|
Orosz István kiállítása
Orosz István kiállítása
 A Pro Kultúra Kht. szervezésében a Festőteremben március 17-én nyílt meg Orosz István grafikusművész kiállítása.
 Orosz István a pluralizmust, a sok-, a másféleséget mint lehetőséget hirdető művész. Hiába próbáltam a filozófiai kategóriát meghatározni művei alapján. Vajon milyen filozófia lenne az, mely Archimedessel együtt keresi az egyetlen szilárd pontot, majd azt azonnal megtagadja? Relativizmus, agnoszticizmus? Hiszen nála a relatív, az abszolút és az ellenkező megismerése a cél! Descartes újraélesztője lenne? Hiszen mindent elgondol, s egyben az ellenkezőjét is. Akkor vagyok, vagy nem vagyok? Nem, nem hiszem, hogy bárki is szilárd alappal rendelkező filozófiába bele tudná gyömöszölni az alkotót!  Kedvenc témái a labirintusok, melyek valóságába ő maga vezeti be a látogatót, s mihelyst az kiérne abból, már egy másikban találja magát. Közös jellemzői a műveknek, így ennek a témakörnek is a mívesség, a gondos kidolgozás, a mesterség látható birtoklása.  Nevezzük liberálisnak, szabadelvűnek? De hiszen éppen ő ragaszkodik a hagyományokhoz, és annak kereteibe csempészi be kételyeit, hogy bennünk is felébressze azt a bizonytalanságot, hogy vajon minden úgy van-e, ahogyan mi gondoljuk? Egyik kedvenc területe a dimenziók világa. De amint megkapaszkodnánk a háromdimenziós világ szépségében, máris ott van annak ellenkezője. Orosz István mint egy zsákot kifordítja a teret, és nem a negyedik dimenzióba, mint azt sokan mondják, de a kifordított világ egyik dimenziója felé veszi útját a lépcső.  Az érzések terén is az ambivalencia művésze. Amikor egy érzésben, annak ábrázolásában biztosak lennénk, máris ott látjuk a háttérben vagy a rács mögött - talán a tudatalattira apellálva - az érzés ellenkezőjét. Amikor a halott elődöket békén temetve hagynánk, ő egy tájra, környezetre hivatkozva előhozza arcukat, torzítva vagy leplezve. A művészek újraéledésének allegóriája, talán az alaktalan utódok tükörképében.  A foglalkozások is művészetének témái között találhatók: ahogyan megváltoztatják gondolkozásunkat, amint ebben torzul a világ és a deformált tűnik az igazinak. (Negatív betűformák a nyomdász gondolkozásában.) S végül a bolondok hajója-sorozat, melybe - úgy tűnik - mindenki belefér, beleértve nézőt és alkotót egyaránt. Újabb művei is az állandó kételkedés jegyében születtek a klasszikus művészet talaján: egy megszerkesztett, önmagában felismerhetetlen forma, mely a rézkarc közepén álló hengerben visszatükröződik, és egy arc néz felénk.  Minek nevezzük hát Orosz Istvánt? Nevezzük egyszerűen grafikusművésznek, nevezzük örök kételkedőnek, nevezzük egy olyan, összegyűjtött, egységes világképtelenség birtokosának, ahol lehet élni, de úgy nem. A sors iróniája, hogy ez a kiállítás éppen Sopronban, a polgárvárosban került megrendezésre. Bár a polgárban is megvan mindaz az ambivalencia, mely egy hosszú sétára készteti a kiállított képek között. Saját korlátait pedig senki sem képes segítség nélkül átlépni, legfeljebb egy oda-vissza sasszé telik ki belőlünk. Nem biztos, hogy kiderült ebből a kicsit hosszúra nyúlt ismertetésből, hogy milyen is Orosz István és művészete. Az azonban feltétlenül, hogy a kiállítás - akár formai, akár tartalmi ismétlésként - sok dolog átgondolására késztet. A fő kérdés, hogy mennyi helyet hagyjunk az alternativitásnak? A létező szilárdságát befolyásolja-e az alternatív megléte?  Befejezésként, Orosz István komoly művészete mellé, ha már mindenkinek ajánljuk (tényleg ajánljuk?), ha szilárd pontot nem ad (mégis ad?), hadd hangozzék el a klasszikus vicc, hiszen ez sem más, mint egy megforduló lépcső a bolondok hajóján. A beteg bemegy az orvosához: "Doktor úr! Olyan bizonytalannak érzem magam! Vagy mégsem?" A kiállítás április 16-ig tekinthető meg, naponta 10-18 óráig. - DI - |