CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. március 10., szombat 19:18


SopronMedia

SopronMedia

Civitas Hírmagazin - Ikva Rádió hírei 2001.március 10.

Egészségmegőrző napot tart hétfőn a fertőszentmiklósi Népfőiskolai Egyesület. Az Egészségügyi Központban hétfőn délután öt órától előadásokkal és különböző szűrővizsgálatokkal állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Petőfi Napok 2001 címmel, ismét diáknapokat rendez a Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskoka. A Halász utcai intézményben hétfőn 3 órakor városi matematika versennyel kezdődik a rendezvénysorozat. Sportversenyek, vetélkedők, kulturális bemutatók, kiállítások színesítik majd a jövő hét programját.

Idén is színes és érdekes programok várják a közönséget a Soproni Tavaszi Napok rendezvényein. A szervező Pro Kultúra Kht. igazgatója, Horváth Zoltánné elmondta: sikernek tartja, hogy az idei évben a Vígszínház társulata is elfogadta városunk meghívását.

Sopron város önkormányzata tisztelettel kéri az autótulajdonosokat, hogy az 1848/49 évi szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségek miatt március 14-én 12 órától 15-e 12 óráig ne vegyék igénybe a Petőfi téri parkolót.

A Soproni Polgárőr Egyesület várja mindazok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának az szervezet munkájába. Jelentkezni lehet minden hétfőn délután 17.00 órától a Kossuth Lajos utcai volt BM Klubban.

A II. Magyarországi Nemzetközi Macskakiállításnak ad otthont a Soproni Sportcentrum ma és holnap. A kiállítást, mely mindkét napon 10-18 óráig látogatható 14 bírálati körben rendezik fajta és házimacskák részére.

2001-ben a nyári időszámításra március 25-én vasárnap éjjel kezdődik majd meg. Az órákat március 25-én éjjel két órakor három órára kell majd állítani.
 

A Kisalföld Sopronról

Bérlemények bonyodalmakkal

Nem mindennapi eseménynek voltak szemtanúi, azok, akik vásárlóként, vagy csak nézelődőként jártak szerda délután a Sopron Plazaban. Az egyik már működő földszinti üzletben és előtte olyan jelenetek játszódtak le, amelyek inkább egy krimi forgatására, mintsem egy békés bevásárló- és szórakoztató központ életére jellemzőek. Helyi biztonsági emberek sokasága, többször kihívott rendőrjárőrök, hangos szóváltások, a kivülálló számára már-már az erőszak határát súroló incidensek "igazolták, hogy homokszem akadt a Plaza gépezetébe.

Az egyik üzlet bérlője jelentős összegű bérleti díjhátralékot halmozott fel. Ezt megelégelve a Plaza vezetése, élve a szerződésben rögzítettekkel felmondta a bérleti jogviszonyt és egyúttal élt azzal a jogával, hogy a bérlő tulajdonát képező árukat jelzáloggal terhelje. A lejátszódó jelenethez az vezetett, hogy, az üzletben olyan árukat is elhelyeztek, amelyek nem a bérlőé voltak, hanem bizományban tartották ott. A bérlő ezeket akarta kivinni, a Plaza biztonsági őrei pedig megakadályozni.

Egyre teljesebb a Fórum

A soproni Fő téren zajló csatorna felújítás befejező szakaszához érkezett. A több hónapos rekonstrukciós munkák alatt számos római korból származó régészeti lelet került napvilágra.
Megtalálták annak az épületnek a falait, amely a feltevések szerint a római birodalom korában fürdő lehetett.
Dr. Gömöri János régész a mostani feltárások során elkészítette az előbukkanó épület falrészleteinek vázlatát. Így immár 40-50 százalékban ismertté vált Scarbantia egykori fórumának alaprajza, amely egyébként a magyarországi egykori római kori városok fórumai közül a legrészletesebben megismert.

Aktív ifjak ajándéka

Ajándékot vittek az Aktív Soproni Ifjak - a GyIK-ban működő AKSI tagjai - a soproni Tómalom utcai gyerekotthonba. A fiatalok azokat a könyveket, játékokat és praktikus használati tárgyakat adták át az ott gondozott gyerekeknek, amiket a nemrég megtartott első jótékonysági AKSI bálon gyűjtöttek össze.
A soproni középiskolások aktív csoportja azzal a céllal alakult meg, hogy megerősítsék önmagukat és korosztályuk képviselőit, s bekapcsolódva közösségeik munkájába, saját elképzeléseik alapján formálják környezetüket.

Marad a nyolc osztály

A január végi soproni közgyűlésen nem szavazták mega brennbergbányai általános iskola a Fenyő téri Általános Iskola tagintézményeként való továbbműködéséről szóló előterjesztést. Ezt követően a Német Kisebbségi Önkormányzat a téma újboli napirendre tűzése ellen szavazott, így a Grundschule a következő tanévben is várja a német nyelv iránt érdeklődő tanulókat a nyolc osztályos nemzetiségi iskolában.

Környezetóvás

A Castanea Környezetvédelmi Egyesület megkezdte ingyenes lakossági tanácsadását a MTESZ székház első emeletén. A szakértők témaköröktől függően (energiatakarékosság, természetvédelem, környezeti nevelés, erdei iskolák, fakivágások, rendezési tervek, közműépítések, vízrendezés, források, patakok, közlekedés parkolás, biotermelés, hulladékgazdálkodás, egészséges életmód) naponta állnak az érdeklődők rendelkezésére.
 

Véget ért egy fejezet

Három évtizedes tradíció, hogy régiónk egészségügyi intézményei számára az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola biztosítja az ápoló-utánpótlást.
Néhány hónap múlva azonban befejeződik az intézményben a hagyományos egészségügyi szakképzés, helyét a világbanki programot követő humán szakmacsoportos oktatás foglalja el.
A háttérben a szakképzés EU normáknak megfelelő átalakítása áll. Ennek szellemében az érettségi megszerzése után még hároméves szakirányú oktatáson kell részt vennie annak a fiatalnak, aki képzett ápoló szeretne lenni.
Az iskolát nem rendítette meg, sőt újabb lendületet adott számára a szakképzés kötelező átalakítása. A változások igazi vesztese a soproni Erzsébet Kórház, hiszen az amúgy is nővérhiánnyal küzdő intézmény számára mindez az ápolói-utánpótlás megszűnését jelenti.