CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

1999. március 16., kedd 00:00


„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”

Nyugati kapu a postaládákban

NYUGATI KAPU
a postaládákban

„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”- szólhatnánk Csokonaival-Tempefőivel, hozzátéve, az még inkább bolond, aki itt és most lapcsiná-lásra vállalkozik, a mára már áttekint-hetetlen sajtópiacon arra a nehéz és szép szolgálatra, hogy visszaadja a vidék méltóságát. Arra, amire igen nagy szükségünk lesz az európai közösségben.   Van új lap a nap alatt.  A demokrácia már csak ilyen, arról szól, hogy lehet választani. Mi nem keresünk ellenségeket, mi barátokat akarunk megnyerni magunknak. Nem a kommersz utat választjuk, hanem a vállalható hagyományokat folytatva akarunk hitelesek, őszinték, kritikusak lenni, szenzációk helyébe az emberi alapértékeket állítva, tisztességet, be-csületet, jól tudva, hogy a világon a legfontosabb és a legérdekesebb a másik ember, hogy zavarainkon, társadalmi gátlásainkon is csak közösen, együtt gondolkodva léphetünk túl, az egymás közti értelmes párbeszéddel. A nyugati végeken éppúgy, mint az ország másik felén.   Új lapra virradtunk, tegnap meg azt hallottuk, újságot indítani nem lehet ma ezen a tájon. Pontosabban: lapot nem lehet csak úgy általában az olvasóra szabadítani, az emberek menekülnek a betűtől, újságtól, könyv-től, rájöttek arra, hogy így is lehet élni. Vagy legalábbis megróbálnak így élni. Tény, hogy a lapot üzleti megfontolás hozta létre. Szeretnénk olyan helyi elkötelezettségű újságot a piacra vinni, amely eladható lehet, érdekelheti ennek a tájnak a lakóit, de legfőképp: segít élni és megmaradni. A név-választás sem véletlen, nyitottak vagyunk, a szellemi örökségre is tekintők, a holnap meghódításáért is harcba indulók, mert a holnap mégiscsak remény, ígéret.   Voltak előttünk jócskán bolondok, remek kollégák, akik hittel akarták ezt a közös holnapot, de elbuktak a pénztelenségen. Tisztelet nekik!  Kérjük olvasóink türelmét, megértését, jóindulatát, segítségét. A történet elkezdődött. A többi rejtély.

a Nyugati Kapu szerkesztősége

A Nyugati Kapu ingyenes, bemutatkozó mutatványszáma 40.000 példányban jelent meg. A lap kiadója: a Tudományos Ismeretterjesztő és Tájékoztató Egyesület, főszerkesztője Joó József, újságíró. A Nyugati Kapu következő mutatványszáma április 2-án jelenik meg húsvéti melléklettel. A rendszeres heti megjelenést a szerkesztők április közepétől tervezik.

Lapszemle:
Soproni tavaszi napok
Népfőiskola Fertőszentmiklóson
Agyagosszergényi Fénysugár, Alapítvány a halmozottan sérült gyermekekért
Régióban gondolkodunk. Tovább tart Soporn és Győr vetélkedése? Interjú Ivanics Ferenccel, a megyei közgyűlés elnökével és Vápár József, megyei kamara igazgatójával.
Új helyen a túrinform iroda
Város az ezredfordulón. Interjú dr. Gimesi Szabolcs, polgármesterrel
Útravaló: Hamvazószerdától húsvétig
Ősbemutató a Petőfi Színházban – Petőfi S. – Blum J.: Az apostol
Bizonytalan az Elit Mozi sorsa
Március 15-i melléklet
Soproni középiskolások sikere
VÁRjhely könyvek új kötete – ifj. Sarkady Sándor: A soproni nemzetőrség 1848-ban
A magyar kosárlaba koronázatlan királynője: Balogh Judit

Merényi Zoltán