|
Amikor a játék jobb az eredetinél A Vígszínház vendégjátéka Sopronban
A Vígszínház vendégjátéka Sopronban a Tavaszi Napokon Woody Allen: Játszd újra, Sam! - romantikus vígjáték 
 Az ismert anekdota szerint magyar színészek jártak Amerikában anno... A beszélgetőpartnerek között volt Kern András, akit a többiek a helyre hivatkozva Woody Allen magyar megfelelőjének mondtak. S akkor mindenki lemerevedett: a beszélgetők mellett a járdán akkor haladt el Woody Allen. A történet igaz, mint ahogyan valóság a Vígszínház vendégjátéka is. Összefoglalóan egy fergeteges vígjátékot láthat a közönség, ahol a magyar Woody Allen jobb nekünk, mint az igazi.  Egyáltalán: nagyszerű hármas alakítja a nagy szerepeket, és az epizódszereplők is szintbeli kiegészítői, kiteljesítői az előadásnak. Kern András pedig, aki kis korától a közönség kedvence, valamit titkon megőrzött a kamasz nagy teljesítményéből, és ez a valami a kapcsolat a közönséggel. Ez segíti át a meglehetősen nehéz kezdeten, a bemutatkozó monológon a Humphrey Bogart film befejező képsorai után. Ez a kapcsolat az, ami gördülékennyé teszi az előadást, oly könnyen és sok nehézkes jelzés mellőzésével segíti át a történetet az idősíkokon, ez az az összekacsintás, amikor - immár ki tudja, hányadszor? - őszintén nevet. Igen, tudom, ez a "szakmához" tartozik, de az már nem, hogy személyeknek, valamiféle egyéni kontaktust teremtve zajlik a játék, és ha valaki felnevet, Kern megáll, és együtt nevet vele. Bekapcsolódik a játékba, visszatarthatatlanul, a néző: nem tudja kivonni magát az események sodrásából. Végső soron titok, személyes titok ez, amiben éppen az a művészet, hogy megfejthetetlen. Hogy létezik, arra a mai este a bizonyíték.  Balázs Péter gazdag eszköztára és gegjei azonnal hatnak és mélyen ülnek: a közönség dől a nevetéstől és jogosan. A fergeteges hármas férj-barát kapcsolata, mely szemünk láttára siklik ki mind a barátságban, mind a házasságban, vele valószerű. A fantáziaképeknek ugyancsak felülmúlhatatlan játszótársa a vendégművész, szívünknek ugyancsak kedves, méltán aratott nagy sikert. Hegyi Barbara hitelesen játssza el a félrelépő, plátói kapcsolatra sorsszerűen képtelen jóbarát-feleséget. A játék pedig, reméljük, folytatódik. Úgy látszik, hogy Magyarországon még újabb generációk tanulhatnak ebből a darabból.  Még egy apró titok az előadásból: ha valami leesik, ha a telefon félrecsúszik, ha valami kifröccsen, azt a színész a játékon belül korrigálja, tisztítja, takarítja; ha nehezen lobban lángra a gyertya, a partner máris lassítja a szöveget, hogy ne legyen holtidő. Apróságok, melyek egyben tartják a darabot, és nem méltóságon aluli senki számára, hiszen mégiscsak közös a produkció és közös a vastapsos siker is.  Időrendben az utolsó tanulság a néző visszavezetése a térben és időben. (Ez a darab írójának is érdeme!) Amikor a "Játszd újra, Sam!" filmrészlet gyakorlati megvalósulása után Allen eljátssza a Casablanca utolsó jelenetét - stílusosan kalapban és felöltőben - az utolsó perc visszaviszi a főszereplővel együtt a nézőt is a mindennapi életbe: mindenkit a saját helyzetébe, a saját elvárási körébe, a saját ideáljai közé. Mert ideálok vannak, és azokat különböző módon lehet megvalósítani is, eljátszani is. Erre kitűnő példa a ma Sopronban látott "Játszd újra, Sam!" - DI - |