CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2001. március 20., kedd 18:49


Szóljak - ne szóljak?


Szóljak - ne szóljak?

Azzal, hogy leírom, már kimondtam a választ: most szólok. Nem azért, mert olyan nagy dolog, csak azért, mert téves, és még korrigálható. Belül is, kívül is.
Az egyik kereskedelmi rádió vallási műsorát felkonferáló hölgy mutatta be így a következőkben megszólaló személyt: "Most X.Y-t, a román katolikus iskola igazgatóját fogják hallani". Hirtelen megálltam.
Megszólalt a hang, ismerem az illetőt és tényleg igazgató egy római katolikus iskolában.
Most telefonáljak vagy ne telefonáljak? Nem, mert biztosan figyelmezteti valaki a környezetéből, hogy bakizott - majd a végén javít. Nem javított. Az meg aztán végképp fura lett volna, ha két "szt,szt" szám között történik, vagy fél órával később, a helyreigazítás!
Talán latinos műveltségű a hölgy, de akkor romanus-t kellett volna mondania, ha pedig angolszász, akkor roman a megfelelő jelző, de catholic és church-ként folytatódna a megnevezés, mindkettő nagy vagy kis betűvel írva, a helyzettől függően.
Nyilván volt, aki a maga ateista módján hálát adott Istennek, hogy íme, már eltűnőben az r.kat. értelmezésének természetessége. Magam nem egészen így gondolom, ezért teszem szóvá. Hátha valaki még tudja a jelzők közötti különbséget méltányolni. Két betű (és egy vessző) csak az eltérés.
Fontos, hogy ne rögzüljön, mint anno az abszolút viccek csúnya kategóriájában, pl. hogy mi az abszolút nem mindegy? De ez már messze túlmegy egy keresztény, horribile dictu, egy római katolikus rádióműsor adott korlátain.
- DI -