CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2001. május 25., péntek 00:38


Nyugat-Dunántúl az erőt adó régió

'HasHajtó' regionális kerékpártúra és médiahajó

"HasHajtó" 
regionális kerékpártúra és médiahajó

 A Magyar Turizmus Rt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, az AMC, valamint az MTV Regionális Körzeti Stúdiója (Sopron) 2001. május 24-én regionális kerékpártúrát és médiahajót szervezett, amelynek célja a régiós tudat erősítése, a sajtó és a regionális turisztikai szakemberek kapcsolatának és együttműködésének kiépítése.

A kerékpártúra - Sopron Fő terén - "bemelegítéssel és tankolással" kezdődött, ezután a kerékpározók népes tábora a Fertő-tó vízitelepre indult. Kerékpárjaikat a soproni Polgármesteri Hivatal üdülőjében hagyva, a meghívott turisztikai szakemberek és a sajtó képviselői a médiahajó fedélzetén folytatták a programot.

Ivanics Ferenc, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke köszöntőjében a Nyugat-Dunántúlról mint az erőt adó régióról beszélt. Ismerve a régió kulturális, történelmi  értékeit, a kerékpár és falusi turizmus kiaknázatlan területeit, a komplex turisztikai szolgáltatások biztosításával cél a vendégéjszakák számának növelése, mellyel a térség az idegenforgalom célpontjává válhat.

Az MTV Regionális Körzeti Stúdiója által készített burleszk film bemutatása egy kerékpáros turista viszontagságairól nagy sikert aratott a vendégek körében.

Győrffy Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója a Kerékpárral a Nyugat-Dunántúlon programot mutatta be. Kiemelte, ahhoz, hogy a Nyugat-Dunántúl kerékpáros régióvá válhasson, meg kell teremteni egy összefüggő kerkékpárút létrehozásának, a már meglévő rövidebb szakaszok összekapcsolásának a feltételeit. A kerékpáros turizmusnak integrálódnia kell a régió idegenforgalmába, európai szintű turisztikai attrakcióvá válásával behozható az osztrák kerékpáros turizmus tíz éves előnye. A kezdeményező szerep erősítésével, elősegíthető a szervezeti és szolgáltatási feltételek kialakítása.

A kötött program befejezéseként Ivanics Ferenc, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és Majthényi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke aláírták a Nyugat-dunántúli Kerékpáros Nyilatkozatot, melyhez várják az iskolák, intézmények, önkormányzatok csatlakozását.

Ebéd után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program. Ivanics Ferenc felhívta a figyelmet a határmegnyitásra, idén már hajóval is lehet Ausztriába utazni. Győrffy Gábor javaslatára minden megyei jogú városban működő Regionális Irodában lesz egy-egy szolgálati kerékpár. A Regionális Fejlesztési Tanács és a Regionális Idegenforgalmi Bizottság csatlakozni kíván az Európai Unióban szeptember 22-re szervezett autómentes naphoz , kérik hogy ezen a napon lehetőség szerint mindenki gyalog, vagy kerékpárral közlekedjen. A Regionális Fejlesztési Tanács kezdeményezte és előkészítés alatt van a regionális hírek megjelentetése a régió megyei napilapjaiban. Az utólagos megbeszélés eredményeként  a hírek a a Cyberpress oldalain is megjelennek.

Majtényi László bejelentette, hogy a Hungexpo az Utazás 2002. kiállítás díszvendégének a Nyugat-dunántúli Régiót választotta, és Vas megyében az év végére a tervek szerint hat Tourinform iroda fog működni.

Bak Judit a turisztikai szaksajtóról beszélt, a Turizmus Panoráma, Heti Turizmus, GSZT(gasztronómia, szálloda, turisztika), TTD Hungary, Vendéglátás és Vendég szaklapokat mutatta be.

Szekeres Krisztina előadásában beszélt az MTV soproni Regionális Körzeti Stúdiójának műsorpolitikájáról, a régióban felvállalt hírközlő szerepéről, a kötött műsorokon kívűl készített turisztikai, történelmi tárgyú alkotásokról.
A rendezvény a sajtó képviselői és a turisztikai szakemberek kötetlen beszélgetésével zárult.

sztoth