|
Gyűjteményes tárlat az Erdélyi Házban
Gyűjteményes kiállítás nyílt a soproni Erdélyi Házban A trianoni döntés után a különböző országhatárok közé zárt magyar közösségek külön történelmet, sorsot éltek meg, külön kultúrát és ezen belül irodalmat, festészetet, zenét teremtve. Ezek - a magyar kultúr-, és történelmi hagyományokból táplálkozva - az összmagyarság és ezzel együtt az egyetemes kultúra értékei is. Közös jellemzőjük, hogy közvetlenebbül kapcsolódnak a kisebbség létproblémáihoz, ezért ismereti értékük - közvetlenül, vagy áttételesen, történelmi vagy bölcseleti átvetítések révén - nagyon gazdag. E megállapítás elsősorban, ugyan az irodalomra érvényes, hiszen az irodalom az a műfaj, amely anyanyelvbe ágyazottan éli életét. Ám a felsorolt művészeti ágak közül, a festészet nyelvezete csak látszólag függetlenebb az anyanyelvtől.  A határon túli kultúra sajátosságait az adja, ahogyan a kisebbségi magyarság minden országban a saját önszerveződésének és önmegmaradásának útját kezdte el munkálni, amelyben tovább élt a hagyományőrzés, a tolerancia, a hit - a nemzeti öntudat megélésének - szellemisége. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy míg a múlt rendszer hivatalos politikája a nyugati önkéntes emigrációban alkotókat egyszerűen ellenségnek tüntette fel, addig a határon túli magyarság kultúrájának tudomásul nem-vétele része volt annak a folyamatnak, amely az összmagyarság önismeretét, önvédelmének a kérdését, helyes önértékelését -megakadályozni igyekezett. De ez már a múlt. Mindezen az elmúlt 10 év alatt sokan és sokféleképpen igyekeztek változtatni. Nyilvánvaló, hogy a tudat megváltoztatása az egyik legnehezebb és legidőigényesebb feladat.  A tárlat - több tekintetben is - keresztmetszete a mai erdélyi - és
nem csak erdélyi képzőművészetnek - hiszen gyűjteményes tárlat lévén, különböző
világszemléletek, művészi meggyőződések, módszerek, stílusok és technikák
tárulnak önök elé.
 Legtöbb esetben a természet ábrázolása nem öncél, sokkal inkább lelki szükséglet. Hangulatok befogadó kerete a táj, a lét örömének, vagy szorongásainak kifejezője. A tájképek legtöbbjéről pontosan leolvashatók az alkotó személyiségének rezdülései. Az Erdélyben élő alkotók mellett a tárlaton jelen vannak az erdélyi származású, anyaországba áttelepültek. Ők azok, akik a kisebbségi sors csatáját Erdélyben már megvívták, Küküllőtől, Marostól, Szamostól, Körösöktől, Zazartól messze, szemükben a hegyek, fenyvesek, gyors folyású patakok emlékével szemünkben, úgy gondolták, hogy haza jöttek. Tanúi lehetünk annak, ahogyan el nem szakadó gyökerekből táplálkozó alkotókedvvel választott hazájukban birtokukba vették a tájat, közvetlen környezetüket, az életet. A vándorlások, útrakelések nem mindig végződnek hazaérkezéssel, ám az alkotás, a mélyről fakadó művészi akarat esetükben szellemi és szakmai hitelességben nyilvánul meg. Az erdélyi föld termette művészek túllépték a szűk országhatárokat. Minden értelemben.  Volt idő, amikor az Erdélyt az anyaországtól elválasztó határon nehezebb volt átkelni mint a tengeren. És mindezek ellenére - nem csak a lelkes és feletébb bátor anyaországiak által, csővázas hátizsákokba elrejtett könyvek és folyóiratok révén - de az eszmék és gondolatok örök áramlásának törvényei folytán is a művészetek isteni eredetű, emberi tartást és eszményt közvetítő gondolatai nem álltak meg a trianoni határvonalon. A mindenre - így a gondolatokra is - rátelepedő diktatúrának egyetlen, a kultúra számára (groteszkül hangzik ugyan) előnye volt: a szellemi csempészárunak értékesnek kellett lennie, hiszen csak az igazán értékesért volt érdemes kockáztatni. De, mondom, mindez a múlté. Reméljük…
|