|
Dobó Istvánné újraszületett Zsuzsannára sokan vigyáztak
Dobó Istvánné újraszületett Leginkább hófehér, sókristályhoz hasonlítható, irtózatosan csúszós úton szaladt. Nem tudni hova, de nagyon sietõs volt az útja. Elesett, aztán nagy erõfeszítések közepette újra és újra felállt. Erõt gyûjtött, tovább futott. A halálból az élet felé. Nagyon nagy baj volt... Dobó Istvánné Polgár Zsuzsanna ezután kétszer tartja a születésnapját: december 25-én és február 4-én.  Errõl a férj beszél. Nem volt könnyû. Már biztató volt az is, hogy Zsuzsa állapota nem súlyosbodott. Vártak, reméltek, fohászkodtak. A 19 éves Attila és a 21 éves, a kórház laborjában dolgozó Gabriella az ágy mellett álltak, szakadatlan beszéltek anyjukhoz, fogták a kezét, simogatták. A kislány hosszú levélben írta le a négy nap minden jelentõsebb percét. Február 4-én vasárnap este Zsuzsa megmozdult. Hevesen csapkodott kezeivel. Mosolyogva emlékezett arra, hogy a kis kopaszt, aki akkor föléje hajolt, látta már valahol... Nem csoda, hiszen a férje volt. Bambán nézett körül az intenzív osztály seregnyi mûszerére, az ágya körül állókra. Homályosan egy fiút és egy lányt látott maga elõtt. „De szépek! Milyen boldogok lehetnek a szüleik!” Lassított felvételekként jöttek elõ az emlékképek a vizsgáról, családjáról, édesanyjáról, bátyjáról, a barátságosan mosolygó orvosokról, a kedves arcú nõvérekrõl, ápolókról. – Mindent nekik köszönhet. Meg a mentõsöknek. – Megszámlálhatatlan telefonhívást kaptunk – emlékezik Zsuzsa férje. Átmásoltuk kazettára az üzeneteket. Barátok, ismerõsök, ismeretlenek érdeklõdtek, drukkoltak, együtt éreztek a családdal. Óriási elõrelépés volt, amikor Zsuzsát néhány nap múlva a gyõri Zrínyi utcai kórház fertõzõ osztályára szállították rehabilitációra. Vigyáztak rá ott is. Borzasztóan várta, hogy ismét hazamehessen. Megpróbálta felidézni otthonát, de nem ment. Rövid ideig úgy érezte, idegen helyen jár. Most már minden a helyén van, napról napra erõsödik. Egymásnak adják a kilincset a látogatók. Családtagjai alig mozdulnak mellõle. – Több szempontból is tanulságos volt ez a hirtelen jött megrázkódtatás, amit szívesen elfelejtenék – mondja Zsuzsa. – A legfontosabb, ha az embernek baja van, forduljon orvoshoz, ne kezdje magát gyógyszerelni. A fáradtság, az elesettség érzése mindenképpen figyelmeztetõ jel. Nem kell örökké bizonyítani, nem kell mindig, mindenütt helytállni. Fontos a munkahely, a család, a kitûzött célok elérése, de most már tudom, az egészségnél, az emberi életnél nincs értékesebb és drágább. Nehéz felfogni, hogy meg is halhattam volna. Csoda történt. Meggyógyultam, mert az a sokszor és sokak által emlegetett, kihaltnak vélt emberi szeretet visszahozott férjemhez, gyerekeimhez, édesanyámhoz, testvéremhez, rokonaimhoz, kollégáimhoz, barátaimhoz. Köszönet nekik és gyógyítóimnak, akik valóban az életre esküdtek. |