|
Németh László a tanítvány szemével
Németh László a tanítvány
szemével
A nagy író születésének
évszázados jubileumán a tanár-diák kapcsolat
több, mint fél évszázadnyi szivárványívére
tekintek vissza. Sötét színben játszik az alja:
háború utáni nehéz évek sötétlenek
elém. Annál szebb a felső ív rózsaszíne:
szép diákkor, benne tanáraink arca. A lemarkánsabb
köztük Németh tanár úré, Laci bácsié.
A Nagybányán 1901. április 18-án született
Németh László a vásárhelyi presbitérium
meghívására lett tanára a Bethlen Gábor
Református Gimnáziumnak. Tanári zsenialitásánál
csak a szerénysége volt nagyobb. Órái rendkívül
érdekesek, lenyűgözők voltak. Noha irodalmat tanított
nekünk, az érintett korszak minden jellemzőjére
kitért, történelmére, találmányaira,
szociológiájára.
A háború utáni évben
nem nyílt meg a leánygimnázium, így velünk
tanultak a lányok is. A nagy létszám ellenére
bámulatosan ismert bennünket, ismerte körülményeinket
Németh tanár úr. Feleltetésnél tán
még jobban izgult, mint a delikvens. Szívesebben íratott
házi dolgozatokat. Mi, az irodalomban jártasabbak, olykor
engedünk a lányok kérésének dolgozatírásban.
Ezt sokszor leleplezte tanár úr.
A következő évben a lánygimnáziumban
is folyhatott a tanítás. A lányok is ragaszkodtak
a tanár úrhoz, mi fiúk is megszerettük. Lovagiasak
akartunk lenni: megfogadtunk egy ismerős fiákerest, aki délelőttönként
- egyik szünetben - elhozta a lányoktól a mi gimnáziumunkba.
Később szerényen elhárította ilyen irányú
lovagiasságunkat - mondván, az a kis séta jólesik
neki.
Szívesen beszélt a reformációról,
különösen annak irodalmi vonatkozásairól.
Büszkén ismertette Károli Gáspár fordításában
az első magyar Bibliát, nagyrabecsülte Szenczi Molnár
Albert zsoltárait. Meghatottan beszélt a nehézsorsú
imádságos nagyasszonyról, Árva Bethlen Katáról,
de a XVI. század protestáns koráról is igen
komoly értékelést adott. A jobbért és
nemesebbért küzdő lélek erkölcsi hitelével
kritizálta a XVII. századi maradiságot a papságnál,
amikor az eklézsia-követésre ítélt erdélyi
nyomdászról, Misztótfalusi Kis Miklósról
tartott irodalomórát.
Kissé zárkózott egyénisége
ezeken az órákon megnyílt, átmelegedett. Ugyanezt
éreztem, amikor sétára mentünk vele a vásárhelyi
utcákon. Igazi tanáregyéniségéből
csak úgy sugárzott a hatalmas tárgyi tudás.
Mire érettségire készültünk,
tanár és diákok között tisztelő barátság
fejlődött ki. Mi lettünk - fiúk és lányok
- a "drága jó nyolcadik", amint írásaiból
utólag megtudtuk. Egyik érettségi találkozóra
hívó levelemre küldött válaszában
így írt: "Tán egy osztályom se vett körül
akkora szeretettel, mint a Maguké..."
Barátságunk később is
megmaradt. Meglátogattuk Sajkódon feleségemmel, majd
vásárhelyi tartózkodása idején parókiánkra
is eljött. Ő annak örült, hogy nemcsak a tanítványa,
de családja is az eklézsiában szolgál, én
pedig azért voltam boldog, mert elmélyült benne az istenhit
és az egyház nagyrabecsülése.
Hiszem, hogy amikor - nem sok idő múlva
- elszólította őt Isten, békességgel
tért Őhozzá az örökkévalóságba.
A nagyszerű tanár emléke fényesen él
tanítványaiban, bennem is.
id. Kádár Ferenc
(www.reflap.hu)
|