CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2001. január 28., vasárnap 01:47


Diákélet - ezúttal Olaszországból

Torta Italiana

Torta Italiana

Kedd este, huszonkét óra harmincnégy, a kollégium konyhája. Négy Markó és három Dzsovanni ténykedik eszeveszett tempóban.
Az eredmény máris látható: az asztalon centiméteres tojásmaradványok, egy tálban gyönyörű színű tojássárgája-fehérje kompozíció (a velencei mestereket imitálva), amit kétségbeesetten próbálnak így utólag szétválasztani - kár lenne a remekműért…

Huszonkét óra harminckilenc, három Dzsovanni és négy Márkó még mindig ugyanott tart.
Mamma mia, egy italianának lesz szülinapja, ezért a nagy igyekezet.
Szerény javaslatomra, hogy próbálják a fehérjéből kiszedni a sárgáját, mármint a tojásnak, két ép, egészséges példány a válasz, amelyeken rögtön demonstrálhatom is a műveletet.

Huszonkét óra negyvenkettő: négy M. és három Dzs. felosztja a munkát. A Márkók a sárgáját próbálnák az összes rendelkezésre álló két kanál cukorral kikeverni.
Mondom nekik, nem lesz elég, az egyik máris szalad a szomszéd épületbe kölcsönkérni. Huszonhárom óra tízkor kerül vissza, igencsak nyúzott állapotban, de tíz deka cukorral… Dzsovannik a fehérjét próbálják felverni - csaknem negyedóra után az éppen felbukkanó, kicsit bizonytalan járású finlandesét kérdezik meg, hogy némi tej használna-e az ügynek.
Finlandese már mindenre mosolyog, és igent mond, ennek következtében Dzsovannik fél liter tejet loccsantanak a tojásfehérje tetejébe és további fél órára elfoglalják magukat - majd csak belátják, hogy reménytelen…

Huszonhárom óra harminc, fél órával a születésnap előtt. Az eléggé folyékony állagú tésztával Marcok és Tsaik, alias Dzsovannik nem tudnak mit kezdeni.
Javaslom, tegyenek hozzá lisztet. A felettéb furcsa ötletet el is fogadják, majd megihletődnek, és hozzáöntenek egy fél doboz kakaót és néhány - számolatlan - csomag sütőport is. Miután a sütőbe rakják, menekülök.

Huszonnégy óra kettő. Boldog szülinapot, tantiauguri stb. után mint jobbfajta malacok által, étetik a torta. Jó nagyra sikerült, a befektetett anyagmennyiséghez képest… na és az akció szervezettsége is sokkal hozzájárult a nagyszerű eredményhez.

-saskia-