CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. május 02., szerda 18:01


SopronMedia


Dalár-találkozó
Több száz fiatal énekétől volt hangos pénteken a soproni erdő. A negyedik alkalommal megrendezett Dalos-hegyi Kórustalálkozó résztvevői a városi zenepavilonnál gyülekeztek, hogy köszöntsék az ébredő természetet. Az Árnika Erdei iskola meghívását tizenkettő soproni, Sopron-környéki általános- és középiskola fogadta el, de érkezett kórus a budapesti Törökugrató utcai általános iskolából is. Mindez a szervezőket, valamint Pécsváradi Ágnes tanárnőt és Szabó zoltán erdőmérnököt dicséri. 1863-ban Sopron adott helyet az első országos kórustalálkozónak.
A megnyitón dr. Payer Erzsébet alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, dr. Szájer József országgyűlési képviselő levélben köszöntötte a kórusokat és rendezőket. A kórusok emlékszalagot és virágcsokrokat helyeztek el a Daloskőnél és bejárták a természetismereti ösvényt is. Délután a Megyeháza dísztermében emlékhangversenyt rendeztek, amely egyben nyitánya volt az Éneklő Ifjúság Országos Konferenciájának. A találkozó programját táncház és toronyzene zárta.
Horváth F.(Kisalföld)


Versbarátok egymás közt a Líceumban
- Akik erre a seregszemlére eljöttek - kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek -, mindannyian nemes ügy, a magyar nyelv és a kultúra megőrzése és védelme mellé tették le voksukat - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap délután Sopronban a Kultúrával a Nyugat Kapujában elnevezésű nemzeti fesztivál vers- és prózamondó szakági bemutatóját.
Az egy évvel ezelőtt indult rendezvényen az amatőr vers- és prózamondók különböző fordulók után juthattak el a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban megrendezett döntőbe.
A kétnapos rendezvény megnyitóján fellépett a Líceum Harang együttese, az ország minden részéből érkezett versmondók neves zsűri előtt szavalhattak, bár a hangsúly ezúttal nem a versenyen volt. - Gyönyörű játékkal örvendeztették meg lelkünket - emelte ki köszöntő beszédében Tengerdi Antal alpolgármester.
K.A. (Kisalföld)

Fertő tavi vízitelep
A Fertő tavi vízitelep és a strand április 28-án megkezdte működését. A pénztárak reggel 8-tól, este 7-ig tartanak nyitva. Az üzemeltetőtől kapott információk szerint, amíg az időjárás strandolásra nem alkalmas, elegendő 150 Ft-os látogatói jegyet venni. Később - előreláthatóan május közepétől - a felnőtt belépők 280 forintba, a diákjegyek 180-ba, a gyermekjegyek 100 forintba kerülnek majd. Az előre bejelentett csoportok a szezon alatt mindvégig 150 forintos látogatójeggyel léphetnek a víztelepre.
(Kisalföld)