|
Egy nagyon kellemes kezdés
Nem hallottam korábban a Festetics vonósnégyest (tagjai: Kertész István, Petőfi Erika, Ligeti Péter és Pertorini Rezső). A '85-ben alakult együttes többször járt az USA-ban és díjat nyert lemezével.
 A korabeli hangszereken, többnyire korabeli fogás-módon játszó zenészek nagyon szimpatikus benyomást keltettek. A látszólag egyszerű művek (a Haydn vonósnégyesek fölé nyugodtan kiírhatta volna a szerző: szóló hegedűre és kíséretre, Rózsavölgyi Márk dallamait pedig éppen a Régi Zenei Napok korábbi rendezvényén hallhattuk: akkor elfuseráltan. Nem könnyű jól megszólaltatni egy meglehetősen monoton módon megírt ritmusú művet - a cselló játssza az "egyet" a másodhegedű és a brácsa "kontráz", az első hegedű pedig a "magyarosch" dallamot) előadása éppen a mivoltuk miatt olyan nehéz. Ne legyen unalmas, sőt, jelentést kell adni a reprízeknek, az ismétléseknek, értelmet, dinamikát a dallamoknak, itt-ott mást is szóhoz engedni jutni.  Melyek voltak a szombat esti előadás erényei? Elsőként említeném a rendkívül tudatos előadásmódot, mely az első műnél, főleg annak első tételében még kissé görcsösen sikerült, majd az együttes feszültségének oldódásával az értelmezés az előadás spontaneitás érzésével szerencsésen ötvöződött. Az értelmezés finomságai: az ismétlések "más-hangúsága", az átvezetések és visszatérések hangsúlyai, az első Haydn mű fúgájának szép előadása, a negédesség elkerülése (amire alkalom lett volna ugyanennek a műnek a cadenzia-parlando jellegű tétele, de nem volt érzelgős egyáltalán a Rózsavölgyi mű sem). A kamarajátéknál természetesnek gondolnánk az egymásra-figyelést, de amikor ez ennyi év után is a legfontosabb ütemeknél külön is hangsúlyt kap, az már a közönség (és az előadók ön-)becsülése. A jól sikerült hangverseny ráadásaként az egyik Haydn mű menüett-tételét hallhatta az egyik termet megtöltő közönség, akik külön kivetítőn is szemmel kísérhették mindkét teremben a koncertet. - DI - |