CyberPress.Sopron

Hazajöttek Hollandiából a Mosonmagyaróvárról kivándorolt romák

Csak egy család maradt kint.
Kiderült továbbá, azért mentek Krasznaival, mert az autóbuszért kevesebbet kellett fizetni, egyikük szemét ingyen nem mûtötték meg, valójában csak kirándultak egyet, az egyik családot Utrechtben várták a rokonok, onnan átvitték õket Svédországba, ahol öt napot nyaraltak.
Világ, romák, téli nyaralás.
Utrechtnek nemcsak a Magyar Encyclopaediát köszönhetjük.
Aki a városban jár, a régi egyetem díszes Szenátus-termében – a kivándoroltakat a Fejér megyei Független Cigány Szervezet egykori elnöke miért vitte volna oda? –, az egy kicsit, legalábbis higgyük el, egy kicsit gondol Apáczaira meg hûséges holland asszonyára, aki legtöbbször Áprily Lajos versébõl lép elénk. Aletta van der Maet.
Hanem az ember fülét hangulatával egy utcanév is hamar megüti, a táblára az éles szemû vándorok rögvest fölfigyelnek, följegyzik – én régen még Kubinszky Mihály soproni tudós ember tollából olvastam –, Utrecht egyik fõ utcáját Fülemüle utcának hívják. Csak bólinthatunk az elnevezésre, néhány Fülemüle út vagy ehhez hasonló név nálunk ugyancsak emlékeztethetné a települések lakóit, hogy a táj és a természet érték.
Rögeszmés levélírók régebben úgy vélték, hogy nem sok fantáziájuk lehet azoknak, akik az utcák névadásával foglalkoznak, az viszont igaz a harmadik évezred elején is, hogy nemzeti nagyjainkat nem úgy kellene tisztelni, hogy az ország minden településén ugyanazt a tizenöt-húsz nevet lássuk.
Többet kellene megõrizni a régi nevekbõl, mert ellenkezõ esetben – ez alighanem tagadhatatlan – uniformizálódást emlegethetünk.
Szegeden remélem még mindig van Csíz utca. Aligha nevezhetõ az ötlet gyökértelennek, még akkor se, ha a névadás idején az új városrész egyik utcájáról volt szó. Feltehetõen boldogabban lakik az ember a Csíz meg a  Fülemüle utcában, mint – példa csak –  a Hazafias Népfront téren.
Természetesen vannak nevek, amelyek évszázadosak, megõrzésükért küzdeni kell, mert emlékeztetõ szerepük van. Arról ugyancsak olvastam, hogy Párizsban rengeteg a középkori utcanév, s egykor milyen tiltakozást keltett az Étoile térnek De Gaulle-ról való elnevezése.
Hát ezért jelent meg elõttem vasárnap délután a Fülemüle utca, ahol sohasem jártam. Beszédes emlékként hatott rám régisége, hangulata.
Ismét Kubinszky Mihály uram réges-régi Mûhelybeli írásából idézek: „Nemzeti büszkeség, kultúrtörténeti emlékezés, politikai nevelés okából nagyjainkról nevezzük el legtöbb utcánkat, terünket. Újpalotán a hagyomány a fõutat mégis Páskom-dûlõnek õrizte meg.”
Eszembe sem jut az egész, ha a romák nem vándorolnak ki Hollandiába, nem mennek Utrechtbe. Szeptemberben lesz háromszázötven éve, hogy a Katalin-templomban Apáczai János feleségül vette Aletta van der Maet kisasszonyt, aki követte férjét Erdélyországba, amikor Apáczait ötéves hollandiai tanulmányútjáról hazahívták.
Az apóst, Minheer van der Maet urat ne is emlegessük, Alettát se, aki Amszterdamban élt, Csere Jánost se, aki 1652 õszétõl 1653 nyaráig írt, szerkesztett, nyomdába adta az Encyclopaedia elsõ nyolc fejezetét.
Utrecht,  Régi csatorna, dóm, Új csatorna, romák, rokonok vagy nem rokonok, svédországi kirándulás, végül is mindegy.
Szövõdnek tovább az álmok, van itt minden – a szöveg mintha magnóról harsogna: helyzetünk kilátástalan, nem kapunk támogatást a gyerekek neveléséhez, kivándorlásra készülünk, odakint jobb az élet –, van összepakolás, busz, tiltakozó figyelmeztetés, higgadtan nyilatkozó polgármester, Fülemüle utca, ahol talán még a dajkanóták is másképpen szólnak.

V. J.