|
Műemlék templomok Maros megyében I.
Műemlék templomok Maros megyében
Dr. Úry Előd a soproni Kálvin Körben tartott diavetítéses előadásának
rövidített változata
Bevezetőként elmesélném e diasorozat létrejöttének történetét. Beresztelkén
voltam fogorvos a hetvenes években. Történt 1979-ben, hogy a faluban a
lakosság segítségével hozzákezdtek templom renoválásához. Bár a beresztelki
református templom műemlék templomnak nyilvánított, a lelkész megkerülte
a hatóságokat és úgymond, az egyházközség önerejéből fogott hozzá a renováláshoz.
Sajnos ez volt az általános gyakorlat, az erdélyi egyházközségekben, a nehézkes
ügyintézés és a tudatos akadálygördítések miatt. Bár az egyházkerületeknek
is volt műemlékvédelmi hatósága, de legtöbbször ők is szemet hunytak a
lelkészek és az egyházközségek kezdeményezései fölött.
A beresztelki templomról a felújítás során, kívülről, belülről leverték
a vakolatot. Akkor került elő az elfalazott sekrestyeajtó, a mi templom
katolikus eredetére utalt. Ez a sekrestyeajtó, mely a templom többszöri
átalakításával, a környezet feltöltődésével egyre mélyebbre került, csak
félembernyi magasságban volt a talaj szintje felett. A faluban évszázadok
óta terjengő mondára találtak az emberek magyarázatot, hogy a templomot
alagút kötötte volna össze egy távolabbi helységgel. Ha
nagyobb társzekerek
hajtottak végig a templom előtti úton az dübörgő hangot adott.
Az egész falu megbolydult, hogy megtalálták az alagút bejáratát. Ez
a hír eljutott hozzám is a rendelőbe. Természetes engem is odavezérelt
a kíváncsiság. A szemem elé táruló látvány nem mindennapi volt. Egy nagyon
szépen faragott, ősrégi sekrestyeajtóban gyönyörködhettem. Bár nem voltam
hozzáértő, de a laikusként is megállapíthattam, hogy nagyon régi, remekművű
darab. A lelkésszel nem tudtam beszélni, nem tartózkodott éppen otthon,
így az emberektől tudtam meg, hogy a lelkész nem a feltárása, hanem visszafalazása
mellett döntött.
Hazatérve Szászrégenbe, nem hagyott nyugodni a gondolat. Elmentem barátomhoz,
a szászrégeni református lelkészhez, elmeséltem Neki a látottakat és azt,
hogy milyen sorsot szánt ez ajtókeretnek a kollegája. Elhatároztuk, hogy
másnap kimegyünk és mielőtt befalaznák az emberek, legalább fényképen megörökítjük
azt. Elhatározásunkat tett követte, másnap korán az üzletbementem, hogy
filmet vegyek a gépembe, de se fehér fekete, se színes negatív filmet nem
lehetett találni, csak diafilm volt a kínálatban. Gyerekkorom óta fotózok,
diára eddig még soha nem dolgoztam, de nem volt más választás, az idő sürgetett.
Beresztelkén viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy a sekrestyeajtót újból
elrejtették, visszafalazták. Próbáltunk a helyi lelkésszel beszélni, de
Őt újra nem találtuk otthon, visszaballagtunk a templomhoz és az emberekkel
egyezkedtünk, míg az egyik paciensemet, meggyőztem, hogy legalább egy akkora
rést bontsanak a frissen rakott falon, hogy le tudjuk fényképezni az ajtó
felső részét.
Lett is ebből óriási galiba, mert megérkezett a lelkész és elképedve
látta, hogy mit csinálunk. Végül sikerült lecsendesíteni, azzal, hogy nem
akarunk mi ennek publicitást, csak az utókornak örökítettük meg. Félelme
nem volt alaptalan, mert hatósági és egyház engedély nélkül végezte a renoválást.
Ha a sekrestyeajtó publicitást nyer, azzal a törvénytelen és szakszerűtlen
felújítás is napfényre kerül.
Gépemben a három négy felvétellel pár hétig el voltam, mígnem barátommal
újabb beszélgetésre ültünk össze. Ekkor került ismét szóba a beresztelki
templom és általában az erdélyi műemlék templomok szomorú helyzete, a sok
szakszerűtlen beavatkozás. Lelkész barátom belelendült és egymás után sorolta
a példákat. Csak akkor, szavaiból döbbentem rá, hogy közvetlen földrajzi
környezetemben, micsoda értékek szunnyadnak ismeretlenül. Tervet dolgoztunk
ki, ezeknek az értékeknek feltérképezésére, fotódokumentációjára. Hetente
egy napot szántunk rá, amikor mindketten igyekeztünk magunkat szabaddá
tenni. Egy fél év alatt született meg az a diakép sorozat, melyből ez az
anyag is összeállt. Mikor hat templom anyagával elkészültünk, egy este
összeültünk és levetítettük a kész diákat. Döbbenetes volt a látvány, “ezt
a kincset másoknak is meg kell mutatni”, határoztuk el. Barátom arra bíztatott,
hogy vetítsem le egy imaesten a meglévő diákat. Nem vagyok jó előadó, csak
felolvasásos előadásra merek vállalkozni, viszont a diavetítés ez kizárja.
Így született meg a gondolat, hogy hangszalagra mondjam a szöveget. Itt
már újabb lehetőségek adódtak, az előadás színesebbé tételéhez. Ady Endre,
Kányádi Sándor és Maksai Albert verseket, versrészleteket iktattunk be.
Több tíz diavetítéses előadást tartottunk környékbeli egyházközösségekben.
A hatás minden esetben leírhatatlan volt.
Akkor még nem is sejtettük, hogy pár év elteltével, milyen szomorú aktualitásúvá
és felmérhetetlen értékűvé válhatott volna ez az anyag. A kísérőszöveg
nem tudományos, legtöbbször az egyházak feljegyzéseit, Domus Historiae-t
használtuk fel. A régi anyagok archaikus szövegén, nem sokat változtattam,
jól beleillett az ódon templomok látványképébe, hangulatába.
Az előadást harangszó vezeti be, ez idő alatt egymás után jelennek meg
a méltóságot sugalló tornyok képei. Majd az Ady Endre: Torony az éjszakában
című versét szavalja barátom és kollegám Dr. Aberle András:
TORONY AZ ÉJSZAKÁBAN
Faluja nyár-éji csendjéből
Fehéren, aggódva kibámul
A torony
S vér-híreket vár a lángoló
Vénhedt világbul.
Harangjait altatja némán
S az Istenének, kinek háza,
Nem üzen,
Áll, remegve és bámul a torony
Megbabonázva
Az Ég csodálatos felhői
A Holdat rejtegetve úsznak
S a torony
A Holdnak köszön, e mennyei,
Bölcs omnibusznak.
A Hold sokféle tornyot látott
Sohse sietett, sohse késett
S nem riad
Ha telnek e kis Föld-csillagon
Elrendelések.
Tán holnap már vérrel meszelten.
Fog csillogni istenes őrünk,
A torony
S a harcos múltnak igéje zúg:
Halunk vagy győzünk.
Tán holnap már a torony hősibb
Vallását vallja vércse-múltnak
S fiai
A harangok, a még álmodók,
Össze-kondulnak.
Csak a Hold fog tovább döcögni,
Mint majd a Föld is, ember nélkül
S a világ
Holdfényes torony-romok fölött
Mégis megbékül.
Fülöp G. Dénes református lelkipásztor, Maksay Albert: “Farkas utcai
templom” c. verséből szavalt részleteket:
……………………………………………………………
Milyen egyszerű és milyen fehér- nézzétek minden itt benn,
Nem pompával imádjuk Istent, hanem hitben,
Szentségét nem díszíti cifra oltár,
De prédikáltatik az ige és szárnyalva száll a zsoltár,
Öreg Rákóczi Györgynek a templom kőpadlóján
Azóta semmivé avut a lábnyoma,
Nem prédikál a faragott katedrán
A tudós, hivő Geleji Katona,
Az egydallamú komoly zsoltárhangban,
Nem ajkáról, csak verséből szól Szenczi Molnár szava,
Az is csak emlék, hogy a barna padsorok közt
Apáczai is itt járt valaha.
Itt vannak mégis láthatatlanul,
Nesz nélkül köztünk állnak és figyelnek,
Fölöttünk a mindenség trónján ott az Úr,
S a mennyei seregek énekelnek,
Az ódon templomot nem a látható tömeg,
Hanem “e bizonyosságok fellege” tölti meg.
Velük van ma együtt élő kálvinista népünk,
Az Úr elé, e szent csarnokba mikor belépünk.
Mélyebbre késztet önmagamba szállni
A megrendítő tudat, hogy velem,
Mikor imádkozom, együtt fohászkodik
néhány évszázad zord történelem.
S megtanít rá, hogy az én kezemet is fogja,
Istennek a világ forgását kormányzó jobbja.
A múlt s a ma szép csendben egybefolynak,
Mert él Krisztus, ki ugyanaz, mind tegnap és mind ma s holnap
Őrt áll a templom, hit, ima, Ige és zsoltár őre,
Vigyáz reánk és vigyáz fölöttünk az elfogyó időre,
Most minket őriz s tudja jól, hogy napjaink letelnek,
De változatlan tény marad, örök szentsége e helynek,
Tanítja , vallja, hirdeti hitvalló szívben, néma kőben
“Te voltál és Te vagy, erős Isten
És Te megmaradsz minden időkben”.
Hat egyházközség templomának rövid története hangzik el a diaképek vetítése
során:
Folytatás következik.
|