CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Nyugati Kapu

2001. június 15., péntek 09:07


Millenniumi zászlót kapott Hövej, Petőháza és Újkér

A jövőnek kell az emlékezés

A jövőnek kell az emlékezés
Millenniumi zászlót kapott Hövej, Petőháza és Újkér

Ami mindhárom településen az ünnepi szónokok, emlékeztetők és emlékezők beszédéből kibomlott: a múlt, a szűkebb haza képe, a küzdelmek, a nemzet létkérdései, értékek és mértékek, a jövő.

Hövej szombaton ünnepelt, millenniumi zászlót kapott, millenniumi keresztet állított, ahogy százötven éve kápolnát.
A szentmisét a háromszáz lelkes község egykori plébánosa, Simon József apát-kanonok és az a Cseh Sándor kanonok koncelebrálta, akit éppen ötven esztendeje ide száműztek.
Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium helyettes-államtitkára Hövej rendkívüli értékéről, a csipkéről beszélt, az értékmegőrzésről, a szimbólumokról, a hazáról, a közösségi összetartozásról, mámoros győzelmeket és elvesztett csatákat idézett, a jövőt formáló hasznos cselekedeteket emelte ki. A kormány ajándékát Horváth Istvánné polgármesternek azzal az óhajjal adta át, hogy legyen ez a júniusi nap a község új ünnepe.
A gyermekek Kosztolányi Dezső Zászló című versével vallották meg, hogy méltó utódok kezébe került a lobogó, amelyet a kanonokok megáldottak.
A zászlóanya Ivánkovics Ivánné volt. Ezután a templom újraszentelése következett, majd az ünneplők a milleniumi kereszthez vonultak, ahol Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke mondott beszédet, emlékeztetve az ünnepek fontosságára, melyek alkalmasak a lelki feltöltődésre, a megerősödésre, végül azt kívánta, legyen a kereszt hívőknek és nem hívőknek zarándokhely.
Dr. Magas László – az emlékkeresztek állításának egyik ötletadója - az apostoli kettős kereszt jelentősége mellett mint szimbólumról szólt, s ez végigkísérte a zivataros századokat, ma pedig fennen hirdeti a keresztény hitet. A Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. vezérigazgatója átadta az emlékkeresztet a hövejieknek. Ez volt a megyében a százhuszadik.

***

Millenniumi ünnepségre gyülekeztek a petőháziak az erre az alkalomra felállított sátorban, ahol alig maradt üres szék, amikor a helybéli – az önkormányzat anyagi hozzájárulásával elegáns egyenruhába öltözött – Nefelejcs Nyugdíjas Klub tagjai elénekelték a Himnuszt.
Ábrahám Ferencné petőházi nyugdíjas Petőfi Sándor egyik hazaszeretetről szóló versével köszöntötte a közönséget. Dr. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára Márai Sándor versidézettel kezdte ünnepi köszöntőjét, amelynek kapcsán azt kérdezte, vajon lehet-e hazaszeretetre nevelni valakit. Korbácsütéssel kényszeríteni olyan dologra, amely csak akkor igaz, ha az szívből fakad és őszinte. Akit a haza szült, az is temeti el. Akkor ér valamit a haza, a nemzet kifejezés, ha azt az emberek tartalommal és értelemmel töltenek meg, nem csupán üres frázisok maradnak.
Az ünnep szónoka a történelmet idézte, Árpád vezért, aki nemcsak hazát, de otthont is teremtett. Szent Istvánt említette, aki elődei kezdeményezéseit folytatva országgá tette a magyar hazát. Az összetartozásról és a tanulás fontosságáról szólt, merthogy e kettő nélkül se otthon, se haza nem létezik. Sokat tanultunk eddig, és még ennél is többet kell merítenünk az ismeretekből, hogy boldogulhassunk. Óriási a felelőssége minden magyarnak, éljenek bár a határainkon túl. Hogy helytálljunk, fel kell készülni gyorsan forgó Földünk változásaira.
Módos János, Petőháza polgármestere átvette a kormány ajándékát, a község ezeröt lakosa nevében mondott köszönetet, s tett ígéretet, hogy úgy vigyázzák a zászló tisztaságát, hogy a következő generációnak méltóképpen nyújthassák át.
Horváth Géza Fertőendréd és Petőháza esperese a Szentháromság napi ünnep előestéjén megáldotta a millenniumi zászlót. Az ünnepi műsorban a óvodások, kisiskolások szerepeltek, továbbá a Nefelejcs énekkar és a kapuvári néptánccsoport tagjai.

***

Lassan ugyan, de május 9-én délelőtt tíz órára megteltek az újkéri kultúrház széksorai. Leginkább az iskolásokat és az idősebb korosztályt érdekelte, vajon milyen lehet a kormány ajándéka, a millenniumi zászló.
A középkorosztály tagjai ezúttal – lehet, egyéb elfoglaltsága, ház körüli tennivalói miatt – távolmaradt, így aztán az ezekilencvenkettő lélekszámú község lakóinak kisebbik része vett részt a község diáksága révén rangossá és emlékezetessé lett eseményen.
Dr. Tóth Kálmán körzeti orvos köszöntötte a kettős jubileum alkalmából a hallgatóságot, akiknek Árpád népének Kér törzséről, Újkér névadójáról mesélt. Az 1950-ben Újkérhez csatolt Al- és Felszopor a szopor, szapár elnevezés annak a szabír népnek az emlékét hordozza, amely időben és földrajzilag még távolabbra mutat, a magyar nép kialakulásának, őskultúrájának azonban meghatározó eleme volt. A magyarság a muhi és a mohácsi csata, majd a trianoni békekötés, Európából történt kiszakítottsága után is talpon maradt, mindig képes és kész volt az újrakezdésre. A ma reményt ad arra, hogy a nemzet előbbre lépjen és történelméhez méltó szerepet vállaljon Európában.
Fontos a hitet, reményt és erőt adó emlékezés, az ősök iránti tisztelet. Aki vállalja őseit, történelmét, az legyőzhetetlen – zárta beszédét Tóth Kálmán.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára Potyondi Gyulának, Újkér polgármesterének nyújtotta át a millenniumi zászlót, amelyet Friedl Mihály római katolikus plébános és Magassy Zoltán evangélikus lelkész is megáldott.
Az újkériek büszkék lehetnek a frissességet, magabiztosságot, jövőt reprezentáló diákságukra. Olyan látványos, tartalmas és igényes, a millennium jegyében fogant műsort adtak elő, amilyent nem gyakran látni. A szereplők István király életét és munkásságát elevenítették fel. Előadott verseik a szívükből fakadtak, jókedvűen daloltak, muzsikáltak és táncoltak.
Az iskolai kórust Kontorné Németh Márta vezette, a táncokat Galavicsné Lázár Magdolna tanította be.

Az ünnepségekről tudósítottak:
Kovács Margit, Lendvai Zsófia, Visztai Juli