|
Csak kérdések, válaszok nélkül:
Donáth Péter kiállítása. A június 9-én megnyílt négy Körmendi-Csák Galéria-beli kiállítás közül messze a legproblémásabb Donáth Péter művészete, aki 1996-ban, 58 éves korában távozott végleg közülünk.  A katalógus ismertetője írja róla, hogy 30 évvel halála előtt minden korábbi művét megsemmisítette. Érdekes módon így a kiállítás számomra, aki korábbi alkotásait nem ismertem, eleve felteszi a kérdést: milyen lehetett azelőtti alkotói korszaka? Miből váltott ebbe az irányba?  Az után - látható módon - a felületek, felületi formák esztétikuma izgatta, ennek rendelt alá minden egyes formát, mely spontán vagy tudatos módon alakítva kezei közül kikerült.  Már az nagyon sokat elmond az alkotójukról, hogy a nagyon vegyes technikával és különböző témában született műveknek nincs címe. Vannak erőteljesebb, konkrétabb, szűkebb, és vannak szabadabb asszociációra alkalmat nyújtó formai elemek, de címük egységesen "Cím nélkül".  Magam inkább kérdéseknek érzem ezeket a falon és posztamenseken elhelyezett, papírból, fadobozból, antikolt, patinázott gittből, műanyagből (polimerizált plextol) és gyűrt vászonból, festékporból készült műveket.  A néző fantáziájára bízza - immár posztumusz - a kiállító azt, hogy mit lát a felgyűrődött és a patinázott alakban kiemelt formákban, melyek a legtermészetesebb alakzatokban, a föld, a kő, a fák valóságban is biztosan megtalálható alakjaiban keltik az ismerősség látszatát.  Ugyanakkor ezek a kérdések, melyek a művész korszakaitól függően különböző módon kerülnek elénk, nem erőszakosak, sőt néha még a feleletet is megadják korán elhúnyt alkotójuk kérdéseire, amikor a mázolt fáról, az egyszínű fekete tábláról vagy máshonnan már pereg lefelé a rossz kötőanyaggal felvitt szín. Emlékszem, az egyik grafikai biennálén láttam ilyen provokatív fekete egyszínűségeket, melyek visszatérő módon tudakolták az élet alaptéziseit. - DI - |