|
Mennyi egy ember ára?
Mennyi egy ember ára?
Igen, így, szemtől szembe! Mi az ára az embernek?
Már kétszer visszakoztam a témától, már kétszer rettentett vissza a gondolat, pedig a válasz első fele nagyon könnyen megfogalmazható, a második pedig meggyőződés vagy hit kérdése. Vannak megvehető és vannak meg nem vehető emberek (ez utóbbiak a vértanúk, meggyőződéses emberek, terroristák, fanatikusok, forradalmárok). Ebben a csoportban "csupán" az a különbség az egyes személyek között, hogy valaki milyen háttérrel nem vehető meg? Közös, hogy nem a merkantilizmus szelleme vezérli őket, nem hajlandók engedni, hogy személyüket is besorolják a fogyasztói társadalom "eladható" című polcrendszerébe.
Tekintsünk most el a válasz eme második felétől, mely a feleletet belső értékrend függvényeként kezeli, hiszen nagyon nagy lenne az "áthallás" a rovatok között! Maradjunk a válasz első felénél.
Az emberek másik nagy csoportja megvehető. Ára van, mégpedig a helyzettől függő, le- és felalkudható összeg az, amiért "szőröstül-bőröstül" tulajdonná válnak. Van persze "forintosítható", szellemi előny, mely a belső, alkotói tevékenység megvásárlása révén jut egy-egy rendszer birtokába. Mi ne ismernénk ezt?
A Robert Redford által a filmen alakított milliomos, íme a valóságban is megjelent, szerződésben rögzített módon, nyilvánosságra hozva adtak el Európában (annak magát oly nagyra tartott nyugati részében) egy nőt. A "hölgy" szóra valahogyan nem áll rá a szám, sem a számítógépem. A hír botrányértékű, tehát mindenáron közlendő, példaértékű, tehát lesz - ha más, különböző árkategóriákban - követője is.
Nem adom mindehhez az olyan jól bevált munkaerőkereskedelmet, a sportolók kereskedelmét, ahol nem kis tétekről van szó, de valamilyen módon nem az embert, hanem annak remélt vagy valós teljesítményét ismerik el a csereösszegben. Itt nem az embert, nem az élőlény emberi mivoltját, méltóságát veszítve adják-veszik.
Nem sorolom ugyanakkor a mindenki által ismert gyermekközvetítőket, a béranyaság kérdését, melyet a megfelelő joghézag hiányában, illegálisan csinálnak. Az érdekkapcsolatokat, melyekben mindig is "bővelkedtünk". A megvehető hivatalnokokat, akik mindig be-becsúsznak a tisztességesek közé.
A botrány csak az, hogy mindezt így meg lehet fogalmazni és a jogállamiság keretei között dokumentálni. A dolog a modern rabszolgaság egy szelete.
Az időrendben ezt megelőző "példa" érzését egy magyar film keltette csalódás váltotta ki bennem. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy miért készült ez a film? Jó latin mondás szerint: "Kinek az érdeke?" Az okot pedig egy magyar hölgy személyében találtam meg, aki - ha nem is olyan drágán, nem is olyan szerződéssel, de - más tulajdonába került.
Mondom, a jelenség egészen biztosan nem új keletű, de a "demokratikus", nyilvánosságot jelentő része mindenképpen meggondolandó.
Egyéni butaság és felelőtlenség ugyanis mindig létezett, de félő, hogy a következő lépés már mindannyiunk feje felett is lezajlódhat. Akkor pedig ott fogunk sorakozni a Barbie-k és playstation-k között, várva azt, hogy ki emel le a polcról? Csak mi magunkat oda be ne soroljuk!
- DI -
|