CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: A más szemével

2001. január 02., kedd 03:50

Lipták Béla professzor felejthetetlenül tanulságos elemzése

A 'Magyar Lobby' elnökének üzenete

A „Magyar Lobby" újévi gondolatai
Lipták Béla professzor üzenete

Az alábbiakban ismertetjük Lipták Béla professzornak, az USÁ-ban működő „Magyar Lobby" vezérének mélyenszántó és becsületes egyenességgel kimondott gondolatait. A Magyar Lobby százezrekre menő rendes és pártoló tagjaival az amerikai és más külföldi kormányok korifeusait tartja lábujjhegyen nap mint nap leveleivel, távirataival, cikkeivel, kérve vagy követelve, hogy a nagyvilág ismerje meg és tegye magáévá a magyar érdekeket.
Lipták Béla professzor elévülhetetlen érdemeket szerzett zseniális gondolkodásmódjával és mellébeszélés nélküli, lényegre törő akcióival. Az alábbi - nem teljes terjedelemben közölt - cikk minden olvasó (sőt cikkíró) számára tanulság! Újévi gondolatok
Dátum: 2001. január 1. 20:39

EMBERSÉGÜNK, MAGYARSÁGUNK

Mielőtt a mi rendhagyóan magyar gondjainkra térnék, mielőtt összefoglalnám, hogy - innen, az Egyesült Államokból nézve - milyen jelenségek tűnnek fékezni a magyar kibontakozást, miért gyógyul oly lassan a magyar tudat, miért oly göröngyös a lábraállás útja - mielőtt ezekre a kérdésekre térnék, előtte szeretnék megfesteni egy nagyobb, egy átfogóbb képet az emberiség egészének helyzetérôl, tudati állapotáról ma, a 21. század kezdetén.

VÁLASZÚTNÁL AZ EMBERISÉG
Zsigereinkben érezzük, hogy utat tévesztett a modern civilizáció, hogy az emberi fejlôdés egy szakaszának végéhez közeledünk, hogy valami új, valami más következik. A régi világrend már véget is ért, de még nem tudjuk, mi követi azt? Az iparosodott világ nyitott társadalmai erkölcsi vákuumban élnek, mert a szabad polgárok önzésének és kapzsiságának nem szab határt a morál. Ugyanakkor az elmaradottabb országok zárt társadalmaiban eluralkodott a törzsi háborúság és a vallási fanatizmus. Miközben elítéljük a vallási türelmetlenséget, közben azt is tudjuk, hogy egy közösség értékrendje, hitvilága az a habarcs, mely összetartja a társadalmakat, hogy a vallás adja az egyén világképét, mely nélkül nem teljes ember az ember.
Az iparosodott országok nyitott társadalmaiban élô polgároknak nincs egységes világképük! Napról napra élik átgondolatlan életüket, lelkükben zűrzavar vagy vákuum. Az ilyen, erkölcsi normák nélküli társadalom nem képes sem felismerni, sem megoldani az emberiség problémáit, legyen az a túlnépesedés, környezeti rombolás, atomveszély, éhínség vagy genocídum. Így fennáll a veszély, hogy a bajokkal strucc módjára nem törôdô társadalmak idôvel önmagukat is szétrombolják vagy megmérgezik!
Szomorú lenne, ha az emberiség csak a nyitott társadalmak erkölcsi vákuuma és a zárt társadalmak fanatizmusa, törzsi gyűlölködése között választhatna. Szerencsére nem ez a helyzet. Itt az ideje, hogy magunk megett hagyjuk mindkettôt, hogy tovább haladjunk az emberi fejlôdés útján, megformálva az egységes új világképünket, melynek egymást kiegészítô, harmonikus részeit képezik a tudomány és az erkölcs. Mielőtt errôl az új világképrôl írnék, szükségesnek tűnik röviden összefoglalni, hogy milyen is volt a két korábbi emberi világkép: milyen volt a történelem elôtti társadalmak emberéé és azt követôen - az emberi fejlôdés második fázisában - milyen volt a világvallások formálta emberéé.
Korai Civilizációk
A történelem elôtti emberek nem választották külön a vallást a művészettôl vagy a tudománytól. Az Ô világképük egységes is volt és összhangban is állt élményvilágukkal, környezetükkel. Sámánjaik benépesítették világukat démonokkal, istenekkel, ôseik szellemeivel; totemeik révén megmagyarázták a törzs eredetét, egyszóval adtak nekik egy világot, melyben otthon voltak, melyben tájékozódni tudtak, mely nélkül gyökértelenül sodródtak volna. A sámánok adta világkép pontosságának körülbelül annyi jelentôsége volt, mint amennyi a hangya képének jelentôsége a hegy mibenlétérôl.
Az elszigetelt törzsi közösségek világképe nem befolyásolt mást, mint a törzs tagjainak viselkedését. Így egyes törzsek békésekké, mások harciasokká, egyesek vendégszeretôkké, mások emberevôkké váltak. Közös vonásuk csak egy volt: a másik törzstôl való teljes elszigeteltség. Így a történelem elötti ember egységes világképét, lelki egyensúlyát éppen a zárt társadalom elszigeteltsége biztosította.
A népsűrűség és az emberi tudás növekedésével a törzsi világképeknek is változniuk kellett. Ezeket a világképeket összhangba kellett hozni egyrészt a szomszédos törzsek világképeivel, másrészt önmaguk növekvô tudásával, tapasztalatával is. A népsűrűség növekedésével a társadalmi rend megôrzéséhez is egyre több szabályra volt szükség. Törvények kellettek az erôszak megfékezésére, a nemi élet szabályozására, majd késôbb a tulajdon és a közegészség védelmére is. Könnyebb volt az ilyen törvényeket elfogadtatni és betartatni, ha azokat "isteni eredetűnek", vagy legalábbis misztikusan ihletetteknek hitte a társadalom.
A Világvallások
Így, ezen szükséglet kielégítésére születtek meg a nagy világvallások törvényei, parancsolatai, melyek nélkül szétestek volna, anarchiába süllyedtek volna a társadalmak. A törvények természetfeletti forrása, isteni eredete eleve tekintélyt adott a törvényeknek, amit aztán csak növelt a törvénysértôk számára kilátásba helyezett büntetés. A világvallások megszületésének nem oka, csak következménye volt, hogy biztosították a társadalmi rendet, mert létrejöttük mélyebb és valódi oka az emberi lélek rendhagyó igénye a Teremtô szolgálatára, hogy így életünknek értelmet, magunknak lelki békét, biztonságot teremtsünk.
Ugyanúgy, ahogy a kisbaba gyűjti a tudást, úgy tanul az emberiség is! Úgy formálódik az emberi tudat, beleértve az eleve létezô (apriori), tehát a tapasztalatot megelôzô, évmilliók alatt gyűjtött tudat-alatti tapasztalatot is. Az emberi tudat (mely állandó változásban van) formálja magatartásunkat, míg viselkedésünk jövônk alakulását szabja meg. Így például az 500 év előtti felfedezés, hogy nem a Nap forog a Föld körül, nem hozott változást a világegyetem rendjében (elvégre ez mindig is így volt), de változást hozott a mi föld-központú apriori világképünkben, mert ettôl (a magunk tudatában) kevésbé ritkákká, kevésbbé kölönlegesekké váltunk. Ma egy az 500 év előttihez hasonló változás megy végbe apriori tudatunkban: kezdjük belátni, hogy bolygónk kimeríthetô, életterünk megmérgezhetô, s ezért veszélyeztetettek is vagyunk.
A nyugati társadalmak tudata nemcsak változóban van, de el is veszítette egységes világképét, mert tudományos világképünk sok tekintetben ellentmondásba került vallásaink tanításaival. Nem csak az olyan ártatlan apróságok váltak vitathatóvá, mint hogy a Teremtô vajon pénteken, szombaton vagy vasárnap kívánja-e, hogy templomba menjünk, s hogy ott kalapban, de mezítláb, vagy esetleg fedetlen fôvel, de lábbelivel lát minket szívesebben?
Miközben kétségeink vannak az ilyen (s ezeknél sokkal károsabb) tanításokat illetôen, közben azt is látjuk, hogy a tudomány s annak szülöttei, a technológia és a piacgazdaság (tehát az anyagelvű materializmus) viszont olyan minôség és morális értékrend nélküli erôk, melyeket csak az önzés és a véletlen irányítanak, s ezért sokkal veszélyesebbek.
A Tudomány Nem Ateista
Az emberiség tudatában akkor indul majd meg a gyógyulás, amikor sikerül felszámolni az ellentmondásokat a (természetfeletti ihletésű, de ember alkotta) vallások tanításai és (morális értékrend nélküli, de az isteni teremtés szabályait felfedezô) tudományos világképeink között. Amikor az elsô űrhajósok a felhôk felett nem találták Kis Katekizmusaink hárfás angyalkáit, attól még nem halt meg az Isten, csak az emberi fantázia egyik szüleménye méretett meg és találtatott alaptalannak.
Az emberiség tudata akkor lesz újra egészséges, amikor lesz majd megint egységes világképünk, amikor szembenézünk a tényekkel! Elfogadhatatlan az olyan gondolkodás, hogy az ellentmondásokkal nem kell törôdni, hogy a tudomány foglalkozzon csak a mindennapi élet kérdéseivel és hagyjuk a vallásra a természetfelettit, az ember által megérthetetlent. Ez így helytelen! Helytelen azért, mert igazság csak egy lehet! Még akkor is egynek kell lennie, ha az az egy igazság felfoghatatlan az ember számára! Ezért, ha a vallás és a tudomány nem tudnak megegyezni valamiben, úgy egyiknek vagy mindkettônek tévednie kell! Így például vagy az Isten teremtette a világegyetemet, vagy nem. Harmadik lehetôség nincs!
A vallás, a tudományok és a művészetek ugyanannak az emberi állapotnak a különbözô nézôszögei, perspektívái. Ezért ugyanazt a képet kell mutatniuk, nem lehetnek egymással ellentétben. Nem lehet egészséges lelkületű az az ember, akinek más a hétköznapi világképe és más a vasárnapi tudata. Ha hibásak a vallások egyes tanításai, a hibákért nem a Teremtô, hanem a vallásokat megalkotó Ember felel. Még ha természetfeletti ihletésűek is vallásaink, mégis abból az emberi világképbôl, tudatból születtek, amelyben alkotóik éltek, a világképbôl, mely alkotóik korában létezett. Ezért nincs abban semmi rossz, ha idônként összhangba hozzuk ezeket a vallási tanításokat tárgyi tudásunkkal, tudományos világképünkkel. Úgy, ahogy az Új Testamentumnak követnie kellett az Ó Testamentumot, úgy abban sincs semmi rossz, ha lelki tudatvilágunkat összhangba hozzuk tudományos világképünkkel.
A Föld-Falu
Az elmúlt 4-5 millió évben az emberi kiválasztódást, fejlôdést a természet irányította. Azok a törzsek és kultúrák maradtak meg, melyek a természettel összhangban, annak törvényeit elfogadva éltek. Az emberi fejlôdés eme elsô szakaszában nyersanyag- és energiaforrásaink mind olyan kimeríthetetlen forrásokból származtak, mint a mezôgazdaságot tápláló napfény. Az elsô alapvetô változást a XIX. század hozta, amikor az izomerôt gépekkel kezdtük helyettesíteni, s gépeink kimeríthetô energiaforrásokat (szén, olaj, gáz, atom) kezdtek használni. A második alapvetô változást napjainkban éli át az emberiség, amikor elkezdtük az emberi agyat az érzelem és erkölcs nélküli számítógépekkel helyettesíteni.
Így ma már eleget tettünk, sôt túlteljesítettük a Biblia parancsát: benépesítettük, illetve túlnépesítettük a Földet, és uraivá is váltunk a Természetnek. Azzal, hogy ma már nem a bölcs természet, hanem mi magunk irányítjuk fejlôdésünket, új korba lépett az emberiség. Mostantól már nem a természetes kiválasztódás, de mi magunk formáljuk a jövônket. Ezért is olyan fontos, hogy döntéseink helyesek, tetteink idôszerűek legyenek. Ezért olyan fontos, hogy ne engedjük fel az emberiség szekerének bakjára a véletlent, az önzést vagy a kapzsiságot. A veszély nem az, hogy tönkretesszük a Földet, megöljük a természetet, mert erre nem képes az ember. Arra viszont képesek vagyunk, hogy magunkat megmérgezzük, hogy leromboljuk azt, amit az emberiség az évezredek folyamán maga körül felépített és magán belül nemesített, nemesedett.
A természet törvényei bölcsek, idôtlenek, az emberéi nem szükségszerüóűen azok. Míg a plutónium felezési ideje 24,000 év, míg 2000 évig tart az óceán vizének egyszeri körforgása (és így csak 2000 év múlva ismerjük majd meg a ma kibocsátott mérgek összhatását), addig az ember csak pár emberöltôben gondolkozik. A természet nem ismeri a szemetet, a természet mindent (még az embert is) lebont alkotó elemeire. Ugyanakkor az ember csak termel és kidob, szeméthegyeket teremt, de a lebontással, az újrafelhasználással alig törôdik.
Tudatában vagyunk emberi gyengeségeinknek! Tudjuk, hogy a Föld jövôjének rossz kormányosa az ember; ez okozza a jövônket illetô borúlátásunkat is. Az is hozzájárúl borúlátásunkhoz, hogy világképeink gyakran idejétmúltak vagy értelmetlenek. Ilyen értelmetlen tudományos elmélet az is, mely szerint a véletlen teremthet rendet a káoszból; hogy valami alacsonyabb rendű , mint például az anyag, teremthet valami magasabbrendűt, mint például az élet; hogy az ember csak az értelem nélküli anyag és a céltalan véletlen szüleménye; hogy az alkotás nem bizonyítja az Alkotó létét; hogy a véletlen alkothat a semmibôl valamit és így tovább... Egyszóval attól, hogy vallásaink elavultak, attól, hogy papjaink csak egyszerű halandók, attól még igaz az is, hogy a legértelmetlenebb világkép mégis az ateistaák világképe, attól még mindig az anyagelvű ember élete a legszomorúbb, a legértelmetlenebb emberi élet.
Az Új Reneszánsz
Természetesen szét kell választanunk az ateizmus értelmetlen világképét a tudományos világképtôl. Amikor Einstein nemet mond a véletlennek ("Isten nem kockajátékos!"), amikor Hawking a tudomány eszközeivel bebizonyítja az "Idô Kezdetét", a Big Bang valóságát, akkor egy-egy lépéssel közeledünk az emberi tudat gyógyulása, a vallásos és a tudományos világkép összeolvadása, azonosulása felé. És bizony itt az ideje! Itt az ideje, hogy magunk megett hagyjuk úgy a materializmust, mint az idejét múlt vallási fanatizmus tételeit. Itt az ideje, hogy végetérjen a személytelen szürke relativizmus, az önbizalom és erkölcsi iránytű nélküli tanácstalankodás kora. Itt az ideje, hogy mint a korábbi kultúrák is tették, úgy mi is nemet mondjunk, nemcsak betegségünk tüneteinek: a bűnözésnek, a kábítószer használatának, a családi és kultúrközösségeket szétromboló anyagelvűség erôinek, de azok kórokozójának, a materializmusnak is. Az anyagelvűség mellett nemet kell mondanunk a vallási köntösökbe bújt elôítéletnek és gyűlölködésnek is. Nem tűrhetjük, hogy Isten nevében hirdethessenek olyanokat, mint hogy vannak "alacsonyabbrendű nemek" vagy "kiválasztott fajok", mert csak így tudjuk meggyógyítani az emberiség összezavart, beteg lelkületét.
Ugyanakkor annak is itt az ideje, hogy igent mondjunk az új felvilágosodás, az új optimizmus korának, melyben újra egységessé válik az emberi tudat és univerzális világképünk. Itt az ideje az új reneszánsznak, melyben majd újra az erkölcs és a humanizmus irányítja a tudományos kutatást. Itt az ideje, hogy a tudományok ne a rombolás vagy agymosás eszközeinek tökéletesítését, de az emberi boldogságot szolgálják. Itt az ideje, hogy túllépjünk a nemzetállamok határain, hogy bolygónk összes gyermekének, asszonyának, menekültjének vagy kisebbségének gondja, a mi, az emberiség egészének közös gondja legyen.
Az Élet Csodája
Tudjuk, hogy nem vagyunk a világegyetem középpontja, de tudnunk kell azt is, hogy a Föld mégis egyedülálló! Ritka és különleges a mi bolygónk: az általunk ismert világegyetemben egyedül itt dobog, itt lüktet az élet. Ezt a csodát megôrizni, megvédeni, ez a mi dolgunk! Azt is ideje lenne belátnunk, hogy nincs szükségünk prófétákra, hogy az isteni szikra nem kívül, hanem bennünk belül van, és hogy annak a nevét is tudjuk, úgy hívják, hogy: szeretet. Ez - a család, a haza, a hivatás, az igazság, az embertárs szeretete - ez az emberiség legmegbízhatóbb iránytűje, nem pedig a dogmák, vagy a tudományok!
Tudnunk kell azt is, hogy nincs igazi vallás, hogy a Teremtônek minden vallás, minden hit kedves, nem azért, mert Néki szüksége lenne a mi imádatunkra, hanem azért, mert azok a mi életünknek értelmet, nékünk lelki békét adnak. Azt is tudnunk kell, hogy hajnalhasadás elôtt a legsötétebb az éjjel, hogy a múlt porából nô ki a jövô, hogy nemcsak egy kor végéhez értünk el, de eljutottunk egy új kor küszöbéhez is! Végetértek a korok, melyekben mások mondták meg nekünk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, végére jár a dogmatikus vallások és a materialista ateizmus háborújának kora: Vége felé jár az emberiség gyermekkora! Itt az ideje, hogy felnôttként magunk döntsük el, hogy mi a helyes! Itt az ideje, hogy a kívülrôl irányított ember helyére lépjen a saját lelkiismeretének engedelmeskedni merô, felnôtt ember.
Itt az ideje, hogy elvigyük a belülrôl irányított ember újból egységes világképét intézményeinkbe, iskoláinkba, hogy felnôhessen a maga fejlôdését irányítani képes új, felnôttebb lelkületű generáció. Itt az ideje, hogy odafigyeljünk a szívünk szavára, a szeretet szavára, mert a szeretet az, mely elvezet az új reneszánszba, mely megformálja a belsô irányítású ember újra egységes tudatvilágát és világképét.