CyberPress.Sopron

Winkler Gábor nyilatkozata:
Az Europa Nostra díjról már a szervezet tanácsába történt beválasztásom előtt is sokat hallottam, hiszen nagy örömünkre már 1982-ben a magyarországi Szenna falumúzeuma kapott ilyen kitüntetést. Az, hogy a díjak elosztásában egyszer még szavamat hallathatom, soha nem is reméltem. A bíráló bizottság svájci elnöke, Dr. Andrea H. Schuler figyelt fel szakmai tevékenységemre, és 1996-ban megkért, hogy állítsak össze részletes életrajzot. Ennek alapján az Europa Nostra közgyűlése 1997-ben döntött úgy, hogy négy évre felkér a zsűriben való részvételre.
A pályázatra bárki jelentkezhet: magam szívesen bocsátom rendelkezésére bárkinek az idei új jelentkezési lapokat. A beadványban a korábbi állapotot és az új állapotot is dokumentálni kell fényképekkel. Jó lenne, ha az elkövetkező években megint egyszer soproni helyreállítással is pályáznának. A bírálók természetesen a különleges épületeket helyezik előtérbe, így egy-egy szépen helyreállított polgárháznak, apró kápolnának érthetően kevesebb esélye van a díjra.
Minden pályázatot megtekint egy arra kijelölt szakember, aki jelentést ír a látottakról. Fontos tudni, hogy mindig az épület pályázik, és a díj is magát az épületet illeti. Ezt fejezi ki az a szép bronz medália is, melyet a nyertes épületen helyeznek el.
A bírálatokat korábban Brüsszelben tartották: négy év óta Hollandiában működnek a bíráló bizottság tagjai. Két évig Amszterdamban dolgoztunk, ezután Hágába helyeztük át a bírálat színhelyét. A zsűri legkevesebb négy napig ülésezik. Előbb minden bíráló átnézi a pályázatokat, majd élénk vitában, megalapozott érvelések alapján döntik el a nyertesek névsorát. A nyertesek közül kerül kiválasztásra az a hat pályamű, mely a kiemelt díjat, legjobbaknak kijáró érmet kapja meg.
Az 2000-es évi pályázatra Európa húsz országából közel száz munka érkezett. A bíráló bizottság még szigorúbb és kérlelhetetlenebb volt, mint a korábbi években. A műemlék-helyreállítás, a parkok megújítása és a természetes tájak megóvásának példamutató példáit kerestük a beadott pályamunkák adat- és fényképhalmazában. Számtalan érdekes, figyelemreméltó helyreállítást fejeztek be az elmúlt években, látszatra ez is nehezítette a döntést. Még inkább vitára adott azonban okot a helyreállítások különféle szemlélete.
Kiemelkedő példákat kerestünk, melyek szemléletükben, etikájukban és szakmai megoldásukban egyaránt hibátlan megoldást adnak egy-egy nehéz restaurálási feladat megoldására. Olyanokat, melyekre ezután egész Európában hivatkozni lehet, ha egy hasonló épülettípus szakszerű helyreállításáról kell dönteni a tulajdonosoknak, építészeknek és művészettörténészeknek. Különösen nagy a felelősége a zsűrinek a kiemelt díj, az érmek kiosztásában, hiszen ezeket az épületeket a sajtón és médián keresztül egész Európa megismeri és a továbbiakban hiteles mértéknek - "etalonnak" - számítanak. (Ilyen "etalonná" vált a sonkádi templom 1998-ban díjazott helyreállítása. Mióta a kis középkori templom helyreállítása megkapta a díjat, nehéz hasonló épülettel nyerni, hiszen a Sonkádon végzett gondos és elmélyült munkát színvonalban és művészi igényességben aligha lehet túlhaladni.
A budapesti Elefántház mindenben megfelelt a legszigorúbb kívánalmaknak. Az épületet 1909 és 1912 között építették fel Neuschloss Kornél tervei alapján a szecesszió stílusában. Az építész tökéletesen beleélte magát, a különleges rendeltetés kínálta lehetőségeket jól kihasználta. Az állatok hazájára emlékeztető keleties épületet tervezett, és mindent megtett, hogy az állatkert "patás" lakói jól érezzék magukat új otthonukban. A kupolás épület legfontosabb eleme egy minaretre emlékeztető torony volt, melyet 1915-ben politikai okokból lebontottak. (Úgy tudjuk, hogy a bontással a monarchia hadseregében szolgáló muzulmán vallású bosnyák katonák felé kívántak gesztust gyakorolni.) Pedig a torony nem sértett vallási érdekeket, ugyanakkor a függőleges motívum nem csak az épületnek volt fontos kompozíciós eleme, hanem az állatkert más, szépséges épületeit - ezeket többek között Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte - is egységesbe szervezte.
A tornyától megfosztott épület a második világháborúban súlyosan megsérült. Az ötvenes években a szecessziót nem becsülték, így sorsa továbbra is igen mostohán alakult. Jellegét vesztve, megkopva és elszürkülve állt, még szerencse, hogy nem bontották le, hiszen nem egy épület ilyen sorsra jutott az Állatkertben.
Az Állatkert épületeinek helyreállításával hosszú évtizedek óta Kugler Katalin budapesti építész foglalkozik. A becses emlék építéstörténetét ausztrál származású fiatal szakember, Anthony Gall kutatta ki és dolgozta fel. A belső helyreállítása hitelességét nagyban az ő munkájának is köszönhetjük. A kivitelezést a Magyar Építő Rt. szakemberei végezték.
Hogy az állatok jobban érezzék magukat, az épület környezetét a tervezés során kitágították. Még a gyalogutak egy részét is feláldozták annak érdekében, hogy az elefántok kifutó udvarai nagyobbak lehessenek. Kérésemre az Egészségügyi Minisztérium szakvéleményével bizonyította, hogy az állattartás feltételei kedvezően megváltoztak. Egy Elefántház esetében ez fontos szempontnak számít az elbírálásnál.
Az Europa Nostra szigorú szabályai szerint életében mindenki csak egyszer lehet a zsűri tagja, és ekkor is csak négy évre. Megbízatásom ez évben lejár. Az elmúlt négy évben kiváló magyar munkákat zsűrizhettünk. Ennek is köszönhető, hogy négy éves tevékenységem idején három magyar (Arany János (Új)- Színház, Budapest, 1997 Sonkád, középkori ref. templom 1998 és Budapest, Fővárosi Állat - és Növénykert, Elefántház, 2000) és egy erdélyi helyreállítás (Torockó falu épületei 1999) érmet kapott, két magyar pályázat (Budapest - Városliget, Körhinta és Szamosújlak, ref. templom, mindkettő 1997) és egy erdélyi (Kolozsmonostor, református templom 1998) oklevelet kapott. Kolozsmonostor díját 1999-ben magam adtam át megható ünnepség keretében.
A pályázatok között 1997-ben nagy eséllyel szerepelt a Soproni Petőfi Színház helyreállítása, Kőnig Tamás és Wagner Péter munkája. A két építész azonban egy másik munkájukkal, az Új Színház helyreállításával is indult. A zsűri szeretett volna két első díjat kiadni, erre azonban nem volt mód. Így esett el városunk a megtisztelő Europa Nostra-díjtól. Máig is nagyon sajnálom.
A bíráló bizottságban igazi "sztárokkal", a legjobb európai szakemberekkel dolgoztam együtt: a munka szüneteiben gyakran kicseréltük gondolatainkat. Véleményünket egymástól függetlenül alakítottuk ki: amikor a döntésre került sor, jó volt látni, hogy nagyjából azonos módon ítéltük meg az egyes pályamunkákat. Hogy mi is kell ehhez a munkához? Természetesen több nyelv ismerete, szakmai gyakorlat, biztos ítélőképesség és sok diplomáciai érzék. Mindez pedig nem létezik önbizalom, önbecsülés és kitartó figyelem nélkül. Ami a közreműködésemet illeti: véleményemet mindig meghallgatták, észrevételeim jogosságát nem vitatták, javaslataimat méltányolták. A döntésben így jelentős szerepet játszhattam. Örömmel gondolok vissza az elmúlt négy év megfeszített munkájára: soproni létemre jó érzés volt Európában európainak lenni.

WG