|
Gondolatok egy kiállítás és annak címe kapcsán Fare thee well!
Isten veled, XX. század! Ezzel a címmel nyitotta meg Katona Attila történész december 14-én a Lábasházban a millenniumi kiállítást, melyet Tóth István és az ez évben meghalt Dr. Környei Attila, volt múzeumigazgató állított össze. (Dr. Ormos Mária utólagos programváltozása miatt nem tudta vállalni ezt a feladatot.)
 A kiállításrendezés fő problémája ebben az esetben nem is az anyag beszerzése vagy időrendi besorolása lehetett. Ezt a névadók is tudták előre, akik a kiállítás célját is meghatározták annak alcímében: "Pillanatképek az elmúlt száz év soproni történelméből". Nem mernék korhatárt szabni annak meghatározására, hogy mely korosztálytól lefelé lehet minden további nélkül a múltról esetleg mást állítani, mint az igazság. Abban azonban egyetérthet mindenki velem és bármely hasonló történeti kiállítás szemlélőjével, hogy az anyag rendezése mindig hordoz magában valamiféle koncepciót, elvi állásfoglalást. Miként határozhatjuk meg jelen esetben az iránymutatást, mely a XX. századi soproni anyag kiállítása során érvényesült?
 Az anyag rendezése sokoldalú, és jól sikerült. Minek köszönhető ez? Elsősorban a világos, szabatos címeknek: demográfia, gazdaság, idegenforgalom, bortermelés, borkultúra, oktatás-tudomány, kultúra, egészségügy-szociális helyzet, lakásviszonyok-életminőség, szabadidő-szórakozás-sport, társadalmi élet, politika (Az állagmegőrző liberalizmus kora- és polgári demokrácia kísérlete, A keresztény-nemzeti gondolat és a jobboldal szélsőségei, A baloldali-szocialista kísérletek, A század nagy napjai).
 Másodsorban az "élőképek" alkalmazásának. Megelevenednek bennük a század különböző idő- és társadalmi rétegei. A kiállítók felhasználták a kistermet is: video-kivetítővel a falon egy lényegesen bővebb anyag tekinthető meg. Mellette a tablókban itt Sopron nevezetes emberei kaptak, ha csak egy-egy "szóra" is, helyet. Házy Jenőtől, a politikus levéltárostól Friedrich Károlyig, a megszállott filmesig és idegenvezetőig. A mérték tartása jellemzi a kiállítást abban is, hogy a Páneurópai Piknikkel zárul az időrendi felsorolás. Ki merné közvetíteni, megítélni az elmúlt tizenegy évet? Tamás István ismert könyvének címét kapcsolnám legszívesebben a kiállítás címéhez: "Anno Domini". Az Úr esztendejében. Másképp hogyan is szólhatna a címbeli búcsúzás és hogyan készíthetné elő a XXI. század fogadását? Mert a rendezés megvallott koncepciójában ez is szerepel. Milyen alapon, milyen szemlélettel és várakozással üdvözölhetjük az "újszülöttet"? Csak így: "Isten hozott, XXI. század"!  A 2000. év fordulóján már megtapasztalhattuk azt a tömeget, azt a tehetetlenséget, mely a saját maga emvénégyzet per kettő energiájával jut át minden fordulón. Bizony, nagy tömeggel és mozgási energiával kell ütköznie, hogy némi időt hagyjon a béke fehér galambjának, hogy az látszólag háborítatlanul szálljon a túlélők bárkájára, csőrében az olajággal! Bármennyire is lokálpatrióták vagyunk, be kell látnunk, hogy a "leghűségesebb város" századában az egyik oldalról ugyanúgy végigszenvedte a város a világégéseket. Együttesen pedig alig tudtunk valamit megakadályozni abból, ami mások - élők és elvek - pusztulásához vezetett. Miféle optimizmus az, amely mások vérén mentette meg azt a seregletet, melynek dekadenciája mára sokban túlhaladta a legendás "békebeli" élet koordinátáit? Érdekes tabló található a kisterem mellett: egy üres csomagolópapír, rajta a kérdés: "Mit vinne át a XXI. századba?", mellette egy filctoll.
 Nem lehet kétséges egy pillanatig sem, hogy ameddig emlékezők élnek a város valódi és kitágult, képzeletbeli falain belül, addig a realizmus nyitott befogadókészségével, de kételkedve élünk. Ha pedig kihal ez az emlékező mag, akkor meg lehet írni az új történelemkönyveket, és a kutatók leletei közül őslényként felmutatott csontvázunkra a könyv szerzője csak legyint. - Hol volt Isten Doberdónál, Auschwitzban, a Donnál, '56-ban, ha már a nevével veszünk búcsút az elmúlt időtől? - kérdezik sokan, és mi megértjük.
 Ha pedig tényleg a nevében köszönünk el és köszöntjük az új időt, akkor meg kell találnunk az Igazságot, hogy legalább halvány reményünk lehessen a következő száz vagy ezer év túlélésére. Talán ehhez segítség ez a kiállítás, talán ehhez segítség az elmúlt idő dokumentálása. Egyes személyekről van szó, akik kimondják az Igét, akikből hetvenezren Sopron városává tömörülnek, vagy egy Földdé, melyen 6 milliárdnyian (és egyre többen) élnek. |