CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Nyugati Kapu

2001. május 24., csütörtök 09:24


Az egyetemisták a középkor építészetével ismerkedtek

Ház, város, hangulat

Ház, város, hangulat
Az egyetemisták a középkor építészetével ismerkedtek

A Nyugat-magyarországi Egyetem másodéves belsõépítész hallgatói ebben a félévben Winkler Gábor professzor vezetésével a középkor építészetével ismerkedtek. Tudott dolog, hogy keresve sem találhatnánk jobb helyet Sopronnál az építészettörténet oktatásához, hiszen a városban egytõl-egyig megtalálhatók a legfontosabb stílusirányzatok kiemelkedõ emlékei. A város képéhez ma már hozzátartoznak a helyszíni vázlatokat készítõ fiatalok. Makay Attila figyelmét a Pozsonyi út 3. számú érdekes ház keltette fel. Az épületrõl vázlatokat készített, és kiderítette a furcsa ház történetének titkait.
Wolfgang List soproni polgár egykori lakóháza a Szent Mihály dombon áll. Az akkor még földszintes házat a család 1459-ben adta el a Szent György-templom Háromkirályok misealapítványának. Az utcára merõleges, oromfalas kettõs középkori ház északi lakóépülete késõbb emeletet kapott, ekkor létesült utcára nézõ, szép zárterkélye. Déli melléképületét az idõk során összeépítették a lakóházzal: az egykori udvari bejárat helyén ekkor létesült a boltozott kapualj. Az épület eredeti állapotát Dávid Ferenc mûvészettörténész kutatta ki. A házat 1970-ben Sch. Pusztai Ilona építész tervei alapján állították helyre. Elhatározták, hogy a kapualjat  lebontják. Ezzel sikerült az egykori fõ– és melléképületet eredeti formájának megfelelõen kettéválasztani: az északi szárny visszakapta középkori homlokzatát. A zárterkély eredeti formáját nem sikerült kideríteni, a falból kibontott kõ konzolok alapján azonban helye és mérete egyértelmûen tisztázható volt. Az elpusztult zárterkély tömegét ma fa burkolatú új erkély érzékelteti.
Helyreállították a homlokzat eredeti vakolatát is. A ház jellegzetes motívuma a sarokra festett színes, kõszerû sarokkeretezés, az úgynevezett armírozás.
A déli szárny megtartotta 19. századi formáját.

Makay Attila
Nyugat-magyarországi Egyetem
II. éves belsõépítész hallgató