|
Ünnep előestéjén a versről
Ünnep előestéjén a versről
Ne áltassuk magunkat.
A vers ünnepének előestéjén tömött padsorokban szorongó tömegre senki
sem számított. A belső parancsra érdeklődők megfogyatkozásának idejében
élünk, amikor - a bevezető szavak szerint - "a magyar írás sorsával foglalkozni
újra nemzeti tett".
Ezek szerint a versolvasás, egyáltalán a magyar irodalom olvasása,
manapság nemzeti tettnek minősül. Virágvasárnapot követő, Nagypéntek és
Húsvét hetében, minden művészi alkotás ősforrásából, Istenhez való fohászkodás
legszebb verseiből válogatták műsorukat a Soproni Református Egyetemi és
Főiskolai Gyülekezet diákjai.
S kik hallgatták őket?
Többnyire - vagy talán mind - azok, akik egyébként sem tudják legalább
egy könyvoldal elolvasása nélkül álomra hajtani fejüket. És ezen a helyen,
a Deák téri református templomban - a legtöbb városi rendezvénnyel egy
időben - nyilván azok gyűltek össze, akik a kálvinizmus szikláin gyökeret
verő és gyümölcsöt hozó költészetet igen jól ismerik.
Tehát, ne áltassuk magunkat. Sem az amerikanizálódó, sem a megélhetéséért
küszködő, sem a karrerjét építő, sem a vállalkozását menedzselő, de még
a megfáradt életúnt sem fog egy versnapot követő rendezvény hatására, egyszeri
és hirtelen jött elhatározásból, versköteteket olvasni-szavalni. Szenczi
Molnár Albert, Arany János, Ady Endre köteteit manapság iskolások forgatják
leginkább, dolgozat vagy érettségi előtt.
Kin múlik ez, min múlik ez?
Nem a vers ünnepén, és teszem hozzá sietve, nem a pedagógusokon, talán
nem is egyenként mirajtunk.
Mint ahogyan a költőt magát, sem a dicsőség és jutalom motiválja -
hiszen a vers, az igazi, lélekből születik - úgy a versolvasót, az értelemig
és szívig hatoló nyomtatott sorok újra és újra olvasására, hasonlóképpen,
belső kényszer vezérli.
Ezért - szomorúan hangzik - de úgy gondolom, hogy a versolvasást, akár
a -mondást, meg lehet tanítani, de megszerettetni nem, félő, hogy a vers
szeretete "a belső kényszer", sok minden "egyébbel" együtt némelyeknek
ajándékul adatott.
Nagyon szeretném, hogy ne legyen igazam.
Mindezek a gondolatok a Soproni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet
és a társszervező, a soproni Kálvin Kör szándékának nemességéből, a szervezés,
a rendezés, az előadás színvonalából mit sem vonnak le.
A Magyar Vers ünnepén elhangzott irodalmi műsor a verset, a legmélyebb
emberi valóság kifejezőjét szólaltatta meg.
Az igényesen összeállított előadás Ady Endre, Bessenyei György, Szkhárosi
Horváth András, Kerék Imre, Szabó Lőrinc, Wass Albert, Weöres Sándor elhangzott
versei, a diákok igen színvonalas előadása tömött padsorokat érdemelt volna.
Talán majd akkor, amikor a magyar vers jól eladható áru lesz.
De mikor volt az? Kell-e egyáltalán annak lennie? Kapcsolódó fogalmak - szellem,
hit, nyelv, rím, ritmus, írás, könyv, nemzet - egyértelműen utalnak arra,
hogy nem.
A versnek meg kell maradnia ajándéknak, és költészetszerető emberekre
van szüksége.
És ők, néhányan ma (is) a vers ünnepén, ugyanúgy mint tegnap és holnap
- higgyük mégis, hogy vers napja után legalább eggyel többen - biztosan
elolvasnak legalább egy verset.
té
|