CyberPress.Sopron

Beszélgetés dr. Pápai Lajos megyés püspökkel I.
A templomról és az egyházról Európában

- Tisztelt Püspök Úr! Ön három napon belül másodszor jár Sopronban. Két nappal ezelőtt a Szent György templom 600 éves évfordulóján misézett mindannyiunk kedves "Dóm-templomában". Első kérdéseim erre vonatkoznak. Mondhatni reneszánszát éljük az urnatemetőként is szolgáló altemplomoknak. A praktikus szempontoktól eltekintve honnan a keresztény ember indíttatása, hogy hamvait az oltár alatt helyeztesse el?
- Az ősegyház korába megy ez még vissza, amikor a katakombákban - igaz, nem úgy, ahogy ezt a regényekben leírják, - időről-időre az üldözések idején szentmisét is mondtak. Miután az ősegyház elsősorban a vértanúkat tisztelte, az ő "mennyei születésnapjukat", ebből ered, hogy a sírjuk fölött is végezték a szentmiseáldozatot, ugyancsak ez az eredete a régebbi, koporsó alakú oltároknak. A legmélyebb mondanivalója pedig az, hogy a keresztény ember a halálra is másképp néz. Ha az ember a római katakombákban jár, nem érzi a "halál szelét", hanem inkább az életet: pontosan azt, amit Szent Ágoston híres beszélgetése tartalmaz édesanyjával, amikor édesanyja a tengerparton megbetegedett és azt mondta "nehogy avval törődjetek, hogy a holttestemet hazaszállítsátok, csak az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam!" A keresztény ember így néz a halálra. Ott, ahol a napi szentmiseáldozat, a halál és a feltámadás jelenik meg, oda örömmel helyezik a föltámadás reményében halottaikat.

- Az altemplom és urnatemető csak hangsúlyozza a kőtemplom réteges építkezését. Jó hasonlatnak tarja-e, püspök úr, ha ezt az egyház spirituális réteges építkezéséhez hasonlítjuk?
- Lehet ahhoz hasonlítani, de nekem az is eszembe jutott erről, hogy az ember lemegy az altemplomba, ott egy előző generáció híveinek a csontjait találja, és ha még lejjebb mennénk… így az egyház ugyanúgy az időben is katolikus, vagyis egyetemes, ahogyan térben is. Mindenképpen emlékeztet ez arra, hogy amit mi építünk, az nem most kezdődött, annak múltja van! Természetesen az egyházban több módon is megélhetjük kereszténységünket, de olyan értelemben nem szabad különbségtételt elfogadni, mintha lennének átlag-keresztények és elit kereszténység, mert hiszen Szent Pál is mondja, hogy "Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban." Gal 3.28), tehát minden társadalmi, kulturális, vallási megkülönböztetés megszűnik, hiszen mind Krisztust öltöttük magunkra. A Zsinat külön is hangsúlyozza azt, hogy minden megkeresztelt meg van híva az életszentségre. De az, hogy ki hogyan éli meg ezt a keresztény hitét? Különféle lelkiségek vannak benne. Valahogyan úgy lehetne mondani, hogy a világ polgára magyarként vagyok, a magyar kultúrát, annak értékeit élve és így leszek igazi tagja a világnak, világpolgár. Ugyanígy az Egyháznak is, mint Krisztus testének is úgy vagyok a tagja, hogy azt valamilyen módon, valamilyen formában megélem. A lényeg ugyanaz, de a külső, a ruha, a megjelenés más és más.
- A nuncius úr beszédében hangsúlyozta, hogy a kőtemplom mellett, ha tetszik azon belül ki kell alakulnia a helyi egyházban a lelki templomnak. Hogyan építhető és hogyan építhető tovább a templom és egyben az egyház, hogyan lehet Európát újra evangelizálni? A most megismert statisztikai adatok alapján ("Az Egyház mozgásterei a mai Magyarországon", Vigília kk) a templom missziós központ is kell, hogy legyen Magyarországon?
- Mindenképpen missziós központnak kell lennie a templomnak, nemcsak nálunk, hanem az egész világon, hiszen a templom egyrészt jel mindenki számára, másrészt az a hely, ahol az egyház, mint közösség látható formában megnyilvánul, megjelenik, eltekintve attól, hogy természetesen oda pl. imádkozni is járunk. Ezért van az, ha egy templom épül, akkor melléje mindig épül valamiféle közösségi terem is. Tehát a missziós küldetés minden templomhoz, minden egyházközséghez hozzátartozik. Azt hiszem, most, hogy arról beszélünk, hogy Európába tartunk, legalábbis valamiféle külső szervezettség szintjén, ma valahogyan úgy csatlakozunk Európához, mint Szent István korában. Akkor is nagy krízis volt a keresztény Európában, egy, az első ezredfordulóhoz közeli identitás-krízis. A keresztény magyarság vagy Magyarország az újonnan felvett kereszténységgel ennek a válságban levő európai kereszténységnek segített újjáépíteni a kereszténységet. Azt hiszem, hogy most, ahogyan a nyugati egyháziak meg is fogalmazzák, úgy tekintenek ránk, mint akik - a Jelenések Könyve fogalmazásában - "a hosszú üldöztetésből jöttek", és minden gyengeségünk ellenére talán segíteni is tudunk ennek az Európának, hogy megtalálja a keresztény gyökereit.
- Dávid Kata, híres művészettörténészünk mondta egy soproni látogatásakor, éppen a Szent György templomba belépve, ha bemegy egy gótikus templomba és ott barokk oltárt és templom-belsőt talál, rögtön tudja, hogy Közép-Európában van. Mint a világegyház dolgaiban is jártas egyházi vezetőtől kérdem: milyen más jellemzői vannak a közép-európai egyháznak?
- Azt hiszem, hogy amire Dávid Kata is utalt, nyilván arra vonatkozott, hogy olyan területen élünk, ahol állandóan háborúk voltak, ahol minden elpusztult, és a régi templomok maradványaiban így találunk román vagy gótikus ablakot és barokk oltárt. Ez azt a nehéz múltat idézi, amit itt, Közép-Európában át kellett élni. A szerencsésebb helyzetű nemzeteknél: a spanyoloknál, franciáknál és másutt, nagy számban vannak eredeti és épségben megmaradt gótikus székesegyházak, Loire menti kastélyok stb. De azért hadd tegyem hozzá, hogy ugyanakkor Franciaországban, ilyen csodálatosan szép templomokban is láttam az oltárt félretéve semmilyen stílushoz sem tartozó szembemiséző oltárt és olyan liturgiát, ami megdöbbentett, arra gondolva, hogy akiknek ilyen épen maradt múltjuk van, azok hogyan tudnak arról így megfeledkezni! De most ettől eltekintve, azt hiszem, hogy a közép-európai egyháznak egyik fő jellemvonása ez az állandó üldözöttség, a történelmi viharok és szenvedések. Talán ebből eredően a híveket és papságot a történelem folyamán pontosan ezek az üldözések hozták közelebb egymáshoz. Ami még nagyon fontos: aki Nyugaton jár, az észreveszi, hogy nekünk milyen csodálatos énekkincsünk van! Olyan népénekeink vannak, melyek együtt keletkeztek, közös tőről a magyar népdalkinccsel, melyek Nyugaton hiányoznak. Ha ott a legkisebb faluban bármelyik gregorián misét kezdjük énekelni, ők azt ismerik, tudják, de azon kívül népének ott alig van. Becsüljük meg értékeinket!
- DI -