CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

1998. június 29., hétfő 00:00


Felavatták Wälder József emléktábláját

Wälder József emlékére


Emléktáblát avattak múlt hét végén a soproni Városháza falán, az egykori városi főmérnök Wälder József emlékére. A városi önkormányzat és a Városszépítő Egyesület által közösen állított emléktábla Sz. Egyed Emma szobrászművész keze munkáját dicséri. A domborművet a városi önkormányzat nevében Kóczán Zoltán, a Városszépítő Egyesület nevében dr. Kubinszky Mihály, a neves építész leplezte le, s Wälder József munkásságáról is utóbbi emlékezett meg szép szavakkal.
Lapunkban Kubinszky professzor már ismertette Wälder munkásságát, érdemeit, idézzük most tehát a Soproni Napló c. napilap 1913. június 29-i, vasárnapi számának 2. oldaláról azt a majd' kolumnás cikket, mellyel a lap szerkesztősége köszöntötte Wälder Józsefet az alkalomból, hogy 25 éve lépett a város szolgálatába.

(A Soproni Napló cikkét betűhíven, a korabeli helyesírás szerint közöljük.)


Wälder József


"F. é. junius 30-án lesz 25 éve annak, hogy Sopron város Wälder József főmérnökört - mérnökévé választotta. Erről a 25 évi működésről óhajtunk megemlékezni.
A hivatali élet egyhangusága nem sok eredményt tudna felmutatni az ő cselekvőképessége és szorgalma nélkül. Műszaki működésének legfényesebb sikerét akkor érte el, mikor a város szabályozási tervét elkészitette, oly szaktudással és körültekintéssel, hogy Palóczy Antal - ki e téren kiváló szakember - semmi kifogásolni valót nem talált azon, sőt dicséretét fejezte ki Wäldernek.
Alighanem ez volt az első egységes városszabályozási terv hazánkban és ez adta meg az impulzust más városoknak is arra nézve, hogy ily tervvel századokra kiható fejlődésük irányát megszabják.
Büszkék lehetünk főmérnökünkre, ki e terv fontosságát fölismerve, tanulmány tárgyává tette s ugy oldotta meg, hogy azt nemcsak a magyar, hanem a külföldi városok is megirigyelhetik. (...)
Szabályozási tervünk egyik eredménye a vasuti sor, hol a házak homlokzata a vasuti sinektől mintegy 40 mtr távolságra esik; ennek nemcsak az az előnye, hogy a lakók füst és portól megkiméltetnek, de az átutazóknak is szép áttekintést enged meg. Berlin, Bécs s más világvárosok éppen abba a hibába estek, hogy sok helyütt szük utcákon halad végig a vonat, a mi már magában véve is - eltekintve a kellemetlenségektől - sok szerencsétlenségnek volt és lesz okozója.
Ugyancsak ezen terve teszi lehetővé, hogy a lőverek most oly nehezen járható sikátorait - rendre kényelmes - betegek s öregek által is könnyen megjárható, kevés lejtéssel biró utak váltják fel. És lehetővé teszi, hogy a különben eloszthatatlan szük telkek egyesitve parcellázhatók, a nagyobb telkek, mint pl. a Meyne és Schreiner-féle mezőgazdasági telkek építőtelekké alakithatók át - belekapcsolódván a meglevő városrészbe, mintegy kijelölve a későbbi fejlődés irányát.
Nem lesz érdektelen, ha az olvasót végigvezetem a nagy körut hálózatán, mely tulajdonképpen a meglevő utak felhasználásával már kezdetét vette s a szabad területeken már itt-ott épült házak által határoltatik. Ennek egyik határát vagyis szegélyét képezik a szőnyeggyár munkásházai, a honnan jobbra haladva az Ikvához ér s ott végződik; balra meg a sörgyár felé indulva, utba ejti hol jobbról, hol balról a csapatkórházat, a Széchenyi szeretetházat, egy darabig a felső lővert, honnan ügyes kanyarulatokkal a Deák-kuti vendéglő mellett a Hild-villa közelében már megépült uj uthoz csatlakozik. A városliget mellett elhaladva, a Kőszegi-uthoz ér, s a Fapiac, Hid-utca, Bástya-utca, Bécsi-ut és az óuszodán alul a káposztás rétekre kanyarodik s művészies kiképzéssel a déli vasut állomása előtt megszünik.(...)
Megemlitendő, hogy a szabályozás fokozatos végrehajtása a városnak megterheltetésével nem jár, mert az utakat, tereket a tulajdonosok ingyen engedik át. Az átengedett területek elveszett értéke pedig a felosztás utján beálló értéknövekedés által az adakozónak bőségesen megtérül.(...)
A váfrosrendezések tana a modern tudományok egy uj ága, melyről hazánkban csak most, a külföldi egyetemeken néhány év előtt állitottak föl tanszéket.
Wälder József hozta be az utak kátrányozását, mely olcsósága mellett célszerünek bizonyult: kedves szomszédaink - a bécsiek - rögtön utánozták s azóta alkalmazzák is. Hasonlóképpen hazánk nagyobb városai is ezt teszik s már többször érkeztek ide műszaki emberek ezt az eljárást tanulmányozni. Ő tervezte a siketnéma-intézetet s a most épitendő kórházat is, melyet a budapesti közegészségügyi tanács megdicsért és elfogadásra ajánlott.
Mikor egy ilyen kiváló szakember eredményes munkásságáról részben beszámoltunk, tesszük azt azzal a reménnyel is, hogy a műszaki tevékenység értékét városunkban talán ezzel is emeljük.
Sorainkat azzal zárjuk, hogy Sopron város nagy köszönettel tartozik Wälder Józsefnek, ki megérdemli, hogy munkásságának 25-ik évfordulóján üdvözöljük, üdvözöljük pedig ne csak a nagytudásu szakférfiut, de a szinmagyar jóbarátot is."
Kép és szöveg: Németh Péter