mert
Strindberghez, mint végső szó a stílusos abganghoz, ez is, immár
kitörölhetetlenül, hozzá tartozik.
A svéd önéletrajza
tálcán kínált naturalizmus, melyet az idő nem fedett be, sőt a
színház, mint megújulási lehetőséget fogadott. Társadalmi kaleidoszkóp
már maga a származás is: kevés nemesi vér az atyában, aki nem túl
sikeres ügynök, proletár származású, kitartott anya, akit a fiú a
serdülőkor kezdetén veszít el, mostoháját pedig gyűlöli. Az anyai
támogatottság hiánya -pótérzések keresése vezeti feleségtől feleségig
- háromszor nősül, de az anyai függőség gyógyíthatatlan, nem úgy, mint
időszakos üldözési mániája, melyet kalandos életének állomásai
segítenek megoldani valamiképp. Egyetemi próbálkozás, majd színházi
kezdő lépések, országok és foglalkozások. Kész regény, amely azonban
nem születik meg a kezdettől rövid írásokra, darabokra, novellákra
vállalkozó Strindberg keze nyomán. Az élet sajátos keveréke egy kis
pszihológiából, naturalizmusból, később okkultizmusból, mely nevével
is fémjelzetten, tőle számíthatóan legálissá válik a színpadon,
polgárjogot nyer a színházvilág deszkáin. Sok írása önéletrajzi
ihletésű, naturalitásában is erős valóságtartalmú.