CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2001. április 16., hétfő 23:27


Országos Diákparlament

Országos Diákparlament



Idén harmadik alkalommal került megrendezésre az Országos Diákparlament (ODP), melyet ezúttal Budapesten tartottak. Az ország különböző pontjairól érkeztek a közép- és általános iskolák tanulói, hogy intézményüket képviseljék ezen a fórumon, tapasztalatokat gyűjtsenek, és a kapott információkat, tudást továbbítsák diáktársaik felé.
Az előadások két helyszínen zajlottak: a "kicsiknek", általános iskolásoknak a Közgáz, a nagyoknak, a középsulisoknak az ELTE TTK épületében. A tájékozódásunkat a helyszínen számos fiatal segítette, akikhez a két nap alatt bármikor fordulhattunk, s ők mindvégig türelmesek, kedvesek maradtak, s próbáltak megoldást találni a felmerülő problémákra - szerencsére ezekből nem volt sok.
Minket (a Győr-Moson-Sopron megyéből érkező középiskolásokat) 10 óra körül tett le a busz az épület előtt. Belépéskor csokinyulat kaptunk az OKÉ (Országos Középiskolás érdekképviselet) tagjaitól... Gyors lepakolás és kezdetét vette a hivatalos rendezvény.
A megnyitó beszédet Pokorni Zoltán oktatási miniszter mondta, majd őt követte az Oktatási Jogok Biztosának, Aáry-Tamás Lajosnak a tájékoztatója, amelyből megismerhettük az alig több, mint egy éves szervezet müködését, céljait, foglalkozási körét, s hogy mi indokolta ennek létrejöttét. (A nap később szakaszában erről bővebb tájékoztatást kaptunk). A délelőttöt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter köszöntője zárta. Bár a miniszter úr 15 percet késett, beszédével mégis sikeürlt fellelkesítenie az addigra már kissé elfáradt fiatalokat. Említést tett egy új webhelyről (a beszéd kezdete előtt egy órával indult), www.ifjusag.hu, melyen az ISM tevékenyéséről szóló információk vannak.  Kétórás ebédszünet, majd megkezdődtek az egész délutánt kitöltő szekcióülések. Legelőször az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és Módszertanának bemutatását hallgattam végig, és a résztvevő kb. 30 diákkal együtt nagyon sok problémás esetet megvitattunk.  Így többek közt az is kiderült, hogy a tanárnak nincs joga kiküldeni a diákot az óráról. Annyira lekötött bennünket a beszélgetés, hogy a rendelkezésre álló másfél óra elteltét észre sem vettük... A  következő ülés a diákjogokkal foglalkozott - megismertük az ezzel kapcsolatos törvényeket. Bár kissé "érdekesen" indult. Az előadó többször elnevette magát, és a fellazult társaságot a végén már csak nehezen tudta kordába tartani. Emellett csak a száraz elméletanyagról volt szó - hiába próbálta ábrákkal és példákkal szemléltetni.
A nap zárásaként a tárgyalástechnikával kapcsolatos tudnivalókkal lettem gazdagabb. Végül gyülekezés az előtérben, és kb. 20 perces buszozás után elértük a szállásunkat - egy 14. kerületi kollégiumban aludtunk. Illetve az alvás túlzás, ugyanis szenzációs szabadidős programok keretében nyílt lehetőségünk az ismerkedésre, amit ki is használtam: különböző játékokat próbálhattunk ki, volt ír tánc, az éjjelig tartó zenéről két zenekar gondoskodott.
A második nap elég álmosan kezdődött, reggel fél hétkor kopogtak az ajtónkon - ébresztés. Beletelt egy kis időbe, mire mindenki teljesen magához tért - ebben a kávé is segített minket. A hosszan kígyózó sor láttán sokaknak elment az étvágya, a türelmesebbje azonban reggelihez jutott. Ismét busz, s lassan feltűnt a Petőfi-híd ismerős környéke. A délelőtt nagy részét az ún. Diák-Vásár-Információs Kavalkád töltötte ki. Találkoztunk a DÖK munkáját támogató szlgáltatókkal és civil szervezetekkel, s nagy mennyiségű információs anyagot gyűjtöttünk. Voltak különböző játékok és sorsolások is...
Az ODP utolsó napirendi pontja a záró plenáris ülés volt, melyet Wutsch Péter, az Országos Diákjogi Tanács tagja vezetett le. Megvitattuk a 2001. évi ODP ajánlásainak terveztét illetve az azokra benyújtott módosítási javaslatokat. Az ülés eleje zökkenőmentesen indult, az első három javaslatot döntő többséggel elfogadtuk, a vita a negyediknél robbant ki - felháborodást keltett, hogy az OKÉ a többi szervezet fölé akarta helyezni magát. Egyre többen hagyták el az üléstermet - szerencsére szavazóképessek maradtunk. (Ezen javaslatot végül elutasítottuk.) A zárószavazáson az ODP döntő többséggel elfogadta a módosításokkal kiegészített tervezetet, így az hamarosan eljut az Oktatási Minisztériumhoz.
 

Bacsárdi Valéria