CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2001. február 03., szombat 11:32


'Étek leszünk...'

A csodálatos halfogás

Lk 5.1-11 Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” - válaszolta Simon -, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.
Isten nem "kocapecás". Nem ül naphosszat eredménytelenül a vizek partjain, szorongatva az egy szál bambuszrudat vagy valamelyik "mindentudó" nyugati, új "rokonát". (Milyen érdekes analógia! A választott nép a vizek partjairól hurcoltatik el, és oda tér vissza!)
Isten kiveti a hálót, és az tele van. Akik olvasták már Pilinszky költeményét, azokban a csodálatos halfogás végeredménye, az emberhalásszá tétel ebben a formában marad meg: a vergődő halak képe, akik "étek leszünk egy hatalmas halász asztalán".
Akik Istennel valamilyen módon szeretnének együttműködni, azok mind halásznak. Addig azonban, amíg a Galileai tenger partján lakók látható módon tele hálóval foglalatoskodtak, mi gyakran úgy érezzük, hogy üres a hálónk, nincs benne az a nagy fogás. Sőt! Van-e egyáltalán háló, ami az egyik oldalról korlát, a másik oldalról valamiféle biztonság? A szóhasználat átment a hierarchikus papság képes szókincsébe és a "nagy fogás" mindig egy régen távollevő közeledését jelzi, amikor örömmel konstatálják a fordulatot.
Valóban, néha megadatik az öröm, hogy munkatársként örüljünk a végzett munka látható eredményének. Ez azonban nem törvényszerű, és tulajdonképpen nem halfeldolgozónak vagy halszám-strigulálónak hívott Jézus, hanem emberhalásznak. A "kifogottak" (más szóhasználattal a választottak) ott lesznek az asztalon. Sok módon kerülhetnek oda.
Betegen és elfáradtan, egy hirtelen felindulás után, vagy éppen véresen, amikor mártírként fogja ki őket a háló az addig természetesnek vett életelemből, és hasonlóan tátognak, mint a partra vetett halak. (Pilinszky képes szóhasználatába beleborsódzik a hátunk, olyan kifejező leírása a haldoklásnak.) Pedig a Halász szándéka szerint életre fogattatunk ki, és csak saját magunk akadályozhatjuk meg Őt ebben.
- DI -