CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Városháza

2001. február 16., péntek 19:38


A fiatalokat érdekli az egészségük és környezetük védelme

Zsűri fogadta el a legjobb logó pályázatot

Zsűri fogadta el a legjobb logó pályázatot

Dr. Payer Erzsébet alpolgármester védnökségével 2001. április 22-28. között Sopronban "Környezet-Egészségügyi Hét" programot szervez a Polgármesteri Hivatal. Az egy hetes akció keretében a sport, az egészséges életmód, a környezetvédelem, az egészségügyi szakellátás kerül a figyelem középpontjába. Számos rendezvényen, nyilvános programon, előadáson, iskolák egymás közötti versenyein keresztül hirdetjük a prevenció (megelőzés) fontosságát, a környezetünk tisztaságának védelmét.

A részletes programokról a közeljövőben valamennyi médián keresztül tájékoztatjuk a soproniakat. A még tavaly októberben megkezdett szervezőmunka eredményei már láthatók. Januárban írtuk ki a program logójának pályázati felhívását, melyre általános iskolai tanulók nyújthatták be pályamunkáikat. A benyújtási határidő után, február 16-án a zsűri értékelte a pályaműveket.
A zsűri tagjai voltak: Dr. Payer Erzsébet alpolgármester, Gerencsér Tamás dekoratőr, Németh Éva közművelődési ifjúságpolitikai referens és Németh Zsanett a Koordinációs Iroda vezetője.

A beérkezett logótervek arról tanúskodtak, hogy a fiatalokat érdekli az egészségük és környezetük védelme, és fantáziájukkal, rajzkészségükkel nagyszerű terveket készítettek.

A nyertesek a következők:

I.      helyezett:   Takács Zsanett (Deák téri Általános Iskola, 7.c)
II.     helyezett:   Tóth Máté (Deák téri Általános Iskola, 7.a)
III.    helyezett:   Lőrincz Brigitta (Lackner K. Általános Iskola, 6.)
Különdíj:             Kozmutza Flóra Speciális Szakiskola tanulója

A zsűri az I. elhelyezett, Takács Zsanett által tervezett pályamunkát találta a legalkalmasabbnak arra, hogy - némi szakmai korrekció után - a "Környezet-Egészségügyi Hét" logója legyen.

A nyertesek a későbbiek folyamán a nyilvánosság előtt kapják meg kiérdemelt jutalmukat, amelyről részletesen beszámolunk.

NZS