CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2001. július 09., hétfő 02:27


Megnyílt a vízi határátkelő Fertőrákos és Mörbisch között

Vízi határátkelő Fertőrákos és Mörbisch között
A 2001. július 1-én megnyílt, Fertőrákos és Mörbisch közötti vízi határátkelő hivatalos megnyitójára július 8-án 11 órakor került sor a Drescher hajókikötőben.

Az ünnepségen Palkovits János, Fertőrákos polgármestere és Dr. Gimesi Szabolcs, Sopron polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

Palkovits János beszédében kiemelte, hogy a július 1-i nyitással új fejezet kezdődik a Fertő tó életében. Örömöt jelent ez a fertőrákosiaknak, hiszen a magyar oldalon Fertőrákoson működik az egyetlen üdülőterület.

Dr. Gimesi Szabolcs Sopron Város Önkormányzata nevében elégedettségét fejezte ki azért, hogy a ferőrákosi öbölben végre megnyílhatott az a határátkelő, amire a túloldalra látogatni szándékozó vitorlázók, turisták nagyon vártak. A soproni polgármester "Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza" idézettel illusztrálta, hogy a Fertő tó egy természetes egység, ezért nem indokolt, hogy a határ két oldalán élő emberek csak titkolt vággyal lessenek át a másik oldalra, és abban reménykedjenek, hogy egyszer a vízen is átkelhetnek. Hatvankét évvel ezelőtt volt utoljára mód a vízen útlevéllel átkelni. Amikor 1989-1990-ben vitorlások ideiglenes határnyitási engedéllyel áthajóztak a vízihatáron, már érezték, hogy ez egy megállíthatatlan folyamat, és hamarosan lehetőség lesz útlevéllel, különösebb adminisztráció nélkül átkelni.
Az utóbbi években  a határátkelőhely megnyitását  célzó erőfeszítések ellenére a  különféle rendeletek és nemzetközi egyezmények eddig a nyitást nem tették lehetővé..
A soproni polgármester köszönetet mondott a kormányzatnak és azoknak a szerveknek, akik a határátkelőhely megnyitását kölcsönös rugalmasággal segítették elő. A határátkelő megnyitása újabb lendületet adhat annak, hogy a Fertő tó magyar oldalán az osztrák oldalnak is példát adó környezetkímélő, a természeti értékekre figyelő fejlesztések indulhassanak meg.

A köszöntők után burgenlandi Yacht Club, a Túravitorlázó Egyesület és a Drescher Touristik am Neusiedler See vezetője méltatta az esemény fontosságát, majd a vendégek egy rövid hajókiránduláson vettek részt.

A Cyberpress kérdésére, hogy mit jelent a határátkelőhely megnyitása Fertőrákosnak, Palkovits János polgármester véleménye szerint a településnek jut a legkisebb haszon. A Fertő tó magyarországi részén Fertőrákos nem az egyetlen terület, ahol a tóra ki lehet menni, emiatt fontos, hogy a határátkelő, úgy, mint a kilencvenes évek elején, ismét megnyíljon. Az, hogy eddig beszűkültek a lehetőségek, annak volt tulajdonítható, hogy a magas költségek miatt egy-egy hajó indítása nem volt kifizetődő. Most újraindulnak a járatok, ennek mozgatórugója Dr. Tóka József. A kezdeti nehézségek ellenére a finanszírozás is megoldott, és az első év tapasztalatai alapján abban bíznak, hogy ez egy állandó határátkelőhely lesz, ami újabb lehetőséget biztosít a kerékpárturizmus és vitorlássport fejlődésének - mondta a fertőrákosi polgármester.

   A határátkelőhely megnyitásának a kistérség turizmusára  gyakorolt hatását elemezve Dr. Tóka József abban bízik, hogy a Drescher cég kezdeményezésére a hajójáratok beindításával a magyar oldal is bekapcsolódhat abba a forgalomba, amit a Mörbisch-i szabadtéri játékok jelentenek. A nyaranta a szabadtéri játékokra látogató kétszázezer vendég elszállásolását az osztrák oldalon lévő települések nem tudják megoldani, ebben szerepet vállalhat Fertőrákos, Sopron és a környező falvak. A Határőrség és a Vám- és Pénzügyőrség pozitív hozzáállásának köszönhetően a hajójáratokat hozzá lehet igazítani a szabadtéri játékok műsoraihoz, így akár éjfél után is indulhatnak járatok a szabadtéri játékok színhelyéről.
A határátkelőhely megnyitásának hatásáról az első hét után a próbaüzem jellege miatt még nem lehet következtetéseket levonni. A hivatalos megnyitó után tervezik az új lehetőségek széleskörű ismertetését.

   A vízisporttal kapcsolatban Dr. Tóka József elmondta, hogy a vitorlázók eddig úgy érezték magunkat, mint a gyerek a kirakat előtt. A  tavon, aminek kilencven százaléka Ausztriához tartozik, látták egymást vitorlázni, itt is ott is versenyek zajlottak, túráztak az emberek de nem vehettek részt egymás programjain. A kellemetlen érzést, a határátkelőhely megnyitása oldja fel, minden vitorlázó használhatja a Fertő tó szabad, nagy vízfelületét.

sztoth