CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2001. június 11., hétfő 17:16


SopronMedia

Válogatás a KISALFÖLD cikkeibõl

Trianon Emlékdomb Sopronban

A MIÉP soproni szervezete emlékdomb építését tervezi, amely a Trianon elõtti Magyarország 64 vármegyéjének, a történelmi országnak állít majd emléket. Az ötlet Nyikos Tivadartól, a párt Gyõr-Moson-Sopron Megyei elnökétõl származik. A Kisalföldnek nyilatkozva Nyikos Tivadar többek között elmondta, hogy a Trianon Emlékdomb megépítését az egész nemzet ügyének tekinti, mert szerinte az igazságtalan békeszerzõdés minden igaz magyarnak fáj. Nyikos Tivadar azt is elmondta, hogy már tárgyalt dr. Gimesi Szabolcs soproni polgármesterrel az emlékdomb helyének kijelölésérõl és felépítésérõl. Sopron polgármestere támogatásáról biztosította a kezdeményezést. A leendõ szponzorok mindenképpen azt szeretnék, ha a Harkai-platón kapna helyet a leendõ emlékmû.

Határon átnyúló beszélgetések

Az osztrák televízió burgenlandi stúdiója tegnap délután a Hotel Sopronból közvetítette élõ adását, amelyben a régiót érintõ közlekedési és biztonsági kérdésekrõl fejthették ki véleményüket a vita résztvevõi: Bebes István, Szalai Annamária országgyûlési képviselõk, Barsiné Pataky Etelka nagykövet asszony, Alois Schwarz Kismarton és dr. Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere, több környékbeli település polgármestere és a témában érintett szakemberek. A mûsor vendége volt Paul Lendvai Kelet-Európa szakértõ, az ORF nyugalmazott intendánsa, az Európai Stúdió mûsorvezetõje.

Magyar Könyvtár Alsóõrön

A burgenlandi Alsóõr (Unterwart) az Ausztriában élõ magyarság egyik szellemi központja. Ez elsõsorban dr. Galambos Iréneusz atyának köszönhetõ, aki harminc évvel ezelõtt alapította meg az ottani könyvtárat. A Magyar Nagykövetség közbenjárásával az Illyés Közalapítvány biztosította annak a támogatásnak az önrészét, amely lehetõvé tette, hogy a könyvtár elhelyezésének és a korszerû elektronikus feldolgozás megoldásának ügye mintaszerûen oldódjon meg. Az Alsóõri Könyvtárfejlesztési Társulat fáradozásának köszönhetõen közel két és fél millió schillinget fordíthattak a fejlesztésre. A Magyar Könyvtár ünnepélyes megnyitásán - amelyen részt vett dr. Erhard Busek, az osztrák kormány EU-integrációs megbízottja és Németh Zsolt politikai államtitkár - Magyar Millenniumi Címerkiállítás is nyílt.

Nem született megoldás

Nincs - legalábbis egyelõre - új igazgatója a Széchenyi István Gimnáziumnak, mert a képviselõ-testület szavazatai alapján egyik jelölt sem kapott bizalmat a testülettõl. A két pályázó szoros versenyt vívott egymással. Szász Lajost tizenketten, Barta Róbertet tízen látták alkalmasnak az igazgatói teendõk ellátására. Palotai György, a polgármesteri hivatal oktatási és egészségügyi irodájának vezetõje szerint szeptember elsejéig már nem lehet újabb pályázatot lebonyolítani, ezért két lehetõség adódik az igazgatói állás betöltésével kapcsolatban. Az egyik szerint az iskola SZMSZ szerint az abban megjelölt helyettes látja el a vezetõi teendõket, a másik variáció szerint a tantestületbõl bíz meg valakit az önkormányzat. A megoldást mindenképp a képviselõ-testületnek kell megtalálnia.