CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2001. május 10., csütörtök 19:06


Sopron polgármestere megköszönte a város lakóinak higgadt, nyugodt magatartásukat

Féltonnás robbanószerkezetet hatástalanítottak Sopronban

Féltonnás robbanószerkezetet hatástalanítottak Sopronban

Féltonnás második világháborús robbanószerkezet került a felszínre Sopronban a Hotel Sopron mellett folyó építkezés területén.
A bomba biztonságos hatástalanítása érdekében ma, 16 óráig  ki kellett üríteni Sopron 600 méteres körzetéből a helyi Védelmi Bizottság által veszélyesztetett ítélt zóna lakosságát, mintegy 10-14 ezer embert.
A Védelmi Bizottság határozott minden szükséges intézkedésekről: a 600 méteres körzet kiürítéséről, közművek szaklaszos kikapcsolásáról, olyan gyülekezőhelyek kijelöléséről, ahol az emberek fedelet találnak, ahol fogadják őket, ahova saját gépkocsival és autóbuszokkal is el lehetett jutni. A helyi rádió valamint a rendőrség járőrkocsikról, hangosbemondók segítségével és az érintett városrész lakásaiba bekopogtatva személyesen is tájékoztatta az érintetteket a teendőkről.
Meghatározott időre a Védelmi Bizottságnak is más helyre kellett vonulnia, mivel a Polgármesteri Hivatal is beletartozott a veszélyesnek nyilvánított zónába.

Molnár Sándor mérnök ezredes az Első Honvéd Tűzszerész Zászlóalj parancsnoka Panoráma Rádiónak adott tájékoztatása szerint a féltonnás, feltehetően orosz repülőbombán, két gyújtókészülék helyezkedik el, egy fenék- és egy fejgyújtó, amelyeket biztonsági intézkedések után, technikai eszköz segítségével, kiszednek a bombatestből
A gyújtókat a helyszínen megsemmisíttik, a bombatestet egy előzetesen kijelölt helyen semmísitik meg, a város határán kívül egy előre kijelölt homokbányában.
Igen nagy erejű robbanószerkezetről van szó, amilyent eddig még a tűzszerészek sem hatástalanítottak.

A hatástalanítás a várható időpont előtt, fél hatra fejeződött be, ekkor dr. Gimesi Szabolcs polgármester, a Védelmi Bizottság elnöke a helyi Panoráma Rádióban tudatta Sopron lakosságával a jó hírt, hogy a tűzszerészek sikeresen eltávolították a robbanószerkezet gyújtóit, hatástalanították a bombát. A Védelmi Bizottság úgy határozott, hogy feloldja a korlátozó intézkedéseket, az érintett terület  lakossága visszatérhet otthonaiba.
Sopron polgármestere megköszönte a város lakóinak higgadt, nyugodt magatartásukat, fegyelmezettségüket, amit az egész akció végrahajtása során tanúsítottak, valamint a helyi Panoráma Rádiónak a folyamatos és korrekt tájékoztatást, azért hogy a város zökkenőmentesen tudja megoldani a nehéz  feladatot.
Feltehetőleg a bombát holnap szállítják el, addig őrzéséről a rendőrség gondoskodik.

***
Amint olvasóink tapasztalhatták, a közműkikapcsolás érintette a városi szerver és kommunikációs eszközök működését, amiért ezúton utólagos megértésüket köszönjük.