Városi Emlékünnepség
Városi
Emlékünnepség
Sopronban
Sopronban a Széchenyi téri
Hűségzászlónál
zajlott az 1956. évi forradalom és szabadságharc
évfordulóján
a városi megemlékezés.
Megemlékező beszédet dr. Szájer
József,
Sopron választókerület
országgyűlési
képviselője mondott.
A Soproni Rendészeti Szakközépiskola
díszőrséget,
a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, a
Scarbantia
cserkészcsapat, valamint a Selmeci Társaság
díszsorfalat
állt.
Dr. Szájer József
országgyűlési
képviselő ünnepi beszéde:
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Azért vagyunk ma együtt, hogy tiszteletet adjunk.
Emlékezzünk
arra a több ezer férfira és nőre, akik
Sopronban
és környékén részesei voltak a
negyvennégy
évvel ezelőtti októberi napoknak, azokra akik
átélték
és előre vitték XX. századi
történelmünk
legfelemelőbb vállalkozását, véghez
vitték saját forradalmukat.
A történelmi emlékezet mindannyiunk
közös
öröksége. Az új nemzedékek mindig
megpróbálják
felidézni az apáikkal megtörténteket,
átélni
és újraélni a múltat. Mert tudjuk
jól,
a történelem része a mának, e
nélkül
nincs társadalmi tisztánlátás, nincsenek
igazi
értékek sem.
|
Dr. Szájer József
országgyűlési
képviselő
|
A mi generációnk már a forradalom
után
született, a negyvennégy évvel ezelőtti
őszi
napokat sokáig csak fekete-fehérben tudtuk magunk
elé
idézni, mint egy dokumentumfilmet, vagy
híradórészletet.
Egyforma kabátba öltözött emberek mozogtak a
vásznon,
nem értettük honnanjöttek, mit tettek és azt
sem,
hogy miért.
Döntő élményünk lett a pillanat,
amikor a hazugság szertefoszlott, és 1989 után
kiderült,
hogy a világ amelyben felnőttünk
árulásra,
erőszakra és elhallgatásra épült. A
vásznon
mozgó emberekben ráismertünk saját
szüleinkre
és nagybátyáinkra.
Kötelességünk, hogy tíz évvel a
rendszerváltozás
után végérvényesen válasszuk el az
árulást
a hűségtől, a hősiességet a
megalkuvástól.
Hiszen mind a mai napig meghatározza sorsunkat 1956
öröksége.
Ma, 2000 őszén elmondhatjuk, hogy végre
magunk
mögött hagytuk a hamis ünnepek és hamis
jelképek
korszakát. Most arra van szükség, hogyvalamennyiunk
tudatában gyökeret verjen a bizonyosság:
immár
magunk vagyunk felelősek saját ünnepeinkért
és
hétköznapjainkért.
A forradalom üzenetét tovább kell adnunk a
fiataloknak
úgy, hogy ne unott lecke, hanem személyesen
átélhető
hagyomány lehessen.
|
Sopron város vezetői koszorút helyeznek
el. |
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Elsősorban magunknak tartozunk azzal, hogy ismerjük
és megértsük azt a helyet, ahol élünk,
mert
múltja bennünk él, akkor is, ha nem mindig
gondolunk
rá. A házak többsége már akkor, 44
évvel
ezelőtt is itt állt. A mi városunk akkor is
szép
volt, amikor azon az otóberi csütörtökön
együtt
járőröztek utcáin a diákok és
a
határőrök, majd másnap, 26-án a
város
felháborodott polgárai ledöntötték a
szovjet
emlékművet és a Kellner-szobrot. A soproni
eseményeket
mindvégig a konszolidációra, a rendezett
viszonyokra
való törekvés jellemezte. Jó példa
erre
a Takács Endre vezetésével 27-én
megalakult
ideiglenes Nemzeti Bizottság tevékenysége, vagy
az
a tény, hogy a Roller Ferenc és Bujdosó
Alpár
vezette diákszervezet akadályozta meg a
sopronkőhidai
köztörvényes rabok kitörését. Az
Egyetemi
Nemzetőr Zászlóalj éppen itt tudta
megszerezni
a működéséhez szükséges
fegyverzetet.
November elejétől kezdve a visszaazerzett
szabadság
örömét egyre inkább a forradalom sorsa
iránt
érzett aggodalom váltotta fel. Sopron majdnem
főszerepet
játszott az 1956-os szabadságharc
történetében:
Szigethy Attila a Dunántúli Nemzeti Tanács
később
mártírhalált halt elnöke, ugyanis
felajánlotta
Nagy Imre miniszterelnöknek, hogy a kormány
biztonsági
okokból költözzön Sopronba. Erre
végül
nem került sor, és a helyzet válságosra
való
fordulását látva, november 3-án a soproni
egyetemisták
táviratot küldtek Nehru indiai miniszterelnöknek a
forradalom
megmentése érdekében. A szovjet
invázió
napján a diákok a fegyveres ellenállás
mellett
döntöttek, de az orosz csapatok gyors
előrenyomulása
ezt értelmetlenné tette. A zászlóalj
többsége,
valamint több, mint négyezren Sopronból és
környékéről
Ausztriába menekültek.
Kedves Barátaim!
Azért vagyunk ma együtt, hogy tiszteletet adjunk.
Emlékezzünk
és végre örülni tudjunk. Örülni
annak,
hogy ebben a nemzetben és ebben a városban még a
kegyetlen
megalázás évei után is volt annyi
erő,
hogy felemelje a fejét. Szembe szegüljön
kínzóival
és visszaszerezze önbecsülését. A mai
nap
tehát nem a gyászé, hanem
örömünnep.
A szabadság magunk mögött hagyott elmúlt
tíz
évének éppen az a legfőbb
tanulsága,
hogy a történelmi időt nem lehet
menetéből
kizökkenteni.
A szabadságvágy és a 44 év
előtti
forradalmunk öröksége tovább él.
~sztoth
|