|
Szatmáriné Szőke Zita képei a Plaza Galériában
Szatmáriné
Szőke Zita képei a Plaza Galériában
Egy műalkotáshoz a szemlélő kétféleképpen állhat hozzá. Amennyiben saját szükségletei kielégítésének eszközét véli felfedezni benne, projektív módon viszonyul hozzá. Viszont ha a műalkotás saját jogán - részei közötti kölcsönkapcsolatok
legrészletesebb tudasosítása-tudatosulása - révén szül esztétikai élményt, perceptív funkcióval rendelkezik. A gyakorlatban a funkciók egymásba fonódnak, együtt hatnak. Hogy kire melyik és miképpen hat, az a művész és a befogadó
szemlélő egyéniségén, világnézeti különbségén vagy hasonlóságán (is) múlik.
Szatmáriné Szőke Zita Plaza Galériában nyílt tárlata könnyen befogadókra lel. Képein többnyire absztrakt formákat ábrázol, amelyeket vibráló vonalak alkotta tér ölel körül.
A tér a valóságban láthatatlan, ám létező ereje ahhoz hasonlóan jelenik meg, mint ahogyan a vaspor rajzolja ki a mágneses erővonalakat.
Csakhogy úgy az alkotó bevallása, mint a tárlatot megnyitó Balogh László művész-író szerint Szatmáriné Szőke Zita ábrázolásai esetében többről van szó, mint "egyszerű" mágneses térerő síkban való megjelenítésénél. Ő a lélek
belső-, és a kozmikus erők külső sugallatára fest; ahogyan elhangzott: ezoterikus művészet az övé.
És részemről ez az a momentum, amikor - minden együtthatás ellenére - az említett perceptivitás kizárólagossá válik.
Mindezek tudatában felfedezem, amint az absztrakt - nem absztrakt dilemmája kísérti az alkotót. Felfedezem, amint a szellemi-konceptuális ábrázolás során az alkotó egy-két esetben a tér érdekes egyensúlyát teremti meg.
Képein ellentétek feszülnek egymásnak, vagy éppen dinamikusan pulzálnak az erők.
Aztán furcsa, "többdimenziós" térbe helyezett jelképnek szánt szabályos formájú szívek - mint a szeretet már nálunk is ismert Valentin-napi jelképei - mindent "felülírnak".
Ezredbúcsúztató kiállításnak szánták a rendezők a tárlatot, és mint ilyen - projektív funkciójából adódóan -, könnyen befogadókra lel. Hiszen a misztikum, a szellemi, a megmagyarázhatatlan utáni vágy mindenkiben él.
Készen és ezredvégi módon, megrágottan misztikumot kapni pedig legalább annyira kényelmes, mint mozgólépcsővel közlekedni.
Az univerzum erőiről, a szeretetről, a jóságról, a pozitív energiák befogadásáról - úgy általában - beszélni, személyre szabottan, akár "egyéni" keverék-vallásként mindezt megélni nyilván szintén sokkal kényelmesebb és hálásabb dolog,
mint szembesülni, megküzdeni saját magunkkal és a világgal. Mindezt vizuálisan ábrázolni pedig nagy bátorság, legalább akkora, mint egy megnyitó alatt saját költeményt, soproni költő versét, musicalt és csángó karácsonyi dalt előadni.
té
|