|
Szentmise a kráterben
Máltai Szeretetszolgálatos fiatalok izgalmas hétvégéje
Szentmise a kráterben
Én eggyel beszéltem közülük. Íme, amit megtudtam.
Tizennyolc csapatot terveztek indítani az elsősegély-nyújtó versenyen, annyi jelzett vissza, de végül is tizenhárom jött el Celldömölkre a pénteken (június 8.) kezdődött találkozóra, illetve vetélkedőre. Szállásul egy tornaterem szolgált, ahol a matracokon hálózsákokban aludtak a tizenéves fiatalok - nem, nem volt hideg, sőt, akit én kérdeztem, még be sem húzta a cipzárt.
A szombati nap volt a verseny napja. Fénymásolt térképet kaptak a csapatok (jöttek Miskolcról, Füzesabonyból, Nagykanizsáról - de még Németországból is), s azzal amolyan "tájékozódási futás" jelleggel kellett az egyes állomásokhoz eljutni. Nem volt azonban nehéz, mert tereptárgyakra (fa, oszlop) kicsi Máltai Szeretetszolgálatos jelzéseket erősítettek a szervezők. Hát... volt, aki "tök" megijedt az akasztott emberes helyszínen, pedig ő is csak imitátor volt, de azt hitték, igazi... adódtak könnyebb feladatok, nehezebbek is; akadt, akit fárasztott a gyaloglás... de nagyon jó volt. Tényleg! (Csillogó szemek!)
Aztán ebéd, aztán délután séta a Ság hegyre, jó nehéz mászás is volt - annak, aki ment (és interjúalanyom, persze, ment) -, csodálatos, isteni, szuper, tényleg; ha kirándulást tervezek Magyarországra, első a Ság hegy legyen - köti a lelkemre. (Csillogó szemek!)
Aztán körülbelül ötkor aki akart (interjúalanyom akart), lemászhatott a Ság hegy kráterébe ("... ami nem igazi kráter, hanem bányaművelés maradványa, de nagyon jól néz ki, tényleg olyan, egyszerűen szuper, az nem igaz, milyen jó hely!"), ahol szabadtéri misén vehetett részt. Hihetetlen jó az akusztikája! Lehetett áldozni is. "Azt mondták, ez volt az első szentmise, amit ott rendeztek! Olyan boldog vagyok, hogy részt vehettem rajta!"
Aztán kissé visszakanyarodik a mesélésben a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium első osztályos képzőművészetis tanulója a péntek estéhez. "Vacsora után egyesek már mentek is tusolni, de úgy bírtam a nagykanizsaiakat! Azok olyan jó fejek voltak! A tornaterem egyik végében körbeálltak, gitároztak, aki akart, odamehetett más csapatból is, énekeltünk, hülye kis jópofákat is, mint az Ábrahámnak negyven fia volt meg ilyenek, de rendes dalokat is, aztán azt mondták, hogy imádkozzunk; megfogtuk egymás kezét, az egyik srác csak úgy a saját szavaival imádkozott, meg elmondtuk a Miatyánkot. Olyan jó volt! Úgy örülök, hogy én nem mentem tusolni! És az egész tényleg olyan jó volt! Kicsit belenyúltam a labdába, amikor röpiztünk, úgyhogy a bal kisujjam, mondjuk, megdagadt..., de ez nem számít! Nagyon jól éreztem magam!"
Csapata eredményéről nem kérdeztem. Miért is kérdeztem volna? Ennél a versenynél, ez nyilvánvaló, igazán a részvétel volt a fontos...
- gyöngyös -
Anyagaink a LAP
Stúdió támogatásával készülnek.
|