|
Emlékezés a 2. Magyar Hadseregre
Emlékezés a 2. Magyar Hadseregre A Deák téri II. világháborús emlékmű volt a helyszíne a Donnál elesett 2063 soproni honvéd és 139 tüzér - és minden magyar - hősi halálára való megemlékezésnek.  A megemlékezésen közreműködött a Gárdonyi Géza Általános Iskola énekkara. A rendezvény végén a szervezők, a Soproni Önkormányzat, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület soproni csoportja, és a soproni emlékező polgárok megkoszorúzták a II. világháborúban elesettek emlékére állított emlékművet. *** Sümeghy József ünnepi beszéde: Kedves Magyar Testvéreim! Mondhatnám így is: kedves magyar gyászoló testvéreim! Mert fájó, gyászoló szívvel emlékezünk 1943 január 12-re, a Don-kanyarban áldozatul esett Második Magyar Hadseregre. Beleélő fájdalommal és mély alázattal gondolunk most az 58 évvel ezelőtti uriv-i áttörésre, arra a borzalmas kedd délelőttre. Néhány nap alatt veszteségünk 150 ezer ember - meghaltak, eltűntek, megfagyottak, foglyok és sebesültek. Nemzeti történelmünk során több súlyos vereség ért bennünket. Isten csodája, hogy ennyi elbukás és katasztrófa után még élünk, mi magyarok!  Embereink, jobbára szegény parasztemberek, elképzelhetetlen, leírhatatlan szenvedéseken mentek keresztül. És végeredményben mindez idegen érdekekért történt! - Itthon hosszú ideig hallgattak történelmünknek erről a legnagyobb vereségéről. Még elsiratni sem lehetett őket… Prófétai lélekkel írja Petőfi a Nemzeti dalban: "Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, s áldó imádság mellett mondják el szent neveinket". És itt, most, a Don-kanyarban, a végtelen fagyos hómezőkön még sírjaikat sem tudjuk, hogy merre vannak. De sokan harcoltak, szenvedtek, és haltak meg ezért a mi hazánkért, népünkért! Vigasztal a költő Vörösmarty: "Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért." Valóban hiába ontott vért? Az elesett, megfagyott hősök, vértanúk magvetéséből támad új élet? Hősi halottaink, az elveszett 150 ezer magyar csont-ujjaikkal kopogtatnak lelkiismeretünk ajtaján. "Mi életünket adtuk a hazánkért". Kérdik: "Ti mit adtok érte?"  Van a Bibliában egy csodálatos megdöbbentő látomás. A próféta ott áll egy megszáradt csontokkal teli völgy szélén. Mintha a Don-kanyar elesett magyarjai lennének. És az Úr megkérdezi: "Életre kelnek-e ezek e csontok?" - "Uram, Istenem, Te tudod."- hangzik a válasz. És Isten ígéri: "Én lelket adok beléjük…Jőjj lélek és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Kihozlak sírjaitokból, én népem. Lelkemet adom belétek, életre keltek…" Igen, a 2 Magyar Hadsereg csontjai ott a Don-kanyarban, messze-távol, és itthon mi, fogyó - majdhogynem halálra vált - népünk: "Jőjj lélek belénk most, itt a XXI. század elején, jőjj Lélek, az erőnek józanságnak, igazságnak, a szeretetnek lelke, jőjj! Eleveníts meg minket!"  Gyászünnepünk végén, hőseink áldozatára gondolva, merjük hinni, hogy feltámad ami magyar népünk, új, tiszta életre kell - erkölcsében is - és lesz még szép magyar jövendő. 
|