Rovat: Városháza
2001. május 16., szerda 21:07
Levél Sopron Polgáraihoz!
"Mindig tisztában voltam azzal, hogy nagy felelősség Sopron város polgármesterének lenni; hogy milyen súlyos ez a felelősség, csak május 10-én, csütörtökön éreztem meg igazán. Bíztam azonban abban, hogy a város lakói is megérzik ezt, és felelős magatartással átvállalnak egy-egy részt ebből a teherből. Várakozásomban nem csalatkoztam. Hatalmas fegyelmezettséget és együttműködést tapasztaltam a kiürítéssel érintett terület lakosságától, amikor vita és ellenkezések nélkül eleget tettek a felhívásnak. Ugyanez mondható el a kiürítéssel nem érintett terület lakosságáról is, akik egymással versengve fogadták be az otthonukat elhagyni kényszerülőket, így a kijelölt gyülekezőhelyekre szinte senkinek sem kellett mennie. Dicséret illeti azokat a vállalkozókat, akik ellenszolgáltatás nélkül ajánlották fel segítségüket, illetve tevékenységüket azonnal a rendkívüli helyzethez igazították; és a médiát, ahonnan az emberek tárgyilagos, higgadt és folyamatos tájékoztatást kaptak. Köszönet érte! És köszönet az egész város nevében - a legmelegebb és leghálásabb köszönet - azoknak a nem soproni embereknek, a tűzszerészeknek, akik életük kockáztatásával elhárították az egész várost fenyegető veszélyt. Jó érzés volt számomra, hogy a város jól vizsgázott az ország figyelő szeme előtt, és jólesett az ország együttérző odafigyelése. Ezentúl még büszkébb vagyok Sopronra, arra, hogy a soproniak közé tartozom. Úgy érzem, számunkra május 10-e a győzelem napja." Dr. Gimesi Szabolcs |