CyberPress.Sopron

"... mer' ha Krisztus Rimszkij-jel találkozott volna..."

"... mer' ha Krisztus Rimszkij-jel találkozott volna..."

Egy Sörgyári capriccio rövid története.

Kopott és majdnem új bútorok, büszke – azokat a békebeli időket idéző, – és az időtlenség harmóniáját sugalló képek a falon, rozsdásodó öntöttvas kályha a fal mellett.
Ezek között az eklektikusan komponált díszletek között indul el az a valós időben három óráig, a történetben ki tudja hány év(tized)ig tartó vesszőfutás, melyben a bútorokon kívül minden – élethelyzet és ember egyaránt – megváltozik. A színpadi történések valószínüleg – felfogástól, embertől függően – sokféleképpen magyarázhatók. Most álljon itt egy a sok közül.
A négyszereplős darab cselekménye már a kezdetek kezdetén két szálon indul el.

Félhomály. Lassan egy idős hölgy alakja körvonalazódik, aki karosszékében ülve – kimondott gondolatain keresztül – teremti meg a cselekmény alaphangulatát...

A történet egyik fonalát ez az idős hölgy, a fiatal korára visszaemlékező, Maryska (Hacser Józsa) gombolyítja, aki régi, megkopott kalapdobozából húzza elő az emlékeket rejtő tárgyakat: régi fényképeket, csinos kalapot, hosszú tincsekből álló parókát... A tárgyak "keserédes" történeteket juttatnak eszébe, melyek három szereplő segítségével meg is elevenednek a színpadon.
A színhely, a - már említett - szerény szobácska. Itt, a történet másik síkját szimbolizáló térben – jó esetben – ketten élnek: a fiatal Maryska (Rácz Brigitta) és férje, Francin (Győri Péter), aki a helyi sörgyár alkalmazásában áll mint "írnok". Szóval, jó esetben ketten élnek. Azonban már a történet elején megjelenik egy kissé kétes alak. Ő, első látásra lehetne hajléktalan, munkanélküli, vagy valami ehhez hasonló, a társadalom perifériájára sodródott egyén.
Ez az alak – tulajdonképpen a történet mozgatója – Pepin bácsi
(Mi[cimac]kó István), Francin bátyja, aki gondoskodik arról, hogy a fiatal párra még véletlenül se boruljon az unalom lenge fátyla.
Pepin, gyakorlatilag egy (önhibáján kívül) tanulatlan, de az életről annál többet tudó (?!) ezermester, akinek mindenről megvan a saját, különbejáratú véleménye. A darabban amolyan "adatbank"-ként funkcionál: a "világ" dolgait rajta keresztül ismerjük meg, persze kissé kicsavart, komikus formában. Pepin bácsi büszkén meséli saját és mások fantasztikus kalandjait, melyek a legkimondhatatlanabb nevű cseh településeken (falvakban vagy városokban? ...ki tudja?) játszódnak Ezek a történetek hol feloldják, hol pedig még jobban elmélyítik a szereplők közötti determinált viszonyt.
Francin eleve hidegrázást kap Pepintől; Maryska pedig egyaránt hallgat férjére és annak bátyjára is. Ő lesz az, aki – önkéntelenül, csak a család nyugalmát szem előtt tartva – hidat próbál verni a két pólus, a racionalitás és az irracionalitás között. (A történet végén kiderül, nem is kevés sikerrel.)

A történetet gyakorlatilag Francin és Maryska, Francin és Pepin, Maryska és Pepin, valamint a család és a munkát jelentő sörgyár kölcsönös viszonya határozza meg. A cselekményt gyakran megbontja az idős Maryska eszmefuttatása, aki végig jelen van a színpadon, és kommentálja, vagy továbbgördíti, esetleg más irányba tereli a cselekményt, egy másik emlékkép közbevetésével.
A darabot, úgy két óra után (?) egy hosszabb, kb 10 perces szünet vágja ketté. Ennek az a szerepe, hogy átvezesse a nézőt az első rész "múltbéli történéseiből" a második részbe, ahol a "jelent, vagy inkább a közelmúltat" élik át a történelmi változásokon átment, de alapvető jellemüket továbbra is megtartó szereplők.
Pepin ugyanolyan hóbortos, Francin merev, Maryska pedig talán egy kicsit oldottabb lesz mint volt korábban...
A történet vége hasonló miliőben játszódik, mint a cselekmény eleje.
A darabot az idős Maryska monológja zárja. Befejezésképpen összepakolja az emlékeket felidéző tárgyakat, és lassan ... elhagyja a színpadot. Maga után hagy egy csomó megválaszolatlan kérdést, melynek értelmezését már a nézőre bízza.

Mikó István fantasztikus színészi játéka a darab folyamán a legkülönfélébb területeken érvényesül: a történetek mesélése közben énekel cseh "áriát", játssza a sznobot, aki mindent jobban tud, képletesen felmászik a sörgyár kéményére – és onnan kémleli és neveti ki az összecsődült gyári alkalmazottakat, váltig állítja, hogy " be kell tömni minden lyukat!"...ja, és ami a legfontosabb! Folyamatosan cseh sört iszik, ahogy az egy csehtől el is várható.
(Feltűnő, hogy Micimackó magyar hangja mennyi sört tud magáévá tenni... A szorgalmas színházbajáró már régebben is megcsodálhatta etéren megnyilatkozó tehetségét, pl. a Svejk vagyok? című – szintén – alapműnek tekinthető darabban.) A cselekmény középpontjában tehát mindvégig ő áll, a többi – egyébként szintén kiváló színészi teljesítményt nyújtó – szereplő "csupán a keze alá dolgozik".

A négy színész kíváló alakítása, a díszlet, a cselekmény és a már-már művészi képeket eredményező világítás fantasztikus összhangot teremt.
Akinek egy kicsit is felkeltette érdeklődését ez a rövid iromány, és szereti Hrabal stílusát, az feltétlenül nézze meg a darabot.